A légkondicionáló áldás forró nyári napokon, de átok is lehet

Nem is gondolnánk, hogy pont a klíma miatt betegedhetünk meg a legkönnyebben nyáron. Különféle betegségek okozói lehet, akár kisebb, akár nagyobb jelentőségű károkat is okozhat szervezetünkben.
Ha nem megfelelően tisztítjuk a légkondit, a szűrőkön megtelepedhetnek a különböző baktériumok, amik a szervezetbe kerülve igen komoly problémákat okozhatnak. Kezdetben csak kisebb köhögéseket okoznak, később akár tüdőgyulladáshoz is vezethet a dolog.




A túlzott lehűtés pedig arc- és homloküreg gyulladást, fülgyulladást okozhat, illetve megfázáshoz vezethet. A klíma a benti levegőt hűti és keringeti, így ez a levegő kiszáríthatja a szem- száj- és nyálkahártyát, kimerültséget és fejfájást eredményezhet, kiszárítja a bőrünket, ami ellen krémekkel és sok folyadékkal védekezhetünk. Emellett ízületi panaszokat is okoz, különösen a fej és nyaki izomfájdalmakat.
A klímát nem kell nélkülöznünk, csak megfelelően használni. 

A klímaberendezéseket 6-8 fokkal alacsonyabbra állítsuk a kültéri hőmérsékletnél. Fontos, hogy a berendezést megfelelően karbantartsuk és tisztítsuk, még a klímaszezon előtt vigyük el gépjárművünket szervizbe, ahol szakszerűen kitisztítják a hűtésért felelő rendszert, illetve hívjunk szerelőt az otthoni klímánk karbantartásához. A klímareuma és egyéb légzőszervi megbetegedések elkerülése végett a hideg levegőt pedig ne közvetlenül a testre irányítsuk.

A Coca-Cola

1831.07.08 -án született Dr. John Stith Pemberton amerikai gyógyszerész a Coca-Cola megalkotója.

A szirup eredetileg fejfájás és gyomorpanaszok ellen készült máig titkos recept szerint 1885-ben.

Története

John Smith Pemberton gyógyszerész 1884-ben készített egy Pemberton’s French Wine Coca névre hallgató, borból és kokainból álló italt, egy úgynevezett cocawine-t.

Italát valószínűleg egy Angelo Mariani nevű korzikai vállalkozó hasonló összetételű és nagy népszerűségnek örvendő Vin Mariani-ja alapján keverte ki. 1885-ben Atlanta városa és a környező Fulton megye alkoholtilalmat vezetett be, így hát Pemberton nekiállt egy alkoholmentes, szénsavas változat kidolgozásának.

Az új italt először 1886. május 8-án adták el az atlantai Jacob’s Pharmacy gyógyszertárban. . Pemberton azt állította, hogy a Coca-Cola egy sor betegségre jelent gyógyírt, többek között a morfinizmusra, az emésztési zavarokra, a neuraszténiára, a migrénekre és az impotenciára. Az új ital első reklámja 1885. május 29-én jelent meg az Atlanta Journal-ben. Az első nyolc hónap alatt napi átlagban kilenc adag Coca-Colát adtak el.

 Coca-Cola pontos összetétele a híres titkok egyike. Az eredeti receptet az atlantai SunTrust Bank páncéltermében őrzik. A bank elődje, a Trust Company vitte tőzsdére a Coca-Cola Company-t 1919-ben. Egy népszerű mítosz szerint csak két igazgató ismeri a receptet, ám mindketten csak a recept felét ismerik. A valóság ennél prózaibb: bár csakugyan két igazgató ismerheti a teljes receptet, mindketten az egészet ismerik, és még többen ismerik a recept alapján működő gyártási eljárást.

A vízről:

                Az emberek 55-65%-a krónikusan vízhiányos.

                Az emberek 37%-ánál a szomjúságérzet annyira gyenge, hogy gyakran összetévesztik az éhségérzettel, ezért akkor is esznek, amikor csak egy pohár vizet kellene inniuk - sokan ezért híznak el.

               A Washingtoni Egyetem felmérése szerint egy pohár víz maradandóan csökkentette a diétázók 100%-ának éhségérzetét.

                A nappali fáradtság elsőszámú okozója a vízhiány.

                Folyamatban lévő tanulmányok kimutatják, hogy a hát- és izületi fájdalmakban szenvedők 80%-ánál naponta 8-10 pohár víz csökkenti a fájdalmakat.

                Már 2% folyadékvesztés megzavarhatja a rövidtávú emlékezetet, nehézségeket okozhat az alapműveletek elvégzésénél, és összpontosítási zavarokat egy képernyő vagy egy kinyomtatott oldal felfogásánál.

