Szilveszteri újévi babonák

 Még a hitetlenek is „varázsolnak” valamit ezen a napon. Álarcot húznak, hogy elijesszék az óévet magával vivő szellemet, vagy szerencsepénzt tesznek a tárcájukba. Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk. A szerencsepogácsa úgy készül, hogy a sima pogácsák egyikének közepébe érmét teszünk, és aki megtalálja, azt éri abban az évben a legnagyobb szerencse. Fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.
A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz. A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét”, sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk a szerencsénket a következő évre. A lábasjószág, csirke, vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket. 

• A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.
• A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken - ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.
• A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
• Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
• Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint "elszáll a tehén haszna", ám ha nincs tehetnünk, akkor is "elszáll a hasznunk". (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)
• Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.
• Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik.
• A pogácsába Szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. (  Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a visszájára fordul!)
• Az óév és újév közötti éjszakán arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét.
• Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna.
• Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt.
• Ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket.
• Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (kávétartó, cukortartó, sótartó, bors tartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb...) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.
• A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. 
• Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben,
• Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz. 

A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkösdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.

Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte 
az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak. 

A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni. Újévi szokások A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.

Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő.

Szeretetben, egészségben
legyen részed egész évben.
Légy szerencsés, vidám, boldog,
felejtsd el a bút, és gondot.
Kezdődjön hát egy új élet:
legyen békés, boldog éved!

 

Hogy mi a kocsonya?

 
 Ezen a kérdésen nem kell sokat töprengenünk, Váncsa István rég meglelte a választ: „a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, a kocsonyában a disznó platóni ideáját ragadjuk meg”.
Bizony, elég régen jó szokása a magyarnak, hogy a disznó platóni ideáját megragadja olykor, hiszen az Etimológiai szótárszerint az ismeretlen eredetű kocsonya szavunk első írásos emléke 1544-ből való („Tok kosonnaban uötten harom pint eczetet” – a Nádasdy-gyűjteményből). 1793-ban Gvadányinál már disznólábakból főznek kotsonyákat, egy 1829-es vadászattudományi munkában pedig ezt olvassuk: a „medvetalpból készített kocsonyátsok igen különös nyalánkságnak tartja”. (Receptjét 52 év múlva a Magyar-franczia szakácskönyv közli.) És a legrégibb fennmaradt magyar nyelvű étlapon, Márkus Mihály nyíregyházi Nagy Vendégfogadójának 1834-es „tariffáján” is szerepel a „Sódar” és a „Szalami” között a „Kotsonya”.

Hungarikum. Gondoljuk mi. Hogy mégsem az, arról már Bornemisza Anna szakácskönyvéből megbizonyosodhatunk. Hiszen ezt a könyvet eredetileg Marc Rumpolt, a mainzi választófejedelem főszakácsa írta (a XVI. század második felében), az ő receptjeit és menüit olvashatjuk Apafi titkárának, Keszei Jánosnak 1680-as fordításában. Íme a mainzi kocsonya-recipe: „Fejér hideg étket malacbúl: Fonnyaszd meg a malachúst. Főzd vízben s ecetben, tégy szerecsendióvirágot s borsot belé, főzd meg benne. Hadd hűljön meg. Tölts hideg ecetet rá, fejér lesz attúl. Töltsd az húsra. Ha fokhagymával szereted, törd belé.”
Eötvös József A falu jegyzőjében (1845) francia hatást szimatol kocsonya-ügyben. „Magyar törvénykezési rendszerünk, tudósaink véleménye szerint, az Anjou-ház uralkodása alatt hozatott be hazánkba Franciaországból; igen valószínű, hogy a kocsonya is ugyanezen fejedelmek alatt terjedt el honunkban, legalább a francia név cochonade erre látszik mutatni; s talán e két nemzeti jótéteménynek köszönheti ez idegen ház, hogy közüle egy a nagynak nevével tiszteltetett meg, melyre Hunyadi Mátyásunkat nem tartottuk méltónak.”
A kocsonya világpolgár. Hogy csak néhány példát említsünk: van kocsonya Amerikában (pickled pig’s feet), van görög kocsonya (pihti), mely disznólábból készül szegfűszeggel, lisztpéppel. A francia irodalom sem ment a kocsonyától: Jules Verne A rejtelmes szigetében fajdkocsonyát készítenek, Dumas Monte Cristo grófjacímű regényében pedig egy ízben vaddisznó-sonkából készült kocsonya kerül az asztalra. Émile Zola pedig a kocsonya baljóslatú arcát villantja fel: „Egyik reggel Gradelle bácsit kocsonyakészítés közben megütötte a guta. Arccal bukott a húsvágó asztalra.”


