A habán kerámia

Az egyik méltán híres és népszerű kerámiáról a Habánról, ritkán esik szó. Pedig készítése legalább annyira érdekes, mint története.

A habánok neve a Haushaben, magyarul házközösség szóból származik. Hitük és elveik miatt a 16. században a mai Svájc és Tirol területén üldözték őket, ezért csoportjaik Morvaország, majd a Magyar Királyság, főleg Felvidék és Erdély felé vándoroltak, ahol a helyi birtokos főnemesek hívására telepedtek le. Zárt közösségeket alkottak, őrizték német nyelvüket és eleinte szigorú rendszabályok szerint éltek. Egy részük kivándorolt Észak-Amerikába és szűk csoportjaik mind a mai napig az archaikus németet beszélik, elutasítják a technika vívmányait - elektromos áram, autó, telefon - és egyszerű öltözéket viselnek.

A kalandos történeteikből származnak a Habán kerámia művészet sajátos vonásai. Mestereik ónmázas, ecsettel festett fajanszot készítettek. A fehér mázon pompásan ragyog a sárga, zöld, kék sajátos színvilág, amelyekkel eleinte szinte csak a reneszánsz motívumokat festették. A festés óriási ügyességet és odafigyelést kívánt, mert a nyers mázra a festék azonnal rászáradt, javításra nem volt mód. A technikát Itáliából hozhatták magukkal, mert a korabeli faenzai stílus - fehér alapon reneszánsz díszekkel - nagyon hasonló ehhez. Ezek mellett sem beszélhetünk egyszerű itáliai befolyásról. A Távol-Keletről érkező egyre több porcelán hatására a fehér kerámiának szinte divatja alakult ki az európai műhelyekben, például Delftben vagy a Rajna-vidéken.

A magyarországi Habán kerámia fazekasok munkássága jelentős ága az európai fajanszkultúrának. Stílusukat tekintve három nagy csoportra oszthatók. A koraiak a faenzai reneszánsz ízlésvilágát követik. A 17. század második felétől fokozatosan teret hódít a barokk. Az ekkor készült, delftinek
mondott darabokban egyre jelentősebb a kék színvilág. A növényi ornamentika mellett megjelenik az épületek, címerek, madarak stilizált, dekoratív megjelenítése. A 13. században szinte elnépiesedik a Habán kerámia. Változnak a formák, a díszítések jobban alkalmazkodnak a helyi lakosság igényeihez és kultúrájához. Ónmázas fajanszaik olyan luxuscikknek számítottak a 16-17. századi Európában, amelyeket csak a főurak engedhettek meg maguknak.

Ezeket a Habán kerámia dísztárgyakat csak ünnepi alkalmakkor használták, a mindennapokban a kastélyok, püspöki, érseki paloták termeit díszítették. Az edényekre a megrendelő kívánságára gyakran évszámot, monogramot, nevet, címert festettek.

A 19. században elsősorban az erőszakos katolizálás folytán a habán közösségek vagy szétestek - a mesterek helyi fazekasokként működtek tovább - vagy tovább utaztak keletre, majd egészen Amerikába. A fajansz technológia is eltűnt, a magyar Habán kerámia fazekasok egyszerűbb díszítési
technikákat használtak.

Készítés
A Habán kerámiák a legelső munkafázistól az utolsóig kézi munkával készülnek el. Első munkafázisban a tárgyak kerámia alapformáit kell megalkotni. Ezek formák segítségével, vagy korongon készülnek. Az alakítás után a kész formákat kemencékben kiégetik a megfelelően magas hőfokon.

A munkálatokat a kiégetett alapformák speciális fehér kerámia festése követi, ekkor a megszáradás előtt kapja meg a kívánt sokszínű motívumokat, díszítéseket, feliratokat a dísztárgy. A jellegzetes Habán színek és fények itt még matt árnyalatban szerepelnek a Habán termékeken. A kerámiák
festése teljes mértékben kézi munkával történik.

A fehér alap és motívum festések után újra kemencébe kerülnek égestésre a Habán kerámia termékek, ahol 970 fokon kapják meg a végleges külalakjukat, illetve az égestés során jön elő a szép, hagyományos Habán színvilág. A vásárlók már ezt a végleges formát kapják kézhez.

Kovács Margit Kerámiamúzem - Szentendre

Szobrász vagy.

Kezedben pihenek, mint formálatlan agyag.

Ugye tudod:

az is tündöklik, ha rászolgál a nap ?

Alakíts hát hozzád hasonlóvá !

Azzá leszek, amivé akarod.

De belül azért agyag maradok.

Kovács Margit Kerámiamúzeum  - Szentendre

"Köszöntöm az érkezőt, a szép régi  ház kapuján belépőt, a munkámmal ismerkedőt, a katalógus lapjait forgatót - és köszöntöm a távozót, a kapun kilépőt. Remélem megőriz valami visszhangot, emberi kapcsolatot találkozásunkból. E két kapunyitás közötti időt most arra használom, hogy az agyagról és kettőnk kapcsolatáról meséljek. Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm,bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált. Mert csodálatos ez az ősi mesterség. Az élet hajnalán vette kezébe az ember az agyagot. És amikor az első fazekas elkészítette az első hasznos edényt - játszott is, örült is bizonyára: belevésett valami szép haszontalant. És azóta kézről-kézre adja ezt a szép játékot. Ahány alkotó, annyi változat. Mindenki beleleheli lelkét, jókedvét, örömét, bánatát. 
És milyen csodálatos: a fazekas már rég nincs sehol, de jókedve humora,pajzánsága öröme, gyásza ott duruzsol továbbra is cserepeiben és mesél az utána jövőknek.   
Kovács Margit"

Kovács Margit kerámiái mindenkihez szólnak.
Az ő világa egyedülvaló és varázslatos világ, mélységesen emberi és játszin tündéri, mesét mondó és mítoszt idéző, álmot csillantó és látomást elevenítő, telis-tele bűbájjal és búbánattal, gyermekivel és bölcsességgel, szívvel és lélekkel.Minden benne van: fiatalság és öregség, okosság, és balgaság, születés és halál, vágyakozás és várakozás, töprengés és álmodozás... csak az kell, hogy igaz szívvel közelítsük meg.
Kovács Margit a XX. századi magyar kerámiaművészet egyik legkiemelkedőbb mestere.

Ezen a napon született Kovács Margit /1902-1977/

Keramikus, szobrász, a modern magyar kerámiaművészet egyik megteremtője. Budapesti, bécsi, müncheni iskolák után Dániában és Franciaországban volt tanulmányúton. Egyaránt mestere a körplasztikának és a domborműnek, az agyagba vésett rajzos csempéknek, korongolt és felrakott edényeknek, a mázak finoman árnyalt keverésének. Alkotómunkásságának középpontjában az ember áll. Témaköre kifogyhatatlanul gazdag, változatos: reális hangvételű portrék, biblikus kompozíciók, groteszk figurák és zsánerképek, népdal illusztrációk, zsúfolt díszű korsók, tálak. Világa összességében egységes hatasú, sajátosan egyéni hangú, hazai talajban gyökerezik, ugyanakkor modern és európai.

Határtalan munkabírásával szinte az utolsó percéig dolgozott, mert hivatása szerelmese volt. "Az anyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta az elem bekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat." - fogalmazta meg tömör egyszerűséggel röviddel a halála előtt.
Életműve befejezett, csodálatos egész; zaklatott

korban törékeny tökéletesség.