                 Naponta 5 pohár víz elfogyasztása 45%-kal csökkenti a vastagbélrák veszélyét, a mellrákét 79%-kal és 50%-kal kevesebb a rizikó a hólyagrákra.

               Tényleg annyi vizet iszol, mint amennyi szükséges lenne? Általában 8-10 pohár víz minden nap elengedhetetlen.

Vizsgáljuk meg a Cola-t:

                az USA több államában a rendőrség baleseti helyszínelői 2 gallon (kb. 7 liter) Cola-t visznek magukkal, hogy a baleseteknél az úttestre folyt vért azzal távolítsák el.

                Ha egy steak-et egy tálba tesznek és Cola-val leöntik, két nap alatt feloldódik.

                 A WC-kagyló tisztítása: önts bele egy dobozos Cola-t a kagylóba és hagyd ezt az igazi(?) csodaszert(?) egy óráig hatni, utána öblítsd le. A kagyló maradéktalanul tiszta lesz.

                 Rozsdafoltok eltávolítása egy krómozott felületről: dörzsöld be a felületet egy Cola-ba áztatott alumíniumfóliával.

                 Az autóakkumulátor pólusairól könnyedén eltávolíthatod a korróziót, ha egy doboz Cola-t ráöntesz. Figyeld, ahogy pezseg.

               Egy berozsdásodott csavart könnyen meglazíthatsz, ha egy pár percig egy Cola-ba áztatott rongyot teszel rá.

                 Ha kenőanyagokat akarsz eltávolítani egy szövetből, önts bele a
mosógépbe a mosószer mellé egy doboz Cola-t, és futtasd le a programot. Eltávolítja a szélvédő szennyeződéseit is.

Hasznos információ:

                    A Cola aktív hatóanyaga a foszforsav, melynek pH értéke 2,8.

                     Egy vasszöget négy nap alatt old fel.

                    A foszforsav kioldja a csontokban lévő kalciumot és hozzájárul a csontritkulás kialakulásához.

                     A Cola szirupot koncentrált formában szállító tartálykocsikat különösen korrodáló, veszélyes anyagokat jelző táblával kell ellátni.

                    A Cola-t már 20 éve használják a teherautók motorterének tisztítására!

Szóval, mit szeretnél inkább, egy pohár tiszta vizet, vagy egy Cola-t?

Az orogona a hangszerek királynője

Ez a hangszer méltán vívta ki magának ezt a jelzőt. Hiszen hangzásával nem vetekedik semelyik másik hangszer sem.

Az orgonánál a karmester maga az orgonista, a különböző hangszerek pedig az orgonában levő sípsorok. A regiszterek segítségével ki lehet választani, hogy éppen melyik „hangszeren” szeretnénk játszani. Kihúzzuk azt a regisztert például, hogy fuvola, és az orgona fuvolahangon szólal meg. De kedvünk szerint válogathatunk az orgona sípsoraiból, kihúzhatjuk a trombitát, fagottot, vagy akár a gambát. Vagy ezeket egyszerre, s máris kész saját „zenekarunk”.
Az orgonában sípok vannak, ezek adják a hangot. A sípok megszólalásához levegő kell. Apáink, nagyapáink gyerekkorukban rendszeresen ott álltak, az orgona mellett, és taposták a nagy fújtatókat, ami a levegőt biztosította az orgona számára. Ma ez már elektromosan működik. A motor a szélládába juttatja a levegőt, innen a levegő a sípokhoz egy szeleprendszeren keresztül jut el. A szelepek biztosítják, hogy mindig az orgonaművész által kívánt sípok szóljanak. A motor, a szélláda, a szeleprendszer és a sípok az orgonaszekrényben helyezkednek el./forrás: orgona kalauz/

Angster József, hazánk legjelentősebb orgonaépítője.

Angster József 1834. július 7-én született Kácsfalun, (Ma Jagodnjak, Horvátország) német telepes családban.
Eszéken volt asztalosinas Haim Józsefnél. 1853-ban szabadult, majd vándorútra indult.
Elsô vándorútja során Temesváron, Német-Bogsánban és Oravicában dolgozott.
Második vándorútján, Bécsben, Titz orgonaépítô műhelyében foglalkozott elôször orgonaépítéssel.
Tanulmánya betetôzéseként három évet (1863-66) a párizsi Aristide Cavaillé-Coll világhírű orgonaüzemében dolgozott.
Részt vett a Cologny-kastély, a Notre-Dame valamint a St. Trinite templom orgonájának készítésében.
Magyarországra hazatérve megrendelést kapott a pécsi zsinagóga orgonájának megépítésére. Ekkor telepedett le Pécsett, és alapított műhelyt.
Az opus 1-es orgona 1869. márciusában készült el. A mestermű sikert hozott az ifjú mesternek.
Az Angster orgonagyár vezetését 1903-tól Angster Emil és Oszkár vette át.
Angster József 1918. június 9-én halt meg.

