A Magyar Festészet napja - október 18

 

A magyar festészet napját  2002 óta rendezik meg. Az évek folyamán országos, sőt határon túlra nyúló, többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát a kezdeményezés. Október 18-a egyben Szent Lukács, a festők patrónusának ünnepnapja.

Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe. 

2013-ban a Magyar Fes­té­szet napja kiemelt ven­dé­gei a szom­szé­dos Szer­bia festőmű­vé­szei lesz­nek. E mel­lett idén a szer­vezők több alka­lom­mal és hely­szí­nen is meg­em­lé­kez­nek a 160 éve szü­le­tett magyar festőről, Csont­váry Kosztka Tivadarról.

Postakocsijárat Bécs és Buda között

1752. október 15-én indult a delizsánsz, amelynek sebessége még csak 6-8 km/óra volt.  

 

 

Kocsi-szekérből postakocsi

• „A kiépülő utakon a postaállomásokra épülő rendszeres postajáratok a XV. század közepén Franciaországban indultak meg először.
• Idővel a futár- és ló-váltást lehetővé tevő postaállomások behálózták a kontinens nagy részét, s a XVIII. században már kialakultak - a menetrend szerint, zárt kocsikkal közlekedő, személyek és postaküldemények továbbítását egyaránt végző -  postajáratok  s forgalmuk gyorsan növekedett.
• Ez a tevékenység több országban (Anglia, Franciaország, Habsburg Birodalom) állami monopóliummá vált. A Habsburg Birodalomban az első személyszállító postakocsi Bécs és Pozsony között 1752-ben indult.
• Megjelent a delizsánsz (deligeance - gyorskocsi), amelynek sebessége elérte a 6-8 km-t óránként. De ezzel is elégedett pl. Joachim C. von Hoffmannsegg német természettudós, aki 1793-ban utazik Magyarországon. „Teljességgel lehetetlen, hogy a posta gyorsabban szolgálja ki az embert, mint ebben az országban. Gyakran a friss lovak hamarabb be voltak fogva, mint ahogy a kocsit megkenni sikerült, és egyetlenegyszer sem fordult elő — mint nálunk -, hogy azért kellett volna megállnunk, mert nem voltak lovak az állomáson, vagy egyebek. Csak így lehetséges két nap alatt, és pedig reggel 5-től este 9-ig 360 mérföldet megtenni, ennyire van ugyanis is Buda Bécstől, és én másnap este már ott is voltam. A magyar posta lovas kocsin 1825-től folytatott személyszállítást.” (Dr. Kovács Ferenc Közlekedéstan SzIF – 2002)

Indul a posta ...

• Buda és Bécs között Mátyás király uralkodása idején rögzült az első rendszeresen használt útvonal, amely Kocs községet is érintette és a kocsi/gyorsszekér naponta 70 km-t is megtett ugyanazokkal a lovakkal.        Ennek a kocsi szekérnek, mint szállító járműnek, valamint az erre épülő közlekedési rendszernek több változata lett a későbbiekben és az adott kor fejlődése, fejlesztése nyomán.
• 1752. október 15-én indult a delizsánsz, amelynek sebessége még csak 6-8 km/óra volt.
• Majd 1825. május 23-án gyorsposta kocsi járat indult Buda és Bécs között – és később a járatok behálózták az egész Kárpát medencét, beilleszkedve az európai postakocsi közlekedési rendszerbe. Ez a járat a század utolsó harmadáig üzemelt és 27 (28) óra alatt tette meg az utat Budától Bécsig.
• A pihenő és ló-váltó állomások kb. 16-18 km-re voltak egymástól. A XIX. századi négylovas postakocsira 16 utas ülhetett és az 5 fős személyzetből hárman a kocsin, a lovas legény az egyik első lovon, a fullajtár pedig a kocsi előtt párszáz méterrel lovagolt.
• „A kocsinak alkotása és csinossága oly helyesen vagyon elkészítve, hogy semmi egészséges utazó nem panaszkodhatik. Egyszerre a cs. Kir. Késérő konduktorral együtt 12 személy utazhatik vele, úgyhogy 8 személy a kocsiban megfér, egy elöl födözött ülésben a konduktorral ülhet, és kettő hátul, födél nélkül való ülésben.” (Hazai Tudósítások, 1825).
• Budától Bécsig egy személy 15 forint, 14 krajcár pengő pénzt fizetett 1849-ben. Egy üveg tokaji bor 1 forint 12 krajcárba került, egy budapesti színházi előadás egész páholyának díja 5 forint volt Görgey tábornok kiadási pénztárnaplója szerint.

