APRÓSZENTEK
Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában.
A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe Heródest, akinek a történelem a Nagy jelzőt ajándékozta. Mi elismerő megbecsülést hallunk e jelzőben, a kortársak számára azonban csak annyit jelentett, hogy ,,az idősebb'' Heródes. Akik ismerték, meglehetősen rossz véleménnyel voltak róla, mert ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya''. S ez a vélemény nem a rosszindulat szülötte volt!
Heródesnek élete folyamán nagy sikerei voltak: az országot fölvirágoztatta, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Sokat építkezett, de családi élete boldogtalan volt. Tíz felesége volt egymás után, s az utolsó, a zsidó fejedelmi házból származó Hasmoneus Mariammé miatt vesztette el nagyságát. Mariammét ugyanis szerette a király, ő pedig szíve mélyén megvetette urát. Heródes szerelme is kétes értékű volt, mert abban nem akadályozta meg, hogy sógorát, Arisztobuloszt, aki pedig főpap volt, egész fiatalon megölesse. Sőt, amikor Mariammét, aki három fiúval és két leánnyal ajándékozta meg, hűtlenséggel vádolták, tétovázás nélkül bíróság elé állította és kivégeztette. E gyilkosság után Heródes összeomlott: gyanakvó, szeszélyes, ingerlékeny és meggondolatlan lett. Újabb vádaskodások miatt elfogatta és megölette Mariammé anyját, majd két tulajdon fiát is.
E rémtettek mind Kr. e. 7-ben történtek, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a Gyermek, a megígért Király. De Heródes még tovább tetézte kegyetlenségeit: alattvalóinak ugyanebben az évben hűségesküt kellett tenniük a császárra, Augustusra. A farizeusok megtagadták az esküt, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Josephus Flavius úgy tudja, hogy vérengzésének főként az volt az oka, hogy néhányan ezek közül a Messiás eljöveteléről jövendöltek.
Az egész országot a gyász és rettegés bénította még -- a félelem, mint gyászlepel borított el mindent, a király emberei pedig éberen lestek minden gyanús szóra vagy jelre --, amikor megjelentek Jeruzsálemben a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: ,,Hol van a zsidók újszülött királya?'' Szent Máté, aki Jézus gyermeksége történetének ezt a részét ránk hagyta, meg is jegyezte: ,,Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.''
November lehetett, amikor a bölcsek Jeruzsálembe értek, és keresték az újszülött királyt. Föltették a kérdést a hatalomféltéstől eszelőssé vált öreg Heródesnek (ekkor 67. éve körül járhatott), aki azonnal összehívta a főpapokat és a nép írástudóit, és nekik szögezte a kérdést: ,,Hol kell születnie a Messiásnak?'' Azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán elküldte őket Betlehembe: ,,Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!'' (
A bölcsek meghallgatták a királyt, útnak indultak, és íme, a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz, melyben a Szent Család élt. Megtalálván a keresett Gyermeket, leborultak előtte, hódoltak a Király előtt, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy vissza ne térjenek Jeruzsálembe, más utat választottak a hazatérésre.
Alighogy a bölcsek elhagyták Betlehemet, Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és isteni figyelmeztetést hozott: ,,Kelj föl! Fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni!'' József, aki mindig oly engedelmes volt Isten akarata iránt, még az éjszaka fogta a Gyermeket, és Máriával együtt elindult Egyiptom felé. Betlehem nem volt falakkal körülvett város, ezért a Szent Család a hajnali szürkületben észrevétlenül elhagyhatta lakóhelyét. Elindultak, hogy Heródes halála után majd beteljesedjék a próféta szava: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat''.
