Az év fája

Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havashegyen található, a Pécsi Havas Boldogasszony templom előtt. A mandulafa 135 éves és 6 méter magas, törzskerülete 180 cm.



Forrás: MTI/Sóki Tamás

A város a török hódoltság alatt vált először híressé mandulatermesztéséről. Az 1880-as években, a filoxéra járvány során kipusztult szőlők helyére is telepítettek sok helyen mandulásokat a város környékén, leginkább ekkorra tehető a Havihegy legöregebb fáinak ültetése is.

Forrás: Origo

Nincsen olyan ember, akinek ne lenne kedves fája.

A természet egyik csodája, a növények királya a fa.

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.


 
Anyanyelvünkben is gyökeret vert a fa. Az az ember, aki csak jön-megy a nagyvilágban, gyökértelen. Aki keresi a kapcsolatot az ősökkel, a múlttal, az visszamegy a gyökerekhez. Az öreg fát nehéz átültetni, mondja az idős ember, ha otthonából ki akarják mozdítani.

A hagyományok is sok fával kapcsolatos szokást örökítettek át nemzedékről nemzedékre.
Évezredek tapasztalata, hogy az egyik fa árt, a másik használ. A fában áramló folyadék a fa vérkeringése, de energiája, sugárzása is hatással van a vele közeli kontaktusba kerülő emberrel. Az ókori bölcsesség ezt sugallja: ,,A jó fához simulj, a rossztól menekülj!” Tény, hogy át tudjuk venni a fák energiáját, ha hozzájuk simulunk, vagy közelükben tartózkodunk.

Nézzünk meg néhány ismert fafajtát, hogyan hatnak egészségünkre:
Tölgyfa: A magyar ember által különösen szeretett, tisztelt fa. Őshonos hazánkban. A koronázások, ítéletek, tanácskozások, áldozathozatalok, a történelem során gyakran tölgyfák árnyékában zajlottak le. Képes új életerőt adni. Erősíti a lelket, a nyirokrendszert, aktivizálja a vérkeringést, ha törzséhez simulunk.

Gesztenyefa: Békét, harmóniát nyer az alatta ülő. A sérült lélek orvossága.

Kőrisfa: A hallójáratok megbetegedései gyógyíthatók a néphit szerint a kőrisvirág főzetének csepegtetésével. Nyugtat, jó hatással van az izmokra és az ízületekre, ha átöleljük, nekitámaszkodunk.

Hársfa: Erősíti pozitív érzelmeinket, légúti problémák esetén segít.
Bükkfa: Vérkeringést javító, stresszt elmulasztó hatása van. Hatalmas erejű fa, 10-15 méterről is képesek vagyunk megérezni hatását. Segíti a fantáziát, a gondolkodást, az összpontosítást.

Jegenyefenyő: Gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, de segít reumatikus bajoknál is. Optimizmust, magabiztosságot kap, aki gyakran kerül vele kontaktusba.
Égerfa: Nincs túl jó híre. A mézgás változatát tanácsos azoknak elkerülni, akiknek gyenge az idegrendszerük.

Fűzfa: Megítélése a történelmi idők során más és más. A zsidó nép az öröm jelképének tartotta, tisztelte újjászületési képességét. A görögök szerint a szomorúság, a gyász fája. A keresztény gondolatvilágban a kitartás és a feltámadás jelképe.

A fák szeretete, tisztelete pozitív érzelmeket vált ki belőlünk, ily módon is erősítve testünket, lelkünket. Mindent meg kell tennünk azért, hogy mindig velünk, s köztünk éljenek.
forrás: zöldujság

A fák   csodás energiákat közvetítenek fáradt testünknek. A nyugati civilizált ember számára furcsa módszernek tűnhet a faterápia lelki békénk megőrzésére, a rossz hangulat elűzésére. Pedig ezt a technikát már az ősi kelta, ógörög és római emberek is alkalmazták. Később a módszer eljutott Németországba is, ahol évtizedek óta kutatja Manfred Himmel szakember. Rájött, hogy a fák varázslatos, gyógyító energiával rendelkeznek, ráadásul a jótékony hatású földsugárzást is felerősítik. Azokon a területeken, ahol a Föld különleges energiákat közvetít, a fák gyógyító hatása többszörösen kisugárzik. Hazánk ráadásul különösen alkalmas hely a faterápia alkalmazására, hiszen a Föld szívcsakrája a Pilisben található. Szakemberek szerint az, aki odalátogat, különleges harmóniát érzékel, miközben gyorsan feltöltődik energiával. Nem kell azonban elutaznunk az éltető fák energiáinak átvételéhez: egyszerűen keressük meg az otthonunkhoz legközelebb eső parkot, és már kezdhetjük is testünk energetizálását!


Így meditáljunk a fával
1. Válasszunk magunknak egy fát. Lehetőleg idős – és persze egészséges lombkoronájú, törzsű – fát keressünk.
2. Próbáljunk meg úgy elhelyezkedni, hogy testünk minél nagyobb felülete érintkezzen a fa törzsével, vagyis a homlokot, a mellkast, a hasat és a térdet is próbáljuk „odatapasztani” a fához. Ne legyünk görcsösek, álljunk lazán.
3. Bal kezünket a korona, jobb kezünket a gyökerek irányába fordítsuk, és érintsük a kart is a fa törzséhez.
4. Lélegezzünk nyugodtan, ritmusosan, egyenletesen. Csukjuk be a szemünket, és érezzük, amint a fa energiája átáramlik testünkbe.
5. 10-15 perc elteltével háttal is érintkezhetünk a fával, tehát a gerincet is nekitámaszthatjuk.
6. Hetente érdemes legalább kétszer-háromszor megismételni a fákkal történő meditációt.

A diófa

 

 A diófáról nem lehet lelkesedés nélkül írni. Ő a kert nesztora, szeniora, bölcs, öreg uralkodója. Magas és szélesen elterülő koronája sok helyet követel.

