SZENT KORONA

1978. 01. 06-án több mint három évtized után tért haza a magyar állam önállóságának és függetlenségének ezeréves jelképe, a magyar nép legdrágább történelmi ereklyéje. Az átadás az Országházban történt.

A Magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, s a legrégebben használt, mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék Európában. A Magyar Szent Korona csaknem ezer esztendeje hozzá tartozik történelmünkhöz. A Magyar Szent Koronával ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg (csak két király fejére nem tették a Szent Koronát; II. János Zsigmondékra, mint "ellenkirályra", aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József fejére, aki saját akaratából nem koronáztatta meg magát).

A SZENT KORONA

A kalandos sorsú ezeréves magyar Szent Korona ma is fontos jelképe hazánknak. Ereje, hatása éppen abban van, hogy olyan eszmeiség hordozója, amely a magyar nép történelméhez elválaszthatatlanul hozzátartozik.

Talán nincs még egy nép, amelyik klenódiumnak (ereklyének, kincsnek) akkora jelentőséget tulajdonítana, annyira tisztelné, mint a magyarok a Szent Koronát.

Talán nincs még egy művészettörténeti tárgy, amelyet kalandos módokon annyi országban, helységben, várban, olykor kastélyban, erődben (pl. Fort Knox, USA), sasfészekben rejtettek el, amit ennyiszer eldugtak, elloptak, elvesztettek, elástak volna, amit zálogba vetettek, amit elhurcoltak az országból, majd visszamenekítettek, újra elvitték, újra visszakerült. A török szultán felpróbálta”, de ugyanezt tette Szemere Bertalan, az 1848/49-es szabadságharc egyik miniszterelnöke. (Meg ki tudja, hogy még ki – persze titokban?… ) E kincs birtoklásáért trónviszályok, hatalmi harcok dúltak.

Talán nincs még egy olyan ereklye a világon, amelynek származását, keletkezését, korát, összeállítását, annyi titok, megmagyarázhatatlanság, rejtély övezné. Jellemző, hogy bár nem egyházi tárgy, mégis a közvélemény, az emberek, hívők és nem hívők, a világi állam egyaránt SZENT Koronaként említi, melyben e történelmi tárgy magasztossága, felragyogtatásának szándéka fejeződik ki.

Vagyis különleges, szinte egyedülálló tárgy, amely a Kárpát-medencében megtelepedett, itt gyökeret vert, hazát és államot alapító nép létezésének legfőbb jelképe.

Január...

Január. A legszürkébb, legbarátságtalanabb hónap.

Az ünnepek után a hastájon - kicsit- szűk ruházat és a lesoványodott pénztárca időszaka.

A karácsonyfa leszedése után csupasznak érezhetjük a lakást.
Rossz hangulatunk azonban egy csapásra megszűnik, ha frissen beszerzett szobanövényekkel vesszük körül magunkat.

Pénzhozó növény: Pilea

A pileafajták - Pilea - apró leveleik által vonzzák be a pénzt a lakásba. Könnyű gondozni, és rendkívül gyorsan növekszik. Keleten gyakran adják ajándékba, állítólag ugyanis szerencsét hoz.

Fokföldi ibolya

A fokföldi ibolya - Saintpaulia - szintén lekerekített leveleivel vonza a pénz chijét. Sok fényt, meleget és párát igényel, emellett földjét mindig kissé nedvesen kell tartani.

Majomkenyérfa

Az Afrikában és Ausztráliában hatalmasra növő majomkenyérfa cserépben élő rokona kifejezetten a pénzsarokba való növény. Apró, kerek, húsos levelei mintha zöld pénzérmék lennének, ezért gyakran nevezik pénzfának is.

A szobai ciklámen - Cyclamen persicum - az egyik leggyakoribb virág az otthonokban. Nem kedveli a túlöntözést, emellett figyelni kell arra, hogy hűvös és világos helyen legyen. Mindezt több havi virágzással hálálja majd meg, illetve kerek levelei által a pénzt is bevonzza.

Arany, tömjén, mirha - a háromkirályok ajándéka

"Az  arany latin neve Aurum, és a vegyjele ennek alapján Au. Jellegzetesen sárga nemesfém, amely a periódusos rendszer 79. elemét alkotja.