  A KOCSI EGY HUNGARIKUM

  Ez a könnyű és rendkívül gyors, mégis kényelmes utazást lehetővé tevő kocsi szekér igen gyorsan elterjedt egész Európában, és  magyar származására utaló neve  szinte minden európai nyelvben megtalálható.
  Mátyás király feleségének, Beatrixnak unokaöccse, Estei Hippolit esztergomi érsek terjesztette el a „Caro de Coki”-t, carette de Cozy-t Olaszországban, s ebből lett a mai olasz „cocci”.
  
  Forrás: KOCSI&POSTA  a világ első kocsiútja

Terülj, terülj asztalkám..

Bár az ősember természetesen kézzel evett, már a kőkorszakból is maradtak ránk faragott kő ivóedények, a Tigris-Eufrátesz vidékén egy ókori város romjai között pedig agyag-, réz- és cserépedényeket találtak.

Evőeszköz
A legutóbbi időkig a paraszti étkezésben a kanálnak és késnek volt fontos szerepe. A kanál általában személyi tulajdon volt, melyre, például némely palóc falvakban tulajdonjegyet véstek. A kanalakat a konyhán tartották különféle kanáltartókban, kanalasban. Az úri háztartásban a középkorban ismeretes volt az öblös fából készült kanálforma, melynek először csak a nyelénél alkalmaztak ezüst díszítést, majd a 15. sz. végén megjelent az ezüst és a cink kanál. A középkor vége felé még nem mindenkinek volt kanala, és a közös kanállal való étkezésnél a kenyérre csorgatva fogyasztották a folyékonyabb ételeket. A kanál dísz- és ajándéktárggyá is vált, mivel a nyele díszítési lehetőségként kínálkozott a fa- és csontművesek, ötvösök számára. A parasztok kanala fából készült, a közös tálból való étkezéshez alakították hosszú nyelűre és öblösre. – A kés a parasztember elsőrangú fontosságú eszköze. Evésen kívül számos célra használja. pl. faragásra, metszésre. Vásárban ) vagy vándorkereskedőktől szerezték be, és maguk is alakítgatták a szaru- vagy fanyelű, rézzel, faragással cifrázott késeket. – A villa szerepe a paraszti étkezésben a legutóbbi időkig nem volt jelentős, általában a kéz ujjai vagy a kés helyettesítették. Az étkezésen kívül különböző rendeltetésű kanalakat készítettek és használtak, így sós, tejfölös, lisztmerő, tésztaszűrő stb. kanalat. A speciális szelőkés, melyből egy darab volt, a paraszti háztartásban kenyér és hús szeletelésére szolgált. A villának főként a sütésnél, a hús forgatásánál volt fontos szerepe, ismeretesek paraszti használatból tésztaszedő villák is. Az evőeszközök általában személyi tulajdonban voltak. Mindenkinek volt kanala, csak a férfiaknak kése, evőeszközeiket pl. lakodalmakkor ki-ki magával vitte, esetleg a csizmaszárba dugva. A pásztorok, halászok, pákászok és a parasztok rögtönzött evőeszközei voltak pl. a nádvillák, kanalas gém csőréből készített kanál stb..

Az ókorban kereveten heverve étkeztek, Perzsiából átvett szokás szerint. A vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüstasztalkán, kis tálcákon, feldarabolva kapták az ételt. És kézzel fogyasztották. Kanalat csupán a leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak. Ezekkel törték fel és ették meg a tojást. A régi görögöknél az a mondás járta, hogy a lakomavendégek száma több legyen a gráciákénál, de kevesebb a múzsákénál. A római birodalomban Lucullus lakomáján virágszirmok hullottak a vendégekre. Néró vacsoraterme lassan forgott az étkezés idején. Petronius a Satyriconjában leírta: művészi megmunkálású bronztálakban hozták az ételt, és aranykupáját ki-ki hazavihette. Amúgy többnyire ónedényekből táplálkoztak, egyes nézetek szerint ez a fém visszafogta a termékenységet.

A középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse.

A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit Mátyás király felesége, Beatrix révén hamarosan Magyarországon is használtak. Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás olyan gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor Péter pedig egy erdélyi lakoma leírásakor említi, hogy kését mindenki maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a fatányérok közepén ónbetét volt. Kezdetben az inasok telerakták az asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel, gyümölcsökkel. Hamarosan rájöttek: ez így áttekinthetetlen. A fogások egymást követő feltálalása ezután alakult ki.