Egyes fákat a korai természetvallások óta szent faként tisztelnek az emberek. A diófa mindig is szent fának számított.

A régi görögök a diót Zeusznak szentelték, minden istenek apjának. Szent ételeikben a dió is szerepet kapott, és „szerelmi bájétel”-ként is szerepelt.

A magyar nép szereti a diófát. Megkülönböztetett fa. Nincs még egy ilyen fa.
Hatalmas   mégis közel áll hozzánk. A legközelebb a nagy fák közül. Egyéni tulajdonságai vannak, és hat ránk. Érzelmileg, gondolatilag, jelképileg.
A diófa jelkép is. Hatalmas gömbkoronája a világ jelképe.

A németek tartották úgy, hogy aki a diófa árnyékában elalszik, megálmodja, mi az igazság. Ha ébren marad, emlékei erősödnek fel, gondolkodása kitisztul. Akaratereje megnő, a hangulati kilengések lecsendesednek. És érzéke lesz a mértékletességhez. Mindez azért történik így, mert a magas diófa összeköti a földet az éggel, és a földhözragadt emberhez kever egy kicsit az égiekből.

A régi germánoknál a dió - jóízű belével, kemény héjával - a Lényeg mint fogalom jelképe volt, annak a lényegnek, amit a külsőségek magukba rejtenek.

Szerelmi és termékenységi jelkép 

A diófa sok, áldott diótermésével régi termékenységi jelkép is. A magyar nép körében is és még sok más népnél is. A dió és a diófa ősi szerelmi praktikák eszköze.
A diótermés a római kor óta az európai népek körében termékenységszimbólum. A diófát a rómaiak Jupiternek szentelték, és Diana ünnepét a rómaiak diófa árnyékában tartották meg.
Ugyancsak a római kor óta szokás a lakodalmakon a dió szétszórása, az ifjú párra diót szórtak, hogy Jupiter a fiatalasszonyt termékenységgel ajándékozza meg.
Ezzel nem csak a főistennek üzentek, hanem az ifjú párnak is jelezték, hogy vége a gyermekkornak, és a házassággal eljött a termékenység ideje.
A házasulandó fiatalok dióval való meghintését az európai zsidó népszokás is átvette. Erre hagyományosan akkor került sor, amikor a házasulandókat kihirdették.
Persze, termékenység házasságon kívül is előfordulhat. Az így született gyereket német földön a középkorban "diófáról pottyant" gyereknek mondták.
Az 1600-as években német vidékeken szokásban volt, hogy egy házasuló parasztlegény diófát ültessen. Ez a szokás francia földön is élt, szinte minden házasságkötéskor diófát ültettek.
A diótörés a cél elérésének példájaként szerepel a német példabeszédekben. Lakodalmakkor szokás volt diót szétszórni a vendégek között, mert az az ifjú párnak szerencsét, termékenységet, szaporaságot hoz. Még inkább, ha a dióval megdobálják az ifjú párt. Gazdag és szegény, szép és csúnya, fiatal és öreg lehetett az ifjú pár, a dió-áldás mindenkire hatott.

Régi német mesék szerint a diót szerelmi jóslatokra használták. Karácsonykor a fiatal szerelmesek két diót dobtak a házi tűzhelybe. Ha a két dió a nagy hőségben egymás mellett marad, házasságuk szilárd lesz.

Osztrák népi jóslás férjhez menendő leányok számára, hogy ha a dióverő pálcát feldobják a diófára, és az fennakad az ágakon, jövőre esküvő lesz.

Ugyancsak német néphiedelem, hogy ha terhes asszony szedi a diót, termékenysége a diófára is jó hatással lesz, többet fog teremni.
A spanyoloknál régen a dió a termékenység, az egészség és a vágy jelképe volt. Ha egy új házas fiatalasszony azt remélte, hogy lesz még néhány éve az első gyerek érkezése előtt, a lakodalma napján annyi diót kellett, hogy a mellényébe rejtsen, ahány évet remélt. Érdekes módon ez a hiedelem a román népszokásban is élt, talán közös latin gyökereik okán
Azt tartották a spanyolok, hogy aki egy kosár diót kap ajándékba, az szerencsés lesz. Aki pedig a kalapja alá diólevelet tesz, azt elkerüli a fejfájás.
Viszont a franciáknál nem biztos, hogy szerencsés, aki diót kap. Landes-ban (ez egy francia vidék) ha leánykéréskor az ebéd után egy tál diót szolgáltak fel, az a visszautasítás jele volt.
Egy francia városban, Poitou-ban a házasulandók szokása volt a város főterének diófáját körültáncolni. A termékenységért, a leendő fiatalasszony sok tejéért.

A kínai nyelv jelképrendszerében a dió a kacérkodás, a flört jelképe.

A diófa a boszorkányok fája   Egy ógörög legenda szerint egyszer fiatal lányok egy csoportja körtáncot lejtett a szent fa, a diófa körül. Megijedtek valamitől, valakitől, és a diófa alatt kerestek menedéket. A diófa pedig megvédte őket. Diókká változtatta, és elrejtette az ágai között. Persze, a leányok között - mint mindig - boszorkányok is voltak, a diófa azóta is az ő fájuk.

A fák

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.

Földünk minden kontinensén megtalálhatók a fák. Lombkoronájuk sok állatnak nyújt táplálékot és lakóhelyet, törzsük és gyökerük szintén. A Föld légkörének oxigéntartalmát jórészt a fáknak köszönhetjük, így azok az élőlények is nagyban kötődnek a fákhoz, melyek nem eszik, vagy nem laknak a fa lombjában.
Azok az állatok, melyek az erdőben a fák lombkoronájában élnek, nem tudnának hol lakni, ha kivágnánk a fákat. De a nagyobb testű állatok is elpusztulnának, hiszen nem találnának élelmet, és menedéket sem. A fák kipusztulásával örökre elbúcsúzhatnánk az őzektől, harkályoktól, vaddisznóktól is.