A múlt magyar századforduló sokszínű és gazdag, polgári kocsonyakultúrájáról győz meg minket Emma asszony A Hét szakácskönyvében. A „Kocsonya-fajták” osztályában találjuk a Malacz-kocsonyát, a Borjúczomb halmódra című fogást, a Mayonnaises csirkét, a Franczia aszpikos galambot, valamint a Franczia pacsirta-kocsonyát – mely nem lehetett éppen olcsó étel: kezdetnek 18 pacsirtát töltünk meg nyers lúdmájjal és egy darab szarvasgombával, igaz ugyan, hogy készíthető pacsirta helyett galambból vagy verébből is... Most már legalább tudjuk, hogy miért jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, vagy éppen 18 pacsirta.
Tusor András pedig régi alföldi ételnek mondja a „marhaállás”-t, amely a marha fejéből és lábából főzött kocsonya.

És aki azt hiszi, hogy a kocsonya csakis zimankóban készül, az üsse fel Kövi Pál erdélyi szakácskönyvét a tárkonyos disznófőlevesnél, melynek recipéje alatt ez áll: „Nyáridőben, ha levesünk igazán erős volt, jégbe hűtve kocsonyássá válik és citromlével vagy pár csepp ecettel savanyítva hidegen fogyasztható.”
De hát azért a kocsonya mégiscsak elsősorban a tél remekműve – a farsang királya, a disznótor koronája.

  Krúdy szerint  aki kocsonyát eszik álmában, annak nehéz esztendeje lesz, nehéz sorsa, ráadásul küszködni fog a városbíróval vagy egy vámszedővel – borzalom, mai átiratban ez még adóellenőr is lehet! Ám a kocsonya hozhat szerencsét is a magyarra: egykor szokás volt, hogy az újévi első kocsonyából a lányok kiválasztottak egy-egy csontot, azt kitették este az udvarra. Amelyik leány csontját reggelre elvitte a kutya, biztosra vehette, hogy még abban az esztendőben férjhez megy.
  Krúdy mester is hozzászól a magyar irodalmi kocsonyavitához. A Petőfi Zoltán utazásaiból című novellájában (1929) Tar Mariska jászsági szakácskönyvírónő kocsonyája piros-barna a ráhintett paprikától, erősen fokhagymás, borral és borecettel készül hat hónapos süldőből, van benne füle, orra, körme. „A titka az egésznek – magyarázza Mariska a nagy költő fiának –, hogy egy darab marhahúst is főztem, megfelelő marhacsonttal együtt a kocsonya levébe, de a főtt marhahúst már tegnap megettük. Szegény apja a tojást és a sárgarépaszeleteket szerette, amellyel a kocsonyát garníroztam.”  Szintén Gyula úr tesz említést a pozsonyi Ventur utcai bormérésről, ahol minden időben kapható vadkanfő-kocsonya, „amelynek készítési módját néhány év előtt éppen a tudós és gazdag Wolsey főtisztelendő úr találta ki Angliában, amiért bíbornoki kalapot küldött neki a pápa őszentsége” (Festett király, 1929)
Bár Gundel Károly arra figyelmeztet, hogy „a jó kocsonya ne legyen nyúlós, inkább üvegszerűen törékeny és átlátszó”, azért a magam részéről megengedem a nyájas olvasónak, hogy csak óvatosan zsírozza le kocsonyáját, hiszen a disznó esszenciájából nem hiányozhat a zsír sem. Ne ragaszkodjunk mindenféleképpen a tökéletesen áttetsző díszkocsonyához. A Hamupipőke-kocsonya mellett ismerjük el a mocskos-kocsonya érdemeit is.
Portói vagy sherry is mehet belé, és fogyasztáskor a citrom leve mellett számottevő alternatíva lehet még a modenai balzsamecettel való csöppentés metódusa is. És persze a friss, erős torma nélkülözhetetlen. Váncsa szerint „fehér kenyérrel együk, alacsony szeszfokú, nem túl illatos, száraz, zöld-fehér bort igyunk utána, amilyen például a kecskeméti ezerjó vagy a mecseki olasz rizling”./

A  kocsonyához ne bort, hanem pálinkát igyunk, hiszen ahogy a kocsonya a disznó esszenciája, úgy a pálinka a gyümölcs lelke, lényege. Lényeget lényeggel fogyasszunk, ez fontos alapszabály./


Egy szó, mint száz: aki kocsonyát nem tud főzni, az nem tud főzni semmit! Már Zelena Ferencz (avagy Franz Zelena) 1830-as, Kassán megjelent Nemzeti Szakács-Könyvében azt olvassuk: „Arra hogy az ételeknek ereje és jó kinézése légyen, az Aspik főzésének tudása, csak-nem első a’ Szakáts-mesterségben, mellynek haszna az úton is eléggé esmeretes.”