A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést. Az üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba. Az európai terítési szokásokat a 18-19. században vették át hazánkban. A Gundel-dinasztia sokat tett ezek elterjesztéséért. Gundel Károly például leírja a Vendéglátás művészete című munkájában, hogy a kényelmes étkezésnek elengedhetetlen feltétele a megfelelő méretű és magasságú asztal. A világítás pedig - szerinte - akkor jó, ha a hölgyek fesztelenül érzik magukat. Tehát: a fény legyen elegendő, de ne túl éles. Rugó emelte a gyertyát mindig megfelelő magasságba. A reneszánsz, barokk székek még merev, kemény támlájúak voltak. Magyar bútortervező, Breuer Marcell találta fel a test formáját követő támlásszéket. Viszonylag későn, a 19. század közepén, a biedermeier idején jelent meg az abrosz. Damasztból készült, gyakran csipkeszegéllyel. Az asztalkendő már korábban is ismert volt, részben a cipók letakarására, részben kéztörlésre használták. Az asztalok dekorálására már az ókorban is figyelmet fordítottak. A 18-19. századi csendéletek tanúsága szerint akkoriban terjedtek el a virágdíszek.



1. Szervírozó kanál: ezzel szedhetjük ki a különböző ételeket a tálból (pl.: burgonya püré)

2. Kávés kanál: Kávéhoz, és kaviárhoz használható.

3. Teás kanál: Egyel kisebb méretű mint a normál leveses kanál, teázáshoz, gyümölcsökhöz és desszertekhez használatos.

4. Koktél kanál: hosszú nyelű apró fejű kanál, fagylalthoz és nagy adag desszertekhez, jeges kávéhoz ajánlott.
5. Salátás villa: A hideg előételeket, salátákat esszük vele.

6. Desszert kés: a sütemények, édességek fogyasztásához használhatjuk.

7. Hagyományos villa: Bármilyen étkezéshez ezt használjuk, kivéve halételekhez.

8. Hagyományos-kés: Minden esetben ezt tesszük az asztalra kivéve ha hal az étel.

9. Leveses-kanál: Levesekhez terítünk vele.

10. Halas villa: Ha halat tálalunk, akkor a hagyományos villa helyére halas villát teszünk.

11. Hal-kés: Ha halat tálalunk, akkor a hagyományos kés helyére a különleges végű hal-kés kerül.

Ezeken kívül terítünk még:

Coctail villa: Érdekes ívelt fogazatával tengeri ételeket, olajbogyót, és a tenger gyümölcseit fogyaszthatjuk.

Koktél villa

Steak kés: A húsok szeletelésére szolgál, általában élesebb mint a hagyományos kés.

Az éles steak kés

Vaj-kés:

Csak a kenésre alkalmas...

A vaj kenéséhez és kenhető sajtokhoz használatos, életlen, kicsi csak kenésre alkalmas.

Otthonunk - öltöztessük fel asztalainkat

A terítés alapja és nélkülözhetetlen része a terítő, amellyel beborítjuk és felöltöztetjük asztalainkat. Mióta teszünk abroszt étkezés előtt a tányérok alá? Meglehetősen régi divat ez, még az ezüst térhódításának idején terjedt el Európában a XII. században vált ismertté az asztalterítő. Az 1450-es évekig kellett várnia vászonból szőtt szalvétákra, addig a földi érő abroszokban törölték meg a kezüket az emberek. A vászonszalvétát elsőként a gyermekek nyakába tették, majd pedig a felnőttek térdére került, de a középkorban az angolok, spanyolok, akik kerek gallért viseltek, szintén a nyakukba tették a szalvétát. A papírszalvéta csak a XIX. század második felében terjedt el.

Az asztalt teljes hosszában terítsük.
Fontos a terítő megválasztásánál a színe, anyaga.A visszafogott fehér vagy pasztell árnyalatok használata eleganciát kölcsönöz, és kiemeli az ételek sokszínűségét. Ünnepi alkalomra fehérrel terítsünk, máskor kellemesé tehetjük az asztalt színes, vagy mintás terítővel.

Egyforma edényeket, evőeszközöket és poharakat használjunk.

A terítésnél alulra kerül a lapos tányér, felül legyen a mélytányér. Ha előétel is van, a mélytányér alá két lapos tányért tegyünk.

A kistányért a teríték bal oldalán helyezzük el.

A tányérokat úgy helyezzük el, hogy közöttük legalább 60 - 80 cm távolság legyen.

A tányérok helyzetének megfelelően helyezzük el a székeket.

Az asztallábhoz ne ültessünk senkit. Nem a babona miatt, ami azt mondja, hogy az illető nem fog házasodni, hanem mert kényelmetlen.

Az asztal lehetőleg úgy legyen elhelyezve, hogy ne érje huzat az ott ülőt.

Ősz

Mielőtt átengednénk magunkat a lehulló falevelek láttán, az őszi bú-bánatnak...

nézzünk meg egy lehulló falevelet, a csodálatos, varázslatos színeit.. -

és amíg összeszedünk néhány színes levelet, bogyót, gesztenyét az otthonunk díszítésére, a kezdődő borút otthagyhatjuk egy eldugott bokorban

Tavak és Erdők könyve.... /Wass Albert/

". . . Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.   ..."