A világ legöregebb fái a kaliforniai Fehér-hegyekben élnek. Szoborszerű formáik már évezredek óta dacolnak az idők viharaival. Az egyik példány idén töltötte be 5064. életévét... 

A fa a legősibb, az egész világon elterjedt, egyetemes növényszimbólum. A fa az örök fejlődés és megújulás, a termékenység; a kiszáradt fa az elmúlás jelképe. A magyar népmesékben is gyakorta találkozunk vele: égig érő fa, aranyalmafa. Az életfa ágai az égi világba vezetnek, gyökerei az alvilágba nyúlnak; utat szimbolizál, amelyen a sámánok, táltosok, mesehősök az égbe vagy alvilágba juthatnak. 

Az égig érő fa

A magyarság hitvilágát, mesevilágát, mondavilágát, zenevilágát és népművészetét egy Belső-Ázsiából hozott örökség köti össze: ez az „égig érő fa”. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa ágai között a Holddal és a Nappal, hanem az Európában egyedülállóan gazdag népi díszítőművészetünknek is. Pásztoraink szaruból készült sótartóin, tálasainkon, házaink oromzatán, edényeinken, bútorainkon egyaránt előfordul ez a csak a magyarság számára megfejthető szimbólum.

Őseink hamar felismerték, hogy a növények megszületése, növekedése, beérése és halála az emberek szeme előtt zajlik és hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, az ember élete viszont halálával véget ér. Itt találjuk meg az életfa-gondolat nyitját; a vegetáció örök újjáéledését átvinni az emberre. Tőlünk keletre – Belső-Ázsiában – sok változatban él az életfa hite, amelyeket rajzokban, faragásokban, rátétmunkákban és domborműveken találunk meg. A belső-ázsiai török népek képzete szerint a világfa minden fa legmagasabbika, melyik mindennek a középpontjában nő, és csúcsa a főisten (az egyisten) lakásáig ér. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyarlakta területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk. Életfa-ábrázolások fordulnak elő honfoglalás kori szíjvégeken és más tárgyakon, amelyek ugyancsak azt bizonyítják, hogy az életfa fogalmát (mítoszát) és szimbólumrendszerét Belső-Ázsiából hoztuk a Kárpát-medencébe.

Az égig érő fa Belső-Ázsia alapmítosza, képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: él a világon egy csodálatos fa, amelynek hét vagy kilenc ága van. A fa olyan helyen nő, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja. A magyar hiedelemvilág „csudálatos fája,”, „égig érő” vagy „tetejetlen” fája a belső-ázsiai népek világfája, amely összeköti az alsó (föld alatti), a középső (a földi) és a felső (túl)világot.

A népmesék fantasztikumnak ható részletei alapjaikban nem kusza képtelenségek, hanem többnyire ősi vallási hagyományok. Az égig érő fa teteje közelében elnyúló ágon hajszálon függő, vagy három madárlábon forgó kastélyt, vagy réz-, ezüst- és aranypalotát és táltoslovakat találnak az azt megmászó mesealakjaink.

Ez az égig érő fa meséinkben is megmaradt: a sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán „világról világra” halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap segíti útján. Ebben a mesében a magyarok ősvallásának három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos meghatározása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása.



Írásos történeti forrásaink, népmeséink és népművészetünk megemlékeznek olyan hatalmas fáról, amelynek csúcsa az égitestekig ér. Az égig érő fa meséjét az egész magyar nyelvterületen ismerték/ismerik. A magyar nép hitvilágában a sorsjelző életfa az ősfákkal és családfákkal egy gyökéren nő, hiszen jelképes értelemben az anya helyett áll.

A gyermek életfája a vér szerinti anya felsőbbrendű énje. Amikor a beteg gyermeket átemelték ágai közt, abban a hitben voltak, hogy ezáltal az anya „újraszüli” fiát, életerejéből is átad valamit. A parasztember életében a gyermek világrajötte után a házasság a legnagyobb esemény; a legszebb életfa mindig a menyegzőn ékeskedett; az életet, a termékenységet és a bőséget jelképezte.

Őseink jól megkülönböztették a testet és a lelket; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre, és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások.

Eleink szép mítosza volt, hogy a születésre váró gyermek lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés fogalma; a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől; álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában) mutatkozik meg; a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel.

Egyistenhitünk máig köztünk élő szimbóluma és gondolatvilága az égig érő fa; erről hallanak gyermekeink és unokáink meséikben, ezt látják a körülöttük lévő tárgyakon, figyelmeztetve arra, hogy ez ősi hagyatékunk, amely bennünk él, meg kell őriznünk és tovább kell adnunk.
/Hankó Ildikó/


"Ha nem találsz árnyékot,
ne a napot okold, hanem magad,
hogy nem ültettél egy  fát"...

„Aki fát ültet, önmagán kívül másokat is szeret.” Angol közmondás

„Az ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerûbb erõforrása.” Frank Lloyd Wright

„Nyugalmukban gyönyörûek; csendjükben bölcsek. Állni fognak, miután mi porrá válunk. Tanítanak minket, és mi gondozzuk õket.” Galeain ip Altiem MacDunelmor

 
 

 

Környezetünk - a fák

Feszített tempót diktáló világunkban vajmi kevesen állnak meg egy-egy fa előtt, hogy elmélázzanak kicsit s megcsodálják. Pedig lenne mit. Ágas-bogas koronájukkal, tarka köntösükkel és utánozhatatlan formavilágukkal szemet-lelket gyönyörködtetnek. S mintha mindez nem lenne elég, hatalmas részt vállalnak fel a természet körforgásának örök munkájában.

"Ha nem találsz árnyékot,
ne a napot okold, hanem magad,
hogy nem ültettél egy  fát"...