Az ô irányítása alatt készült fontosabb orgonák:
Kalocsa, Székesegyház
Pécs, Belvárosi Rk. templom
Budapest, Terézvárosi Rk. templom
Pécs, Székesegyház
Budapest, Kálvin téri Ref. templom
Debrecen, Kossuth utcai Ref. templom
Gyôr, Székesegyház

Ezer Székely Leány Napja 2013.

Az Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első vasárnapján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. A rendezvényt idén július 6-án tartják a csíksomlyói nyeregben. Ezen a napon eljut hozzánk, és a mai ember számára megtapasztalhatóvá válik őseink felszabadult és lendületes élni akarásának, életkedvének a tartalma, hiszen éppen így múlatták az időt és ünnepeltek már évszázadokkal ezelőtt is.

Megelevenedik a múlt, és újra születnek az örök érzések.

Július 6. A CSÓK VILÁGNAPJA

Elmondok most egy történetet, amit még gyermekoromban hallottam, de azóta is, valahányszor eszembe jut, egyre szebbnek találom. Mert a mesék olyanok, mint némely derék ember: ahogy vénülnek, úgy szépülnek, s bizony ezt jólesik látni!

Jártál-e már falun, s láttál-e afféle zsúptetős, meszelt falú igazi öreg parasztházat? Zsúpfödelét felveri a fű, zöld moha párnázza, a kéményén meg gólya fészkel, mert az nem hiányozhat róla: Kidőlt-bedőlt a fala, alacsonyak az ablakai, s csak egyet lehet közülük kinyitni. A kemence úgy domborodik, mint egy gömbölyű pocak; a kerítésen kihabzik az orgonavirág, egy görbe derekú fűzfa tövében tócsa kéklik, kacsa bukdácsol benne a fiókáival. Hogy el ne felejtsem: még egy láncos házőrző is van ott; mindent és mindenkit megugat.

No, hát szakasztott ilyen parasztház állt egy faluvégen, öreg házaspár lakott benne, egy paraszt meg a felesége. Kevésen eltengődtek, s még fölös jószáguk is volt: a lovuk, amely ott legelészett naphosszat az országút szélén. A parasztember néha ezen lovagolt be a városba, máskor meg a szomszédok kérték kölcsön, s viszonozták ezzel-azzal, de hát több hasznot nem hajtott a ló. Ezért elhatározták, hogy vásárra hajtják a lovat, eladják vagy elcserélik hasznosabb jószágért. De mi legyen az?

- Azt te tudod a legjobban, apjuk! - mondta az asszony. - Éppen ma van hetivásár a városban, eredj, add el a lovunkat pénzért vagy más jószágért. Te mindig okosan cselekszel. Eredj hát a vásárra!

Megkötötte szépen az ura nyakravalóját, mert ahhoz ő értett jobban; kettős csokrot kötött rá, ami legényes külsőt adott az öregnek. Még a kalapjáról is leveregette a port, aztán megcsókolta, s az ember elkocogott a lován, amelyet vagy elad ma, vagy elcserél hasznosabb jószágért. Majd tudja ő, hogy lesz a legjobb!

Tűzött a nap, egy tenyérnyi felhő sem látszott az égen. Vásárosok verték föl az országút porát; ki kocsin, ki lovon, ki csak gyalogszerrel. Rekkenő hőség volt, egyetlen fa sem kínált árnyékot végig az úton.

Kocogott a mi emberünk a lován, s szembetalálkozott egy másik paraszttal, aki tehenet hajtott az országúton, olyan takarosat, amilyen csak lehet egy tehén.
“Ez biztosan jó tejelő - gondolta a paraszt, amikor szemügyre vette. - Hátha cserélnénk!”

- Hallod-e, koma! - szólította meg a tehenes embert. - Állj csak meg egy szóra! Megegyezhetnénk. Nézd meg a lovamat, többet ér, mint a tehened, de nekem a tehén jobb hasznot hajtana. Cserélsz-e velem?

- Cserélek én! - mondta az, s nyomban megkötötték az egyezséget.