 .. három mélytányér kocsonya és három deci házi szilvapálinka után úgy pislogunk, mint miskolci kocsonyában a béka.
Nagyjából ezt hívjuk boldogságnak.

Cserna-Szabó András
/Székelyföld/ 
A disznóság lényege..
– a kocsonyárúl, a literatúrárúl meg a boldogságrúl –

KÖZELEDIK SZILVESZTER..

Újévi babonák, hiedelmek

Az újévre mit is kívánhatnánk magunknak és másoknak, mint bort, búzát, békességet...

Tudjuk azt is, hogy az újév ezernyi lehetőséget tartogat számunkra, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy sorsunk jobb legyen. Van aki a babonákban, hiedelmekben hisz, van aki viszont éppen ezekkel ellentétesen cselekszik.  Az biztos azonban, hogy a szerencsehozó jelképeket többségünk komolyan veszi. De melyek is ezek a jelképek?

Négylevelű lóhere

Ennek a szimbólumnak az ereje a kereszténység által csak erősödött. Mivel a négy levél egy keresztre emlékeztet, így annak csak jótevő jelentése lehet, vagyis bajelhárító, szerencsehozó. A négylevelű növény azonban más miatt is nagy jelentőségű: amiatt, hogy igencsak ritka növény. Kitartás kell ahhoz, hogy a lóherés táblában ráakadjunk a "szerencsére". Az igazi szerencse azonban csak akkor ér el minket, ha a négylevelű lóherére véletlenül találunk rá.

Kéményseprő

 

Milyen jó meglátni néha-néha egy fekete ruhás, fehér nyaksálas kéményseprőt! Ilyenkor mindenki gyorsan egy gombot keres a ruháján, és míg a "kéményseprőt látok, szerencsét találok" versikét mondja magában, addig háromszor megcsavarja a gombot jobbról balra és addig nem engedi el, amíg nem találkozik egy szemüveges, vagy egy vörös hajú vagy egy szeplős ember.

Szerencsepatkó

Lovas nemzedék lévén a magyar mondakörből ismert, hogy régen a lovakat varázserejűnek tartották, akik megvédte gazdáját a bajtól. A nagy szükségben a parasztok lovat áldoztak a jobb termés reményében. A lófejet a házak ormára a kapu fölé szegezték. Napjainkra ebből a szokásból már csak a lópatkó maradt meg. A szerencsepatkó szerencsehozó jelentését mással is magyarázhatjuk: őseink szerin ta vas megóv az ártó szellemektől (a talált vasnak pedig még nagyobb ereje van).

Aranyhal

A mesék világából "hozza" a szerencsét. Ő az ugyanis, aki teljesíti három kívánságunkat. A halpikkelyek a pénzt szimbolizálják, ezért mint bőséget teremtő ételnek is tartják.

Kismalac

Szilveszteri malac, aki kitúrja a földből a szerencsénket. A malac a bőség jelképe is, aki mindent képes felfalni és a maga javára hasznosítani.

 Szerencsehozó hiedelmek

Aki újév első napján születik, abból nagy úr lesz!

 Aki malacpecsenyét eszik, annak a házába sok pénzt, jólétet túr a malacka.

Ha ezen a napon piros almát teszünk a vízbe és megmosakszunk benne, még szebbek leszünk!

Aki lencsét eszik újév napján, az meggazdagodik

„A tea maga a folyékony bölcsesség."

"A bor vidámmá hangol,
gondjaidat felejteti!
A tea élessé teszi a szellemedet,
gondjaidat legyőzi"
/Kinai közmondás/

A lélekmelegítő, serkentő hatású tea kétségkívül az egyik legváltozatosabb és legegészségesebb ital. Egy kínai mondás úgy tartja: „Inkább étlen három napig, mint tea nélkül egy napig." Más felfogásban pedig: „A tea maga a folyékony bölcsesség." A tea örökzöld cserje,karcsú piramis alakú  koronával. Levelei sötétzöld színűek.  Az első botanikai leírás 1654-ben jelent meg Marsigli Novus Atlas munkájában. Tudományosan Linné adott róla elsőnek meghatározást.