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait. 
Anyanyelvünkben is gyökeret vert a fa. Az az ember, aki csak jön-megy a nagyvilágban, gyökértelen. Aki keresi a kapcsolatot az ősökkel, a múlttal, az visszamegy a gyökerekhez. Az öreg fát nehéz átültetni, mondja az idős ember, ha otthonából ki akarják mozdítani.

A fák azok az élőlények, melyekre meglehetősen nagy szerep hárul a levegőt szennyező anyagok lekötésében. Napjainkban – elsősorban az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó szén-dioxid koncentráció csökkentésének szempontjából véve – ez egyre nagyobb jelentőséggel bír. A szilárd részecskék, mint például a nehézfémekkel telített szálló por, a pernye vagy a korom, megtapadnak a leveleken, amiket időről-időre megtisztít a csapadék formájában érkező égi áldás. Nélkülözhetetlen körfolyamat ez a levegő felfrissítésének, „újratermelésének” oldaláról tekintve. Tény, hogy egy 40 éves erdő hektáronként és évente 70 tonnányi szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből. Nem nehéz hát kitalálni, miért is olyan fontos a fák – s velük a parkok, fasorok, zöld területek – oltalma, telepítése, megóvása; főként egy nagyváros kellős közepén, ipartelep környékén vagy nagy forgalmú autóutak mentén.

A fák – fasorok, erdősávok – egy másik igen üdvös, ám legtöbbször figyelmen kívül hagyott tulajdonsága, a zaj elleni védelem képessége. Márpedig ez a találóan zajszennyezésnek elkeresztelt, kivédhetetlen civilizációs ártalom többé-kevésbé minden városlakó életét megkeseríti. A járművek monoton dübörgését és a város sosem szűnő zaját leginkább a növények tudják kivédeni. Műszeres vizsgálatok igazolják, hogy egy háromszintes növényfal – pázsit, cserjék, fák – jobban véd a zajtól, mint egy téglából, betonból emelt fal. E sajátosság magyarázata, hogy a levelek közti levegőréteg maga is szigetel, a levelek ellenállása pedig hangtompítóként működik. Ehhez adódik még hozzá a levelek zizegése, ami bizonyos mértékig képes elfedni a hangokat, ezzel is csökkentve a zaj szintjét.

A fák árnyékukkal és párolgásukkal is pozitívan hatnak környezetükre. A forró nyári napokon lehűtik a levegőt, ami nehezebb a házak között felmelegedett levegőnél, így azzal kicserélődik, átszellőztetve ezzel a várost. Számítások szerint egy lombköbméter asszimilációs felület 47 liter vizet párologtat el egy vegetációs időszakban, ennyivel javítva a környező mikroklímát. Ha pedig ezeket az élőlényeket oxigéntermelés és széndioxid feldolgozás oldaláról vesszük górcső alá, ismét kileng a mérleg nyelve a pozitív oldal felé. Szakvéleményekből tudjuk, hogy egy lombköbméter asszimiláló felület egy évben, a vegetációs időszakban 650 gramm oxigént termel és 590 gramm szén-dioxidot dolgoz fel (1 lombköbméter átlag 4 m2 asszimiláló felületnek felel meg).

S mindez csak néhány példa arra, mekkora természeti, környezeti, egészségvédelmi értéket képvisel a fa mind az ember, mind az ökoszisztéma egészének szemszögéből nézve. Óvják a talajt, hatással vannak a vízháztartásra és a víz körforgására, összetett és színes élőhelyet jelentenek, segítve a biológiai sokféleség megóvását… a sor tetszés szerint folytatható.

Ha szeretnénk hozzátenni valamit a nagy rendszerhez, és a jó oldalon harcba szállni az igencsak megviseltnek mondható környezeti állapot és szűkebb-tágabb életterünk javulásáért, ültessünk fát. Ha lehet, legyen őshonos és várostűrő (mezei juhar, korai juhar, magas vagy virágos kőris, lisztes-, barkóca- vagy madárberkenye, kislevelű vagy épp nagylevelű hárs). Egyet, kettőt, ide vagy oda… nem számít. Csak fogjuk az ásót és induljunk el. Még ma.

„Ha egy évre elõre gondolsz, vess el egy magot. Ha tíz évre elõre gondolsz, ültess egy fát.” Kínai költõ, i.e. 500

„Aki fát ültet, önmagán kívül másokat is szeret.” Angol közmondás

„Az ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerûbb erõforrása.” Frank Lloyd Wright

„Nyugalmukban gyönyörûek; csendjükben bölcsek. Állni fognak, miután mi porrá válunk. Tanítanak minket, és mi gondozzuk õket.” Galeain ip Altiem MacDunelmor

„Bár a fa olyan magasra nõ, a lehulló levelek visszatérnek a gyökérhez.” Maláj közmondás

A fák, faterápia

A fák   csodás energiákat közvetítenek fáradt testünknek. A nyugati civilizált ember számára furcsa módszernek tűnhet a faterápia lelki békénk megőrzésére, a rossz hangulat elűzésére. Pedig ezt a technikát már az ősi kelta, ógörög és római emberek is alkalmazták. Később a módszer eljutott Németországba is, ahol évtizedek óta kutatja Manfred Himmel szakember. Rájött, hogy a fák varázslatos, gyógyító energiával rendelkeznek, ráadásul a jótékony hatású földsugárzást is felerősítik. Azokon a területeken, ahol a Föld különleges energiákat közvetít, a fák gyógyító hatása többszörösen kisugárzik. Hazánk ráadásul különösen alkalmas hely a faterápia alkalmazására, hiszen a Föld szívcsakrája a Pilisben található.