A mi emberünk most már hazafordulhatott volna, hiszen amiért útnak indult, azt elvégezte. De ő már eltervezte magában, hogy a vásárba megy, hát nem akart róla elmaradni. Ballagott hát tovább, hajtotta a tehenet, az is ballagott, s nemsokára utolértek egy embert, aki egy birkát vezetett az országúton. Szép birka volt, sűrű gyapjas, jól kihízott.
“Ez volna még csak jó nekünk! - gondolta a parasztember. - Ellegelészhetne az árokparton, télen meg bejöhetne közénk a jó melegre. Hasznosabb lenne, ha tehén helyett birkát tartanánk. Talán megalkuszunk.”

A birkás ember, persze, nem is kívánhatott jobb cserét, megkötötték hát gyorsan a vásárt, s a paraszt továbbhajtotta a birkáját az országúton. A keresztútnál szembejött vele egy ember, jókora ludat vitt a hóna alatt.

- Ez aztán a kövér lúd! - szegődött mellé a mi parasztunk. - Milyen szép hájas, milyen finom a tolla! Madzagot kötnénk a lábára, elúszkálhatna nálunk a tócsában. Legalább nem kellene kidobni az anyjuknak a kenyérhaját. Hányszor mondta: “Ha egy libánk lehetne!” Hát most megkaphatja, ha ugyan cserélsz velem! Megköszönöm szépen, ha odaadod a birkámért!

Hogyne adta volna! A mi emberünk elbúcsúzott a birkájától, s tovább-baktatott a lúddal.

Közel volt már a városhoz, egyre sűrűbben jöttek-mentek az országúton a vásárosok, emberlárma, állatbőgés hangzott mindenütt. Árokparton vezetett az út, a sorompóőr krumpliföldje mellett, ahová a tyúkját szokta kikötni, hogy világgá ne fusson. Suta farkú tyúkocska volt, kancsal is egy kicsit, de különben elég takaros formájú. “Koty, koty! - mondogatta, hogy mit gondolt közben, nem tudom, de a mi emberünk azt gondolta, ahogy meglátta:
“Sose láttam szebb tyúkot, mióta a világon vagyok! Még a papék tojójánál is szebb! De jó lenne nekünk! Egy tyúk mindig talál szemet, még a vak is, ahogy mondják; maga keresi meg a kenyerét. Jól járnék, ha megkaphatnám a ludamért!”

- Cserélnél-e velem? - kérdezte a tyúk gazdájától.
- Biz az nem volna rossz! - felelte ravaszul a sorompóőr, s már kész is volt a vásár. A paraszt nagy vígan tovább-bandukolt a tyúkkal.

Bizony, elég sokat végzett útközben, míg a városba tartott. Meleg volt nagyon, fáradt is volt a mi emberünk, s igen megkívánt egy korty pálinkát, egy falás kenyeret. Útjába esett egy kocsma, hát gondolta, betér egy kicsit. Éppen be akart menni, amikor kinyílt a kocsmaajtó, s a csaposlegény lépett ki rajta; teli zsákkal a vállán. Az ajtóban egymásba botlottak.

- Mit viszel a zsákban? - kérdezte a paraszt.
- Rothadt almát - felelte a csaposlegény. - Jó lesz a disznóknak.
- Kár azoknak! - mondta a paraszt. - De szeretném, ha az anyjuk láthatná ezt a tenger sok almát! A mi öreg fánkon egyetlenegy szem termett az ősszel. Fel is tettük az almáriumra, ott állt, amíg el nem rothadt. Ez is valami - mondta az anyjuk. - No, most láthatná, mi a valami. De megörülne!

- Odaadom én, de mit adsz érte? - kérdezte a csaposlegény. - A tyúkomat!
Odaadta a tyúkját, megkapta a rothadt almát, s bement a kocsmába. A zsák almát nekitámasztotta a kemencének - nem gondolt vele, hogy befűtötték. Tele volt a kocsma: lókupecek, marhahajcsárok ittak odabenn; két ánglius is volt köztük; olyan gazdagok valamennyien, hogy majd kirepedt a zsebük a sok aranypénztől. Poharazgattak, s fogadásokat kötöttek, hogy milyeneket, mindjárt megtudjátok.
- Sisss! Sisss! - Mi sustorog a kemence mellett? Sülni kezdett az alma a zsákban.
- Hát ez meg mi?

Megtudták hamarosan. A mi emberünk elbeszélte nekik, milyen jó vásárt kötött: egy tehenet kapott a lováért, azért meg egy birkát, elmondott mindent rendre, egészen a rothadt almáig.