Mi van a  teában?
Cseranyagok  aromaanyagok, teanin, koffein, ásványi anyagok. A tea legfontosabb összetevője élettani szempontból a koffein, amelynek értágító hatása van, ezenkívül a szellemi tevékenységet is élénkíti.
A teából művészet, költészet fakad, a tea a mindennapi életet a képzelet színes fátyolával borítja.

A teaívás elterjedése a buddhizmushoz kötődik: a szerzetesek éjjeli imádkozásaik alatt áloműzőnek itták, eredetmítosza is innét ered.

Ősi kínai mítosz szerint, az Indiából érkező  Bodhidharma /kínai neve Ta-Mo/ buddhista szerzetes égi adományként kapta a teát. Állítólag India egyik uralkodójának a fia volt, tengeren érkezett Kantonba, más  elbeszélések szerint fáradságod úton a hegyeken keresztül,  hogy Buddha vallásának megerősítését hozza, ezt pedig hosszan tartó éjszakai elmélkedésekben látta. Szeme olykor cserben hagyta: elmélkedés közben elszunyókált. Egy alkalommal azonban megdühödve, szempilláin állt bosszút, kitépte őket. A legenda szerint a földre hullott pillákból sarjadtak az első teacserjék

Megérkezik a tél..

Havazás jön hófúvással!

 Mediterrán ciklonrendszer húzódik térségünk fölé, amely meghozza a zord, téli időt.

Ezen a napon - Maurice Ravel

1937. december 28-án halt meg Maurice Ravel az új francia zeneszerző nemzedék Debussy mellett legjelentősebb alakja.

1875. március 7-én a dél-franciaországi Ciboure-ban született Maurice Ravel francia zeneszerző, a világszerte ismert Boleró komponistája. A jómódú családban nevelkedett Ravel gyermekkora óta rajongott a zenéért, s a zenei pálya iránti vonzalmát családja is támogatta. A művészetkedvelő Ravelék mérhetetlenül büszkék voltak a rendkívüli muzikalitással megáldott fiúkra.

A párizsi konzervatóriumban tanult ifjú, attól függetlenül, hogy sohasem nyerte meg a komolyzenei berkekben a legrangosabbnak számító Római díjat, néhány éven belül a közönség kedvence lett. A Chopin, Schumann zenei munkásságát nagyra értékelő Ravel az egész életét a zeneszerzésnek szentelte: zenekari darabokat, balettzenét és zongoradarabot komponált.

A kezdetben bohém társaságkedvelő hírében álló Ravel számtalan zeneművet írt, többek között a Lúdanyó meséit, a Daphnisz és Chloét, a La Velsa-t, mégis a monoton dallamvilága miatt rendkívül sokat kritizált Boleró hozta meg számára a világhírnevet.

Ravel magánéletéről nagyon keveset tudunk. Annyi biztos, hogy pályája csúcsán vidéken egy kis birtokot vásárolt, és az addig nyitott emberként ismert zeneszerző csendes magányba vonult vissza. Ezt követőn a zeneszerzésen túl csak a barátaival találkozgatott, és idejének jelentős részét különleges fajtájú macskák tenyésztésére fordította.

A komponista életének utolsó öt évében szinte csak vegetált, 1932-ben ugyanis komoly agysérüléssel járó súlyos autóbalesetet szenvedett. Hiába próbáltak egy agyműtéttel segíteni rajta, 1937. december 28-án operáció közben meghalt.

Neumann János - "számítógépek atyja".

Az első számítógép a magyar származású Neumann János (Budapest, Lipótváros, 1903. december 28. – Washington, 1957. február 8.)nevéhez fűződik.

Az 1903-ban Budapesten született Neumann rendkívüli emlékezőtehetséggel rendelkezett, és a fejszámolás terén is kimagasló teljesítményt nyújtott, A Budapesti Tudományegyetemen, majd Berlinben folytatott tanulmányait követően professzorként helyezkedett el az Egyesült Államokban, ahol a nagysebességű elektronikus számítások felé fordult. A világhírt pedig az EDVAC (Electronic Discrete Variable Automatic Computer), az első memóriával rendelkező számítógép hozta meg számára 1952-ben.



"Neumann Jánost a fizika (matematikai fizika) "sodorta" a számítástechnikához és ily módon lett a "számítógépek atyja".

 Neumann János a múlt század nagy matematikusainak egyike (ha nem a legnagyobb) volt.

Ha a teljes életművet vizsgáljuk, akkor némi túlzással megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy a számítógép Neumann János munkásságának egy "mellékterméke" volt "csupán". Igaz, hogy ennek a hatása jóval nagyobb lett, mint amilyennek talán maga is gondolta volna.