Így meditáljunk a fával 

1. Válasszunk magunknak egy fát. Lehetőleg idős – és persze egészséges lombkoronájú, törzsű – fát keressünk.
2. Próbáljunk meg úgy elhelyezkedni, hogy testünk minél nagyobb felülete érintkezzen a fa törzsével, vagyis a homlokot, a mellkast, a hasat és a térdet is próbáljuk „odatapasztani” a fához. Ne legyünk görcsösek, álljunk lazán.
3. Bal kezünket a korona, jobb kezünket a gyökerek irányába fordítsuk, és érintsük a kart is a fa törzséhez.
4. Lélegezzünk nyugodtan, ritmusosan, egyenletesen. Csukjuk be a szemünket, és érezzük, amint a fa energiája átáramlik testünkbe.
5. 10-15 perc elteltével háttal is érintkezhetünk a fával, tehát a gerincet is nekitámaszthatjuk.
6. Hetente érdemes legalább kétszer-háromszor megismételni a fákkal történő meditációt.

Bükk: az egyik legerősebb energetizáló hatással rendelkező fa.Elűzi a depressziót, a rosszkedvet, és segíti a pozitív gondolatok áramlását!

Gesztenye: a szerelmi bánat, és a csalódottság elűzője.

Hárs: egy kis lelkierőért forduljunk e fához, ugyanis az érzelmi problémák legjobb "orvosa".

Nyírfa: erősíti a megérzéseket, segíti a jó és a rossz energiák közötti különbségtételt.Segít leküzdeni a szorongást, félelmet, és a pánikot.

Tölgyfa: egyes kutatók szerint erősíti a pozitív tulajdonságokat.

Fenyő: kiváló idegesség ellen, nyugtató hatású.

Cseresznyefa: egyesek úgy tartják a cseresznyefa a szerelmesek fája.Emellett oldja a gátlásokat, erősíti az önbizalmat.

Fűzfa: segíti a gyermekek fizikai, és szellemi fejlődését, enyhíti a depressziós tüneteket.

 

Tavasz a Börzsönyben

Börzsöny hegység Magyarország északi részén, Pest és Nógrád megyében. A Kárpátok belső vulkáni övezetében található; az Északi-középhegység legnyugatibb tagja. A mintegy 600 km² területű hegységet északról és nyugatról az Ipoly, délről a Duna, keletről a Nógrádi-medence határolja.
Az egykori kráter pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait. A legmagasabb csúcsa a Csóványos (938 m). Magyarország 3. legmagasabb átlagmagasságú hegysége, a 100 legmagasabb magyar hegycsúcs közül 9 található a Börzsönyben.
A változatos táj remek túrázási lehetőségeket kínál. A Börzsöny nagy része nemzeti park.