- No megállj csak, ad neked az anyjuk, ha hazamégy! - mondták az ángliusok.
- Ad hát - csókot ad! - felelte a paraszt. - Azt mondja majd: “Jól van, apjuk!”
- Kössünk fogadást! - mondta a két ánglius. - Fogadjunk egy hordó aranyban. Száz aranyat teszünk egy ellen, hogy szorulsz ma az asszonytól! - Nem kell egy hordó, egy véka is elég - mondta szerényen a paraszt. – De én csak egy zsák almát tehetek föl, no meg magamat és az anyjukomat, ha beéritek vele.
- Üsse kő! - mondták az ángliusok, s a markába csaptak, megkötötték a fogadást.
Befogták a kocsmáros szekerét, felültek az ángliusok, felült a mi emberünk is, földobták a rothadt almát, s elhajtottak a paraszt házához.

- Adjon isten, anyjuk! - Fogadj isten, apjuk!
- Elcseréltem a lovunkat.
- Hiszen érted te a dolgodat! - dicsérte meg az asszony, s megölelte az emberét; nem törődött se a zsákkal, se az ángliusokkal.
- Egy tehenet adtak érte.
- Istennek hála, lesz tej a háznál! - örült meg az asszony. - Aludttej kerül az asztalunkra, sajt meg friss vaj! De jó cserét csináltál!
- Az ám, csakhogy a tehenet meg odaadtam egy birkáért!
- Okosan tetted! - szólt az asszony. - Neked mindig helyén van az eszed! Nemcsak juhtejünk lesz, meg juhsajtunk, de gyapjúharisnyánk meg gyapjúujjasunk is! A tehén nem ad gyapjút, kárba veszejti a szőrét! Jól van, apjuk!
- Hanem a birkát elcseréltem ám egy lúdért!
- Te mindenre gondolsz! Márton napkor hát libapecsenye kerül az asztalunkra! Azt se tudod, mivel szerezz örömet nekem! Kikötjük a libát a tócsa mellé, s még hízik is Márton napig!
- De nincs ám meg a liba se! Elcseréltem egy tyúkért! - mondta az ember.
- Tyúkért! Azt tetted még csak jól! Lesz tojásunk, lesz kiscsirkénk, egész fészekalja! De régóta vágyom rá!
- Úgy ám, de a tyúkot meg odaadtam egy zsák rothadt almáért!
- Jól van, apjuk! Igen jól van! Mindjárt megcsókollak érte, te kedves! Mert tudod-e, mi történt velem?

Amikor elindultál a városba, azt gondoltam, valami igen jót készítek, mire hazajössz: hagymás rántottát. Tojás még csak volt a háznál, de hagyma egy szem se. Gondoltam, átmegyek a tanítóékhoz, mert nekik termett hagymájuk, tudom. Hanem az a vén tanítóné olyan zsugori, hogy még egy szem hagymát is sajnált tőlem. - Hagymát? - azt mondja. - Nem termett a kertünkben semmi, még egy rothadt almám sincs! Még azt se adhatok! - No, én most adhatok neki tízet is vagy akár egy teli zsákkal: Jól van, apjuk, igen jól van!
- Azzal megcsókolta az urát nagy örömében.

- Ez aztán igen! - kiáltott fel a két ánglius. - Elkótyavetyélte mindenét, de a jókedve megmaradt. Ez csakugyan aranyat ér!

S egy teli véka aranyat adtak a parasztnak, aki kapott a feleségétől - nem szidást, hanem csókot!

Látjátok, milyen hasznos, ha az asszony minden tettéért dicséri az urát, s elismeri, hogy neki van a legtöbb esze.


Szép történet ez! Én gyermekkoromban hallottam, most megtudtad tőlem te is, s nem felejted el soha, hogy amit apjuk tesz, az mindig jól van!

A leghíresebb csókok a világon:
 
Legaranyosabb: Gustav Klimt: Csók

A csók számos műalkotás tárgya, mégis kevés annyira emlékezetes van köztük, mint Gustav Klimt: Csók című festménye. A művész arany-korszakában festette, amikor különösen sok aranyfestéket és valódi aranyat használt művei elkészítéséhez. Klimt nemcsak a művészvilágot rengette meg híres festményével, hanem hihetetlen népszerűségre tett szert, amit jól mutat, hogy ma is számos használati tárgy (füzetek, táskák, esernyők, stb.) hirdeti Klimt és a csók nagyszerűségét.



Legmesésebb: Csipkerózsika
A történetet a legtöbben a Grimm testvérek feldolgozásában ismerik pedig már 1697-ben lejegyezte Charles Perrault francia meseíró. A mese különféle változatai kisebb-nagyobb mértékben eltérnek ugyan, de abban mindegyik megegyezik, hogy az elátkozott hercegnő életét a hős herceg csókja menti meg, aki felébreszti 100 éves álmából. Azóta is nők milliói várják a herceget fehér lovon és a világrengető csókját.