Nagy matematikus volt, és még nagyobb azért, mert valószínűleg az utolsó nagy matematikai polihisztorként tartja majd számon a tudománytörténet. A matematika nagyobb ágai között talán egy sincs, amelyet ne művelt volna.

Út a számítógéphez

Neumann Jánost 1943-ban kinevezték tanácsadónak az atombomba előállítását előkészítő Manhattan Programhoz, egyúttal az aberdeeni Ballisztikai Kutató Laboratóriumba is. Az itt felmerülő numerikus matematikai problémák megoldásához mindinkább szüksége lett volna valamilyen mechanikus gyors számolóeszközre. Ezt többször is szóvá tette. 1944 januárjában levelet írt Warren Weavernek, az Alkalmazott Matematikai Bizottság elnökének. Azt kérdezte, hogy a kormánynak milyen eszközei vannak a számítások elvégzésére. Weaver említést tett néhány helyről, de a Moore Schoolt, amely később Neumann János számítástechnikai bázisa lett, nem említette meg.

Pedig a Moore Schoolban John Mauchly és J. Presper Eckert vezetésével - John V. Atanasoff elveinek felhasználásával - ekkor már elkezdték építeni az ENIAC (Electronic Numerical Integrator and Computer) nevű, első elektronikus számoló eszközt. Azért nem mondunk számítógépet, mert ez a gép még nem volt univerzális elektronikus számológép. (Az 1923-ban létrehozott Moore School of Electrical Engineering a Pennsylvania Egyetem önálló elektromérnöki részlege, "kara" volt.)

Tanácsadóként Neumann sokat utazott Los Alamos, Aberdeen és Princeton között. 1944 júniusában az aberdeeni pályaudvar peronján állt, amikor Goldstine csatlakozott hozzá. (Hermann H. Goldstine matematikus a hadsereg, a Pentagon képviselőjeként vett részt az ENIAC Programban.) Goldstine azonnal megismerte Neumannt, mert néhány évvel korábban részt vett egy konferencián, ahol az előadók egyike Neumann János volt.

Neumann János nagyon kedvesen fogadta Goldstine bemutatkozását, és megkérdezte, hogy mi járatban van itt. Goldstine elmondta, hogy az ENIAC projektben vesz részt. Mindjárt el is mesélte Neumann-nak, hogy ez az ENIAC gép 333 szorzást végez másodpercenként. Neumann-nak felcsillantak a szemei. A beszélgetésről Goldstine azt mondja, hogy a találkozás pillanatok alatt egy doktori vizsgává változott, Neumann mindenről kikérdezte az ENIAC géppel kapcsolatban. Goldstine megemlíti azt is, hogy Neumann teljesen megértette, miről van szó, és hogy mit tud az ENIAC.

Ettől kezdve Neumann János sűrűn megfordult a Moore Schoolban. Eleinte Főleg azért, hogy számításokat végezzen az ENIAC-on, de rövidesen oszlopos tagja lett az ENIAC-ot tervező, építő csoportnak.

Neumann kidolgozza a számítógépek alapelvét - a "First Draft"

Az ENIAC után, pontosabban félig-meddig párhuzamosan egy új gép, az EDVAC (Electronic Discrete Variable Computer) tervezésébe kezdtek Moore Schoolban. 1944 szeptemberétől Neumann János aktív résztvevője lett az EDVAC projektnek.

1945. június 30-án Neumann Jánostól egy 110 oldalas dokumentum érkezett a Moore Schoolba, Los Alamosból, "First Draft of a Report on the EDVAC" címmel. ("Az EDVAC-ról szóló jelentés első változata", a továbbiakban röviden "First Draft"-nak hívjuk). Ebben a dokumentumban Neumann János az EDVAC gép teljes leírását adja, összefoglalva mindazon gondolatokat, amelyek Moore Schoolban jöttek létre az új géppel kapcsolatban. Az anyagban leírta a gép logikáját, a gép felépítését. Neumann a gépet gyors működésű, automatikus, digitális számító rendszernek nevezte.

Érdekes, hogy Neumann János végig matematikai gépben gondolkodott, arra, hogy mire lesznek képesek ezek a gépek a harmadik évezred elejére talán nem is gondolt.'

Forrás: / részlet/
Fizikai Szemle 2003/12. 425.o.
Szelezsán J./ "


Súlyos rákbetegségben szenvedett,  amelyet az atombomba kutatásának éveiben szerzett sugárfertőzés okozott.
1957. február 8-án halt meg Washingtonban, Amerikában.