A hegység aljzatát a Diósjenő-Márianosztra vonaltól északra ősi kristályos palák, a vonaltól délre mészkő és dolomit alkotják. (E vonalat a geológusok Diósjenői ároknak nevezték el). Ezen 200 – 250 millió éves aljzatot a Nyugat-Börzsönyben 1200 m, míg Diósjenő térségében 5-700 m mélységben találták meg. Az ősi aljzatra a földtörténeti ókor végén több millió éves üledékes kőzetek települtek, majd 30 millió évvel ezelőtt az oligocén tenger, 25 millió évvel ezelőtt pedig a miocén tenger üledékei rakódtak.
Ez utóbbi üledékek az eróziós völgyek klasszikus példájának mondható „Honti szakadékban” jól tanulmányozhatók.
A lefolyó csapadék mélyen bevágta magát a Honttal szemközti hegyoldalba, feltárva az egykor erre kanyargó Ős-Ipoly kavicstakaróját és az alatta fekvő idősebb üledékes rétegeket.
A szurdokvölgy bejáratánál jégkori löszfalak fogadják az érkezőt. (Innen – különösen felázott időszakban – nehéz a feljutás). Feljebb szürke agyagrétegek, közötte finom vulkáni por lerakódásai figyelhetők meg.
A szakadék középső és felső szakaszának agyagos homokrétegeiben sok ősmaradvány található. Kagylóteknők, növényi maradványok, cápafogak, makkrák-töredékek. A szakadék egy tulajdonképpen ma is aktív mozgásban lévő (felső bevágódása felfelé „vándorol”, alul pedig feltöltődik) 25 – 35 millió éves felszíni földtani szelvény.
A Börzsöny „születésének” időszakában tágabb térségünkben, úgy Skandinávia déli szegélyétől Afrika északi pereméig egy – mai megítélésünk szerint - kellemes szubtrópusi tenger hullámzott. 
Mintegy 16.5 millió évvel ezelőtt a föld mélyén dúló erők hatására a tengerfenék vastagra ülepedett aljzatát felboltozva, majd áttörve füstoszlop, vízgőz, hamu és kőzettörmelék tört a felszínre.
A 16.5 millió ével ezelőtt elkezdődött és 13.7 millió évvel ezelőtt már be is fejeződött vulkáni tevékenység - a tudomány mai állása szerint - három szakaszban zajlott le.
A legelső – mindössze 500 ezer évig tartó szakaszában (16.5 -16.0 évvel ezelőtt) egy a későbbieknél nagyobb átmérőjű és magasságú vulkán jött létre, ezt lesüllyedés, ill. lepusztulás követte.
Ennek helyén tört ki és működött 16.0 – 14.5 millió évvel ezelőtt - az előbbihez hasonlóan - a Börzsönyi vulkánosság második szakasza.
Az újabb kori szakaszok az előzőeket rendre lefedték, de azok roncsolt maradványai a hegység peremterületein helyenként még kimutathatók.
Az egymás után működő tűzhányók mindig az előzők beszakadásos kalderájában épültek fel.
A mai, Központi-Börzsönyt létrehozó 14.5 – 13.7 millió évvel ezelőtti harmadik szakaszban létrejött rétegvulkáni kúp alapátmérője mintegy 12-14 km lehetett, relatív magassága pedig elérhette az 1200 métert. (Egyes kutatók ennél lényegesen magasabbnak gondolják).
Ennek kúpja az eltelt évmilliók alatt jelentősen lepusztult, eredeti kráterének helyén jött létre a 3.7 x 5.5 km átmérőjű, s közel 300 méter mély Fekete-pataki eróziós kaldera. E kaldera peremét a Jancsi hegy, a Hollókő (természetesen nem azonos a közel 100 km-re lévő Hollókő településsel), Kövirózsás, Várbükk, Nagyhideg-hegy, Csóványos, Magosfa, Miklós tető hegycsúcsok jelölik ki. (A Hollókő sziklacsúcsáról a kaldera tökéletesen beazonosítható). A harmadik szakasz elmúltával lecsendült a vulkánosság, így megszűnt a táj képét megváltoztató legjelentősebb erő. Az időközben visszahúzódó tenger ugyan a hegység lábait még elöntötte (ennek emlékét őrzik a Dél-Börzsönyben lévő Törökmezői, illetve az Észak-Nyugat Börzsönyben található Bernecebaráti és Perőcsényi Lajta-mészkő lerakodások), de lassan az egész terület szárazulattá vált.
Persze, ha kisebb mértékben is, de a terület képe ezt követően is folyamatosan változott. Vetődések mentén egyes területrészei lesüllyedtek, mások kiemelkedtek. Más részein törésvonalak jöttek létre, illetve a hegység nyugati irányban kibillent (ennek következtében az azonos korú és keletkezésű rétegek a hegység nyugati oldalán mélyebben találhatók).
Ezt követően a hegység mai arculatának alakításában egy másik erő – az erózió vette át a fő szerepet. Pár tektonikus völgytől eltekintve (Kemencevölgy) a hegység mai völgyhálózatának zöme eróziós lemosódás során alakult ki.
A lemosódások „eredménye”, hogy a Börzsöny eredeti vulkáni takarójából legalább 300 m vastagságú rész hiányzik.
Mindezek ellenére - s geomorfológiai vonatkozásban ez a Börzsöny legnagyobb értéke - a hegység az eredeti vulkáni formakincsének jelentős részét megőrizte. A hegység külső kúppalástján a vizek sugárirányban kifelé folynak, a kalderán belül pedig összefolynak, s vizüket a kalderaperemen átvágódó Csarna patak vezeti le.
A Börzsöny kalderája – létrejöttének kora és a reá ható külső felszínalkotó erők ellenére olyan jó állapotú,  
amelyhez hasonlót a Kárpátokban is csak kettőt ismerünk: a hozzánk viszonylag közel lévő 1458 m magas, a Börzsönynél jóval fiatalabb Poljánát (érdemes egyszer felkeresni és megtekinteni, mert így nézhetett ki a Börzsöny úgy 5 millió évvel ezelőtt.) és a Görgényi- havasok legmagasabb kúpjának a 1777 m magas Mezőhavasnak szintén eléggé ép kalderáját. A hegység felszínének változása ma is tartó folyamat. A kőzetek aprózódása, fizikai, kémiai mállása kapcsán létrejön, vastagodik a termőtalaj, míg a csapadék e felhalmozott réteg lemosódását eredményezheti. (Napjaink éghajlatváltozása kapcsán lehullott özönvízszerű csapadékmennyiség olyan látványos átrendeződést okozhat némely területen, amihez átlagos körülmények között hosszú évtizedek kellenének).
Természetesen a térségbe érkező kevésbé avatott látogatókat inkább a kisebb részletek, a különös formák ragadják meg.
Ilyenek a hegygerincek kőtaréjai (Nagy Mána gerincéle, a Kövirózsás-Várbérc közötti sziklagerinc stb.), az ezekből létrejött, vagy „táplálkozó” kőfolyások, kőtengerek (Nagy Mána, Nagy-Pogányhegy déli oldala stb.), a hátrálva pusztuló krioplanációs lépcsők, illetve a kemény andezit alapkőzet különleges alakú képződményei (Szabó kövek, Viski kövek, Rend kövek, Boglyakő, Manókő, Asztalkő stb.).
A Börzsöny földtörténetének további érdekessége hogy a hegységképződés során, Nagybörzsönytől nyugatra hidrotermális úton létrejött, színesfémekben (arany, ezüst, bizmut stb.) gazdag terület keletkezett. Ennek bányászata a XIII.- XVI. században lecsengett, bár ezt követően többször is voltak rövid működései, ill. újraindítási törekvései. Sőt a kimerült bányák maradvány ásványvagyona iránt még napjainkban is tapasztalható némi érdeklődés.
Ugyancsak érdekes geológiai értékek a Szokolya térségben talált – a XVIII. században lebányászott vasérc telérek is.  /Forrás: Teszáry Károly-Börzsöny/



Mindenki  tapasztalta már, hogy amikor fájdalom éri, vagy problémák sokasága nehezedik a vállára, akkor egy séta a friss levegőn, ahol zöld koronájú fák veszik körül elsöprik a "viharfelhőket" feje felől, és megnyugszik!
Ez nem véletlen, hiszen a fák elszívják negatív gondolatainkat, és pozitív energiával töltenek fel.Ez azért van, mert a fák nagy energiával, gyógyító energiával rendelkeznek. 

A természetben való tartózkodással sokat teszünk egészségünkért hiszen a friss levegő jótékony hatással van idegrendszerünkre.Egyet azonban ne felejtsünk el szem előtt tartani: a fák ugyanolyan élőlények, mint mi emberek!Tudatosítanunk kell magunkban, hogy éppannyira függünk a fáktól,mint ők tőlünk!Mert ők jelentik számunkra az éltető levegőt, mindazt a gyönyörű,megnyugtató harmóniát, mely oly széppé teszi bolygónkat!

A természet egyik csodája, a növények királya a fa.

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.

A fák néma üzenete az erdő fohásza, amely sok helyütt figyelmezteti a turistákat: Ne bántsd, hanem szeresd a fákat, hiszen belőlük készül bölcsőnk, asztalunk, ágyunk s koporsónk is!