A legcuppanósabb: Tarkan: Kiss Kiss

Számos sláger szól a csókról, de a legemlékezetesebb ezek közül mégis Tarkan török énekes Simarik (Kiss kiss) című dala, melyben a refrén nem más, mint két nagy cuppanás. 1999 nyarán minden rádióból ez szólt, ma viszont már csak hazájában népszerű Tarkan. Ez a csók nem tartott örökké.
A legszomorúbb: Oscar Wilde
A tragikus sorsú ír költő és író Oscar Wilde sírja sokáig a párizsi Pere Lachaise temető egyik legkülönlegesebbje volt. Az 1990-es renoválást követően terjedt el az a szokás, hogy a zarándokok jól látható csókot nyomtak a Jacob Epstein szobrász által készített síremlékre. A rúzsban található zsír- és vegyi anyagok azonban behatoltak a kőbe és bomlasztani kezdték, ezért Wilde családja és az ír kormány úgy határozott, hogy felújítják az emlékhelyet, s egyben egy üvegfallal el is választják a látogatóktól így 2011 óta már csak a képek emlékeztetnek az egykori csókkal borított sírkőre.
Legismertebb csók: Júdás csókja
A kereszténység leghíresebb csókja nem a szerelem, hanem az árulás jelképe. A bibliai leírás szerint Kajafás főpap 30 ezüstöt fizetett Jézus tanítványnak, hogy egy csókkal árulja el mesterét. A történetet mindenki ismeri: Júdás elárulta Jézust, akit ezután elfogtak és keresztre feszítettek. Júdás megbánta tettét és öngyilkos lett. A művészetben számos műben ábrázolják ezeket a jeleneteket, leghíresebb köztük a reneszánsz nagy alakjának, Giottonak Júdás csókja című munkája. /Lifemagazin/

Ezen a napon történt - július 6.

Louis Pasteur, francia tudós sikeresen próbálta ki a veszettség elleni vakcináját.