,,Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, s Betlehemben és környékén minden fiúgyermeket megöletett két éves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően'' A bölcsek csillaga ugyanis ekkor már második éve ragyogott az égen. Ez indította Heródest arra, hogy a két év alatti fiúkat ölesse meg, mert biztosra vette, hogy az áldozatok között ott lesz az új király is. Egy korabeli esszénus forrás ezeket mondja: ,,Akkor egy kegyetlen király következett, egy vakmerő és istentelen ember. Ölte az embereket és a gyermekeket, és rettenetes félelem vett miatta erőt az egész országon. Olyan vérengzés történt az ő nevében, mint amilyen Egyiptom földjén történt.'' A szerző a kivonulásra, az egyiptomi elsőszülött gyermekek halálára emlékezve beszél a betlehemi gyermekek meggyilkolásáról.
Hányan lehettek ezek az ártatlan megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja a mai tudomány ezt az adatot. Becslésekbe sem nagyon bocsátkozhatunk, mert ahhoz ismerni kellene Betlehem akkori népességének számát. A tudósok azonban úgy vélik, hogy mintegy 20--30 gyermekről lehetett szó.
A helyi hagyomány szerint az Aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé, és a kis sírok nem messze ettől a barlangtól egy sziklasírban voltak. 1347-ben Poggibonsiból egy Miklós nevű barát járt a Szentföldön, és följegyezte, hogy a születés barlangjától kelet felé ,,van egy másik barlang, amely szűk, kereszt formájú barlangban folytatódik. Ott vannak eltemetve az Aprószentek. A sírokat egész szorosan egymás mellé vágták a sziklába, mint a lovak abrakos jászolát''. A sírbarlangot a 15. század folyamán befalazták, s nem is tudtak róla sokáig. 1962-ben vették észre elfalazott bejáratát, s amikor kibontották, fölfedezték a görög kereszt alaprajzú sírbarlangot. A kereszt három szárának végében, kb. 1 méter magasságban ívelt nyílás alatt 4, 5, 4 mélyedést vettek észre. Ezek azok az abrakos jászolszerű gyermeksírok.
Az Egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket.
Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án, a Karácsony közvetlen közelében üli.
aranyozott dióval, almával, mézeskaláccsal és apró süteménnyel. A fa alatt fokhagyma, alma, ostya és méz, dió, öregbab, lencse, só, bors volt. Ide tették a frissen sült kenyeret és kalácsot, amelyet háziszőttes asztalkendővel takartak le. Rárakták a családfő ünnepi kalapját, melyet Szent József kalapjának neveztek. Ezzel a család szerencséjét és békességét védték, hogy minden családtag a következő esztendőben egészséges és szerencsés legyen. A fokhagyma az egészség és az élet őrzője volt. A karácsonyi asztalon elhelyezett fokhagymát később az állatok gyógyítására is használták. A kenyér, a kalács, az ostya és a méz az egész évi élelem biztosításának szimbóluma volt. A lencse, a bab, a dió az anyagi gazdagság jelképeként volt az asztalon. A hiedelem szerint a babot azért fogyasztották, hogy elegendő nagypénzük (papírpénzük) legyen egész évben, a lencsét pedig azért, hogy mindig elég aprópénze legyen a családnak. A borsot azért tették az asztalra és a levesbe, hogy megőrizze a család egészségét. Az asztal alá került egy köteg szalma, egy tiszta búzával teli kosár abból a célból, hogy biztosítva legyen a gabona az eljövendő évben. A népi hiedelem azt is tartotta, hogy a szalmakötegen pihen meg éjfélkor a kis Jézus. 
együtt fogyasszák el. A gazdasszony már előre minden ételt az asztalra készített, ő sem kelhetett fel az asztaltól vacsora közben. A közösen elfogyasztott karácsonyi vacsora egyik hiedelme volt, hogy a hosszú útra induló családtag, ha eltéved, gondoljon a közösen elfogyasztott karácsonyi vacsorára, és akkor biztosan hazatalál. Ugyanezt szolgálta az a szokás, hogy egy almát annyi felé vágtak, ahányan körbeülték az asztalt. A felvágott alma a család egységét, békéjét és a természet visszatérő erejét is jelképezte. A dióhoz kapcsolódó hiedelem az volt, hogy aki férges diót talált karácsonykor, megbetegedett a következő évben, viszont aki egészséges diót tört, nem betegedhetett meg.