Anyanyelvünkben is gyökeret vert a fa. Az az ember, aki csak jön-megy a nagyvilágban, gyökértelen. Aki keresi a kapcsolatot az ősökkel, a múlttal, az visszamegy a gyökerekhez. Az öreg fát nehéz átültetni, mondja az idős ember, ha otthonából ki akarják mozdítani.

Hazánk talán egyik legszebb tája a Bükk, és a Bükk-fennsik.
.
 A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről kapta, amely itt közel 100 ezer hektáron terül el, és amelyet ezzel Magyarország legnagyobb összefüggő erdőségeként tartanak számon .

Fák a Bükk-hegységen

Május első hajnalára a legények felpántlikázott májusfával vallanak színt a nekik tetsző lánynak

A természet egyik csodája, a növények királya a fa.

Sokféleségük, formagazdagságuk, méreteik olykor-olykor zavarba ejtőek. Egy ötven emeletnyi eukaliptuszfa, vagy több mint százméternyi mamutfenyő alatt ugyancsak picinek éreznénk magunkat. Törpe rokonaik a bonsaik mellett viszont mi tűnnénk óriásnak. Már a kicsi gyermek tudja, hogy a fa a Föld tüdeje, melynek lombja elrejti a madarak fészkét, az erdők vadjait, bogarakat, rovarokat. Gyümölcseik, leveleik táplálékul szolgálnak, erőt, egészséget felkínálva embernek, állatnak. Felmászni rájuk, s a magasból szemlélni a világot gyönyörűség. Árnyékukba húzódni, alattuk megpihenni megnyugtató. Vég nélkül sorolhatnánk mindennapi életünkben betöltött szerepüket, hasznukat, kezdve a ház, hajó, híd, vasút építéstől a bútor, háztartási eszközök, szobrok, hangszerek, szerszámok készítésén át a tűzifáig. Külön iparágak jöttek létre feldolgozásuk során.

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.

Nincsen olyan ember, akinek ne lenne kedves fája. 

Anyanyelvünkben is gyökeret vert a fa. Az az ember, aki csak jön-megy a nagyvilágban, gyökértelen. Aki keresi a kapcsolatot az ősökkel, a múlttal, az visszamegy a gyökerekhez. Az öreg fát nehéz átültetni, mondja az idős ember, ha otthonából ki akarják mozdítani.

A hagyományok is sok fával kapcsolatos szokást örökítettek át nemzedékről nemzedékre. Karácsonykor a szépen feldíszített örökzöldek varázsolják csillogóvá a kíváncsi gyermekszemeket. A tavaszi megújulás jelképe a zöld fűz ága.
A kiszézésnél egy nyírfából készült bábut visznek végig a falun a gyerekek, s vízbe dobják vagy elégetik, az öreg, téli földistennő tavaszi megtisztulását jelképezve.
Május első hajnalára a legények felpántlikázott májusfával vallanak színt a nekik tetsző lánynak. Virágvasárnap barkaágat szenteltet a hívő ember a templomban.

A pszichológiában gyakran alkalmazzák az ún. „fatesztet”. A fáról készített rajz sok mindent elárul a betegről, mintegy belevetíti a betegségét, problémáit a rajzba. Fény derül önértékelése, szorongásaira, agressziós problémáira, feszültségeire, kiolvasható belőle környezetéhez való viszonya, kiegyensúlyozottsága, indulati, érzelmi töltése.
A fa gyökérrésze a tudatalattit jelképezi, a korona, a lombozat formája arról árulkodik, hogy a vizsgált személynek milyenek az ideáljai, milyen céljai, igényei vannak, milyenek a társkapcsolatai.
A személyes sorsot, az egyéni élet szimbólumát kifejező fát szokták lélekfának is nevezni. Ilyen Csontváry Magányos cédrusa, mely megrendítő erejű alkotás.

Évezredek tapasztalata, hogy az egyik fa árt, a másik használ. A fában áramló folyadék a fa vérkeringése, de energiája, sugárzása is hatással van a vele közeli kontaktusba kerülő emberrel. Az ókori bölcsesség ezt sugallja: ,,A jó fához simulj, a rossztól menekülj!” Tény, hogy át tudjuk venni a fák energiáját, ha hozzájuk simulunk, vagy közelükben tartózkodunk.

Nézzünk meg néhány ismert fafajtát, hogyan hatnak egészségünkre:
Tölgyfa: A magyar ember által különösen szeretett, tisztelt fa. Őshonos hazánkban. A koronázások, ítéletek, tanácskozások, áldozathozatalok, a történelem során gyakran tölgyfák árnyékában zajlottak le. Képes új életerőt adni. Erősíti a lelket, a nyirokrendszert, aktivizálja a vérkeringést, ha törzséhez simulunk.

Gesztenyefa: Békét, harmóniát nyer az alatta ülő. A sérült lélek orvossága.

Kőrisfa: A hallójáratok megbetegedései gyógyíthatók a néphit szerint a kőrisvirág főzetének csepegtetésével. Nyugtat, jó hatással van az izmokra és az ízületekre, ha átöleljük, nekitámaszkodunk.

Hársfa: Erősíti pozitív érzelmeinket, légúti problémák esetén segít.
Bükkfa: Vérkeringést javító, stresszt elmulasztó hatása van. Hatalmas erejű fa, 10-15 méterről is képesek vagyunk megérezni hatását. Segíti a fantáziát, a gondolkodást, az összpontosítást.

Jegenyefenyő: Gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, de segít reumatikus bajoknál is. Optimizmust, magabiztosságot kap, aki gyakran kerül vele kontaktusba.
Égerfa: Nincs túl jó híre. A mézgás változatát tanácsos azoknak elkerülni, akiknek gyenge az idegrendszerük.