Louis Pasteur francia természettudós, aki a kémia mellett a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan területén is mérföldekkel repítette előre az emberiség tudását. Pasteur páratlanul sikeres munkásságának eredményei közé tartozott például az élelmiszerek hosszabb szavatosságát biztosító pasztőrözés feltalálása, a mikroorganizmusok, köztük a kórokozók felfedezése, illetve a védőoltások elvi és gyakorlati alapjainak kidolgozása. Louis Pasteur Dole városában, egy tímár gyermekeként látta meg a napvilágot, és fiatalon a természettudományok helyett még a művészet, különösen a festészet iránt vonzódott. Középiskolai tanulmányai befejeztével aztán a fiatalember érdeklődésének középpontjába egyszeriben a kémia került, ennek következtében pedig útja a párizsi École Normale Supérieure falai közé vezetett. Bár besanconi bizonyítványa tükrében kijelenthetjük, hogy az ifjú Pasteur messze nem tűnt kémikus alkatnak, a mélyben lapuló tudása a fővárosban utat nyert a felszínre. 1847-ben megszerezte a doktori címet, a következő évben pedig már egy jelentős kémiai felfedezéssel állt elő: a borkősav izomerjeivel bemutatta, hogy azonos képletű, ám különböző szerkezetű kristályok gyakran eltérő irányban forgatják el a fényt. Ez a felismerés a biológiában is fontos következménnyel járt, ugyanis Pasteur – egy penészgombafaj megfigyelése nyomán – arra is rájött, hogy az eltérő molekulaszerkezetű vegyületekre az élő organizmusok gyakran különböző módon reagálnak. A felfedezés komoly hírnevet hozott a fiatal tudós számára, aki sikereinek köszönhetően nem sokáig maradt Dijonban középiskolai tanár, ugyanis előbb a strasbourgi, majd 1854-ben az újonnan alapított lille-i egyetem is „lecsapott” a kutatóra. 1858-ban aztán Pasteur visszatért alma materébe, a párizsi École Normale Supérieure-be, melyet igazgatóként majdnem egy teljes évtizeden át irányított. Miután 1867-ben innen visszavonult, hat évig a Sorbonne-on tanított annak ellenére, hogy a következő évben egy szélütés következtében félig lebénult. Pasteur egészségi állapotának romlása miatt 1868-ban kérelmezte nyugdíjazását, ám élete végéig mégis stabil anyagi háttérrel kutathatott, ugyanis III. Napóleon császár (ur. 1852-1870), majd a Harmadik Köztársaság is bőkezűen támogatta őt, miközben akadémiai tagságával általános elismerést szerzett; mint látni fogjuk, a segítség, melyet kísérleteihez kapott Franciaország és az egész emberiség számára megtérülő befektetésnek bizonyult. A tudós az úgynevezett sztereokémia alapjainak lerakása után inkább a biokémia felé fordult, és a bomlás, valamint az erjedés folyamatával kezdett el foglalkozni. Ezen a téren született Pasteur munkásságának első igazán jelentős felfedezése, hiszen az ételek, italok megromlásáért felelős mikroorganizmusok megismerésével módot talált arra, hogy a rothadás látszólag elkerülhetetlen folyamatát – „csírátlanítás”, vagyis elsősorban melegítés révén – megállítsa. Az ötvenes-hatvanas évek során kidolgozott módszer a tudós után a pasztőrözés nevet kapta, ez az eljárás pedig nem csak tudományos, de gazdasági sikereket is hozott, hiszen lehetőséget teremtett a francia bor és ecet nagy távolságba történő exportjára – nem is beszélve a tej tartósításáról. Pasteur később hasonló szolgálatokat tett az angol söriparnak is, ami így meghódíthatta az indiai gyarmatokat. Túl azon, hogy a kutató ezen eredményeivel lezárta az ősnemzés két évezredes vitáját, még egy fontos felfedezést tett, tudniillik, hogy a mikroorganizmusok némelyike kifejezetten káros, és úgymond „betegséget” teremt a vizsgált mintákban; Pasteur úgy vélte, ez hasonlóan működhet az élőlények esetében is. A kórokozók elleni harc első jelentős állomása az 1865-ös lyoni selyemhernyókat pusztító járvány volt, ahol ötéves kutatás eredményeként felismerte, és elkülönítette a káros baktériumokat, ezzel pedig megmentette a város – és Franciaország – selyemiparát. Az itt szerzett tapasztalatoknak komoly szerepe volt Pasteur „csíraelméletének” megfogalmazásában, ami az orvostudomány fő feladatát a csírák – vagyis a baktériumok – elpusztításában és távol tartásában látta. A tudós tehát sok szempontból igazolta Semmelweis Ignác higiéniai gyakorlatát – és „megihlette” a sebészetben Semmelweishez hasonló intézkedéseket foganatosító Joseph Listert –, emellett pedig az immunológia, a betegségek leküzdése terén is forradalmi eredményeket ért el. Az 1880-as évek elejére Pasteur megismerte többek között a baromfivész, a lépfene és az ételmérgezés kórokozóját, miközben kidolgozta a ma alkalmazott védőoltások elvi alapját is, tudniillik, hogy a szervezetet a baktérium egy gyengített változatának beadásával kell védekezésre sarkallni, és így képes lesz legyűrni az erősebb kórokozót. A francia tudós 1881-ben ezen elmélettel a zászlaján üzent hadat a kor egyik leggyakoribb gyógyíthatatlan betegségének, a veszettségnek, amiből először a 9 esztendős Joseph Meistert gyógyította ki, 1885 júliusában. A halálos kór elleni védőoltás felfedezésével a francia tudós döntő győzelmet aratott a szkeptikusok felett, sikerei nyomán pedig 1888-ban a veszettség elleni kutatásokhoz egy saját intézetet – a Pasteur Intézetet – kapott a francia államtól. Általános elismeréstől övezve a francia kémikus ebben az intézményben tevékenykedett, mígnem 1895-ben, 72 esztendős korában váratlanul elragadta őt a halál. /forrás: Rubicon. Tarján M. Tamás/

Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt

A Hungarikumok Gyűjteményének részévé vált a karcagi birkapörkölt, amelyet a mai napig egyedülálló, még a nomád korban kialakult módon főznek. A karcagi birkapörkölt széles körű kedveltségére jellemző, hogy a Nagykunságban elképzelhetetlen nélküle keresztelő, lakodalom, névnap, vagy bármilyen közösségi összejövetel. A Nagykunságban a juhtartás mindig fontos része volt az állattartásnak. A karcagi módra főzött kunsági birkapörkölt a Nagykunság jellemzője.A kunsági birkapörkölt ízvilágában teljesen eltér az Alföld többi városában szokásos ételektől, de a Kunságon belül is a karcagi igen archaikus főzési technikát jelent. Karcag a a "Nagykunság fővárosa" E város lakói őrzik és ápolják hagyományaikat, büszkék múltjukra és jelenükre egyaránt.

Különleges nép a kun.