Magyar Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetek kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb gyűjtemény, mintegy 100 ezer műtárgyat őriz az államalapítástól napjainkig.   Jelenlegi helyére, a Budavári Palota épületébe 1975-ben költözött, október12.-én nyílt meg.

Másfél hónappal tovább, november 24-ig maradnak a francia impresszionista remekművek Budapesten.

Tojás világnap

 A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, amelynek kapcsán több mint 30 tagországban rendezvények sorozata hívja fel a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére.


A tojás kezdettől fogva fontos szerepet tölt be az emberiség történetében. Ételként és szimbólumként egyaránt.

Ételként például rendkívüli jelentősége volt az ókori rómaiak étkezésében. A derék latinok az ebéd kezdetén tojást, a végén pedig almát ettek. Innen ered a szólás: "ab ovo usque ad mala", magyarul "a tojástól az almáig", vagyis kezdettől végig. 

Szimbólumként a tojás mindenütt az élet kezdetét és a világmindenséget jelképezi. A kínaiak úgy képzelték el az eget és a földet, mint tojáshéjat és sárgáját, egy indiai mítosz szerint pedig egy hattyú keltette ki a kozmikus tojást, amelyből a világ létrejött. A finn népi eposzban, a Kalevalában a világ egy tojásból keletkezik:

Tojáshéj alsó feléből idelent az anyaföld lett,
tojáshéj felső feléből magos mennybolt lett odafent,
sárgájából a tojásnak sziporkázó nap született,
fehérjéből a tojásnak halavány hold keletkezett,
tojás tarka foltjaiból csupa csillag lett az égen,
tojás fekete foltjából felleg lett a levegőben. 

A keresztény hagyományban is a tojás vált az élet, a teremtés szimbólumává. Ez az egyik legtökéletesebb forma, amelyet a természetben találhatunk, és egyben magában rejti a születés titkát. A kereszténység elterjedésével ez az ősi életszimbólum könnyen hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez. A húsvéti tojás az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A húsvéti tojás egyházi áldásban részesítéséről a IV. századtól van tudomásunk. 

A magyar népi hitvilágban is kiemelt szerepet játszott a tojás. Általánosan elterjedt szokás volt a csecsemő első fürdővizébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Amikor az újszülöttet először látogatta meg valaki, illett tojással megajándékozni. A lakodalomban az új asszony alá tojást gurítottak, hogy a könnyű szülést, ill. termékenységét biztosítsák.

 A görögöknél a feltámadást jelképezi. Kínában a teljesség kifejezésére szolgál. Az irániaknál a tojás a teremtést jeleníti meg. Sok esetben az aranytojás jelképezi a Napot.

 A strucctojás vagy a nagyobb porcelántojások, amelyek elsősorban templomokban, mecsetekben láthatók, a teremtést, az életet és a feltámadást jelzik. A keleti szlávok legfőbb termékenység megtestesítője ugyancsak a tojás. Angliában az újjászületés, a remény jelvénye. Néha a szűztől való megszületésre utal. Az alkimisták szerint a tojásból nő ki a bölcsesség fehér, piros és kék virága.

A tojáshoz meglehetősen sok babonás képzet is társul, például, ha véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, valami jót fogunk hallani; ha viszont sértetlen marad, vagy csak megreped, akkor jobb az elővigyázatosság, mert rossz hírekre számíthatunk.

 Ha a héjától megpucoltuk, vagy már megettük a tojásokat, a balszerencse megelőzése érdekében a legjobb megoldás, ha a tojáshéjakat összetörjük egy kanállal. Ha a tojás héját elégetjük, a tyúk nem fog tovább tojni. Nem szerencsés dolog tojásokat sötétedés után kivenni a tyúkólból, vagy bevinni a házba

 Az azerbajdzsániaknál nem szabad tojást ajándékozni. A Kína északkeleti részén található Liaoning tartományban élő hagyomány, hogy a Sárkánycsónak-fesztivál idején (az ötödik holdhónap ötödik napján) az emberek házuk küszöbén ülve napnyugta előtt megesznek egy tojást. Miután végeztek az evéssel, a tojáshéjakat kidobják a házból, abban a reményben, hogy ezzel a következő évre megtisztítják a házat a betegségtől és a balszerencsétől.

Az angolok azt hiszik, hogy egy fehér tyúk húsvét napján új fészekbe tojt tojása gyógyítja a gyomorpanaszokat, csillapítja a fejfájást; megvédi a szőlőtőkéket a jégverés ellen; a termőföldet a fagytól. Aki ilyen tojás birtokába jut, képes meglátni a boszorkányokat. Ha pedig két ember eszik egy sas tojásból, védelmet nyernek a rontás és a boszorkányság ellen.