Fűzfa: Megítélése a történelmi idők során más és más. A zsidó nép az öröm jelképének tartotta, tisztelte újjászületési képességét. A görögök szerint a szomorúság, a gyász fája. A keresztény gondolatvilágban a kitartás és a feltámadás jelképe.

A fák szeretete, tisztelete pozitív érzelmeket vált ki belőlünk, ily módon is erősítve testünket, lelkünket. Mindent meg kell tennünk azért, hogy mindig velünk, s köztünk éljenek.

Tavasz, fák, virágok

A tavasz egyik nagy előnye a napsütés és a madárcsivitelés mellett a virágzó fák és bokrok látványa. Nem csak a hozzájuk tartozó színkavalkád teszi vidámabbá az embert, de illatuk is örömmel tölti el. 


A barackfa Kínából származik: már a Kr.e. 10. században írásos emlékek említik, mint az uralkodók kedvelt gyümölcsét.

A tavaszi szépségek közé tartozik a sokszínű magnóliafa is. Körülbelül nyolcvan alfaja létezik, így különböző színekben és formában pompázhat. Árulkodóan liliomfának is nevezik, ám létezik olyan fajtája, melynek virága inkább a tulipánokra emlékeztet. Színe lehet feketés bíbor, piros vagy rózsaszín is. Klasszikus változata azonban fehér, amely az idő múlásával rózsaszínesre változik.




                     

Rózsaszín-fehér társai közül kivirít a mindenki által ismert aranyfa. Többen tévesen aranyesőnek nevezik, az aranyeső virága azonban nagyobb, lelógó, és később is nyílik, mint az aranyfáé./femcafe.h/

Toromiro fa - Húsvét-sziget

A világ legelzártabb szigete



A Húsvét-sziget a világ egyik legelszigeteltebb helye: a legközelebbi lakott település (Tahiti és Chile) több mint 3000 kilométerre található.
A régészeti kutatások szerint a szigetet polinéziaiak népesítették be időszámításunk előtt 400-ban. A sziget leginkább a rejtélyes óriás kőszobrairól ismert. Kevesen tudják, hogy az őslakosság fejlett tánc- és zenekultúrával is rendelkezett, valamint Óceánia többi szigete közül egyedülálló módon, az írásbeliség is kifejlődött itt.

A világ első ökológiai katasztrófája a Húsvét-szigeten következett be. 
Gyenge talaj, száraz éghajlat
A kutatók szerint a túlnépesedés és a művelésbe vont területek növekedése mellett a sziget mostoha körülményei is hozzájárultak az erdők eltűnéséhez.

A toromiro fa

A sziget bennszülött, azaz máshol elő nem forduló fáinak egyike a toromiro volt.

A pillangósvirágúakhoz tartozó fa nem nőtt magasra, de szinte mindenütt megélt, és elterjedt a földdarabon. Kemény fájából a szigetlakók előszeretettel készítettek faragványokat.

A vallási kultúra is gyorsította a ökológiai katasztrófát

A kutatók szerint is felgyorsította azonban a Húsvét-sziget összeomlását a helyiek vallási kultúrája. Mint ismert, a szigetlakók óriási kőszobor arcokkal rakták körbe a szigetet, a szobrok akár 60 tonnát is nyomhattak. Szállításuk nagy valószínűséggel rönkgörgetéssel történt, ehhez pedig sok fát kivághattak.
A régészeti feltárások szerint a Húsvét-szigetek lakossága a csúcson meghaladta a tízezret, ennyi embert pedig ez a sziget nem képes eltartani. Az ökológiai katasztrófával párhuzamosan háború robbant ki a szigeten, és bizonyítékok vannak a kannibalizmus megjelenésére is.
Az őslakosság számára a véget a 18. századi nyugati felfedezők jelentették, akik betegségeket hoztak be a szigetre, valamint a megmaradt kevés embert elvitték rabszolgának. A 19. század második felében már csak alig száz őslakos élt a Húsvét-szigeten. Miután Chile 1888-ban annektálta a szigetet, lakossága 2000 körülire szökött./National Geographic/

1774. Cook kapitány második földkerülő expedíciója során, március 14-én köt ki a Húsvét-szigetnél.  Nem érzi jól magát, nem száll partra, és naplójába sem jegyez le semmi érdemlegeset. Utazik azonban a hajón két német, Johann Forster és a fia, Georg, akik az expedíció megbízott természettudósaiként gyorsan gyűjteni kezdik a szigeten található növényeket. Így kerül Cook hajójára egy toromirofa példánya, amit gondosan kiszárítva és lepréselve azóta is a londoni Natural History Museum (Természettudományi Múzeum) her - báriumábanőriznek. De nem ez volt az egyetlen toromirodarab, ami akkor elhagyta a szigetet! Amikor Cook felvonta a horgonyt, ott volt a hajón több különleges szobor is. Ezeket egy Mahine nevű, Tahitiről származó ifjú gyűjtötte, aki még a nagy felfedező előző expedícióján csatlakozott Cookhoz. A tolmácsnak a Húsvét-szigeten nagy hasznát vették: a szigetlakók 80%-ban ugyanazt a nyelvet beszélték, mint Mahine. A fiú tudta, hogy nemsokára Tahitin lesznek, és a rokonai bizonyára sok ajándékra számítanak majd. A szigetlakók által felajánlott szuvenírek közül a szobrok tetszettek neki leginkább, és több darabot meg is vásárolt belőlük. Az európaiakat nem érdekelték a primitív alkotások, és csak Johann Forster és fia precizitásának köszönhetjük, hogy útleírásukban szót ejtettek a „jól csiszolt, sűrűn erezett, sötétbarna színű fából készült” tárgyakról, amiket Mahine magához vett.

A RANO KAU-KRÁTER – A kráter meredek belső lejtőinek egyik sziklakibukkanásán élt a toromiro utolsó helyi példánya  /  cikk: Földgömb januári-februári számában/