Magyarország etnikai térképén különös színfoltot jelentenek a kunok. Magyar is, és nem is. Vérbeli magyarok lettek az elmúlt századokban, kurucok, magyar szabadságharcosok oldalán harcoltak, miközben őrizték autonómiájukat.  A róluk szóló írások kiemelik a harcos természetet, a nomád életforma teremtette szilaj szellemet, aminek nyomát a kunságiak sajátos történeti tudatában még ma is fellelhetjük.  Kik voltak és honnan jöttek ezek, a történelmüket átverekedõ török mûveltségû néptöredékek, akiknek különféle elnevezésérõl, úgy mint koman, kuman, kun, szári, kipcsak bizánci és latin nyelvû források is megemlékeznek?  Ha megállunk a Radnai-hágó csodálatos vidékén, nem mehetünk úgy tovább, hogy meg ne emlékezzünk arra, hogy Kötöny kun vezér körülbelül 770 éve itt vezette be népét - a mintegy negyvenezer családot - a Kárpát-medencébe.

1239-ben Kötöny kán, a kunok fejedelme, menedéket és bebocsáttatást kért a magyar IV Béla királytól, ugyanis a kétszáz évig virágzó Kun Birodalomnak, Cumania-nak, a terjeszkedõ mongol Birodalom véget vetett. A kunok a Radnai-hágónál várták IV. Béla király döntését, ami 1239-ben, húsvét másnapján történt meg. A második honalapítóként is tisztelt uralkodó Kötöny elé lovagolt, s a krónikák szerint királynak kijáró tisztelettel fogadta a kunok vezérét, és behívta õket az országba. 

A kunok teljes letelepítése, befogadása, életmódjuk megváltoztatása természetesen hosszú, és küzdelmekkel terhes idõszak volt. Véglegesen csak évszázadokkal késõbb fejezõdött be.  

Állíthatjuk azonban, hogy a kunok életének határpontja köthetõ a Radnai-hágóhoz, hiszen három alapvetõen fontos területen volt határpont a kunok számára: az új hazát illetõen, az életmód-váltás tekintetében és új vallásuk felvétele terén.

Új haza

IV.Béla király befogadta a kunokat, azon feltétellel, hogy megígérték rendelkezésre állnak a háborúk alatt. És ezt a megelõlegezett bizalmat a kunok a legdrágábbal hálálták meg: készek voltak életüket és vérüket áldozni királyukért, új hazájukért. 

A keleti taktikával harcoló kunok, melyek hadserege fõleg könnyûlovas íjászokból állt, erõs támaszai lettek a királynak, jelentõs erõt képviseltek a királyi hadseregben. Katonai feladataik miatt a kunok jelentõsége egyre nõtt. A kunok 150 éven át az Árpád-házi királyok fõ támaszai lettek. Az Árpád-házi királyok számára a kun közösség katonai szempontból volt nagyon fontos, hisz a magyar királynak nem volt megfelelõ számú, azonnal mozgósítható és hûséges hadserege. Így a kunok a székelyek mellett a legfontosabb olyan magyar népelemmé váltak magyar földön, akik nélkül ezentúl magyar király nem harcolt. Az Árpád-korban a Magyar Királyság hadseregének legnagyobb létszáma 40-50 ezer fõbõl állt, ebbõl 10 ezer kun katona volt.

Ha csak a kun eredetû szavainkat vesszük sorba, megfigyelhetjük, hogy úgy olvadtak be a magyar nyelvbe, ahogy a kunok a magyarságba. Ilyen kun eredetû szavaink, melyek szervesen beépültek a magyar nyelvbe: balta, bicska, buzogány, csákány, hurok, kalauz, kobak, komondor, köldök, köpönyeg, özön, tõzeg.

Új életmód

A kunok eredetileg nomád nagyállattartó életmódot folytattak, és törzsi-nemzetségi szervezetben, sátortáborokban éltek. A mai Kazahsztán, majd Ukrajna területén létrehozták a 11-12. századi Európa legerõsebb nomádállamát. A korabeli krónikák és tudósítások Kunországnak hívták ezt az államot. Ötvösmûvészetük és fémmegmunkálásuk igen fejlett lehetett. Idejük nagy részét pásztorkodással, állattartással töltötték. Bizonyos csoportjaik, ha letelepedtek valahova hosszabb idõre, a tárgyi és nyelvi emlékek szerint földmûveléssel is foglalkoztak. 

Törvényeiket maguk szabták, elszámolással csak közvetlenül a nádornak tartoztak. A XIX. századig tartott ez a különös jogállapot, melyhez fogható nem volt Európában. 

XV-XVI. századra a kunok megtelepülése befejezõdött. Mindez életmódváltást, asszimilációt, és átalakuló kultúrát jelentett számukra, azonban a zárt társadalmi berendezkedés következtében az egykori kun mûveltség számos eleme nemzedékrõl nemzedékre öröklõdött.

A kun nép úgy integrálódott a magyarságba, hogy bár nyelvét felcserélte, azonban identitását a mai napig megtartotta.

Forrás:  a kunok bejövetele