Az arany a természetben elemi állapotban fordul elő. Főként a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek (gránit, granodiorit, riolit, dácit) teléreiben lehet rátalálni.
A középkorban és a korai újkorban számos alkimista kísérletezett azzal, hogy létrehozza a "bölcsek kövét", amelynek segítségével ólomból színaranyat állíthassanak elő, ez azonban lehetetlennek bizonyult.
Mindezek ellenére az arany, mint a legtartósabbnak bizonyult fém, mindig kiemelt szerepet játszott a legkülönfélébb társadalmak életében. Mivel korán megtapasztalták, hogy még a legtöményebb sósavban, kénsavban és salétromsavban sem oldódik, „a nemesfémek királya” nevet kapta. Később megtalálták azt az elegyet, amelyben feloldódik: a királyvizet, amely a tömény sósav és tömény salétromsav 3:1 arányú elegyében keletkező nitrozil-klorid, de az arany jelentőségét ez sem csökkentette.
Mivel az arany tiszta állapotban jól formálható, lágy fém, amelyből akár 0,0001 mm vékony fólia (aranyfüst) is készíthető, ezért rendkívül sok helyen és módon lehet felhasználni, a gyógyítástól az ételek díszítésén át az ékszerekig. Ez utóbbi területén a különböző fémekkel készített ötvözeteit használják. A leggyakrabban azonban a kincsfelhalmozásban és a pénzforgalomban van szerepe. A középkorban egyebek közt Magyarországon is az arany volt a legfontosabb fizetőeszköz, magának a pénznemnek a neve is az „arany” volt, amely elé gyakran odatették jelzőként a bányászása vagy a pénzverde helyének nevét: pl. körmöci vagy selmecbányai arany.
Az ókori kultúrákban az aranyat, mint a tökéletesség, a fensőbbség, a csillogás, az uralkodás és a maradandóság képviselőjét, gyakran a Nappal kapcsolták össze.
Egyiptomban Ré napisten uralkodott, a görög mitológiában Apollónhoz kapcsolódva a Napból eredő fény és az ahhoz hasonlító tudást szimbolizálta az arany. Becsben tartását az „aranykor” és az „arany középút” kifejezések is jelzik. Az ókorban felfedezett, egyik fontos geometriai arányosság, az aszimmetria legharmonikusabb megjelenése, az aranymetszés is erről a fémről kapta a nevét.

A tömjén az egykor indiai eredetűnek tartott, valójában a mai Jemen, Szaúd-Arábia és Etiópia keleti – észak-keleti sávjában honos fás növények, a boswellia-neműek gyantája, amelyhez a kéreg fölvágásával lehet hozzájutni. A gyanta szemcsés, halványsárga-vöröses, illóolajat is tartalmazó anyag. Ha parázson elégetik, egyenesen fölfelé szálló és kellemes illatú füstöt ad, ezért is használják a templomokban, a füstölőkben. A fűszerkereskedésbe már a rómaiak idején is beletartozott, hiszen részben a kábító, részben a fájdalomcsillapító hatása miatt hamar közkedveltté vált. Az ószövetségi Isten azonban – éppen az alkoholhoz hasonló hatása miatt – szigorú, részletes törvényekkel írta elő a tömjén használatát, megszabva, hogy csak istentiszteleti célokra szabad használni, élvezeti célokra nem. Ezért elsősorban az állat-, majd az ételáldozatokhoz használták, mint az ég felé szálló lélek hordozóját vagy szimbolizálóját. A tömjén más helyzetekben a lelki vigaszt, a lélek betegségeinek gyógyszerét is jelenthette.

A mirha szintén egy növény, a mirhafa mézgája, amelyhez az ágak bemetszésével lehet hozzájutni. A mirhafa a balzsamfa-félék családjába tartozó, szomorúfűzre emlékeztető, lecsüngő ágú cserje, amelynek a mai Szaúd-Arábia és Etiópia északi részén volt az őshazája. Nemcsak füstölésre és sebek gyógyítására, hanem balzsamozáshoz is használták a sűrű, gyorsan megszilárduló és kellemes illatú gyantát. Már Nagy Sándor korában is készítettek belőle drága kenőcsöket, s később, a rómaiak korában orvosságnak és a bor érleléséhez is használták.

A mirhát a fertőtlenítő hatása okán ma is többféle betegség gyógyításához használják, de főként a szájnyálkahártya és a torok kezeléséhez. Olaja gyulladásgátló és fájdalomcsillapító anyagokat tartalmaz, és illata ma is a régi korok világát idézi."

forrás: Háromkirályok ajándéka
Lévai Júlia

Hópehely..

A hópihe története a levegőben lévő vízpárával kezdődik. A tengerek, tavak, folyók párolgása, a növények párologtatása során vízgőz kerül a levegőbe, amely a magasan fekvő, hideg légrétegekbe érve kicsapódik - a vízmolekulák, parányi vízcseppecskéket formálva, hozzátapadnak a levegőben szálló porszemcsékhez. E kicsiny cseppecskék sokasága a felhő.



Télen, amikor a légrétegek hűlni kezdenek, a cseppecskék némelyike jégkristállyá fagy. A parányi jégdarabok környezetében a vízpára kifagy a jégkristály felszínén. Egyre több és több vízmolekula tapad a kristály felületére, amely csak hízik és hízik. Így növekszik a hópehely. Végül annyira megduzzad, hogy a súlya lehúzza, és csapadék formájában a földre hull.

A hópehely növekedése önmagában is érdekes természeti jelenség, azonban több annál: a hókristály a legegyszerűbb képviselője az önszerveződő rendszereknek.

A közhiedelem szerint nincs két egyforma hópehely. A tudósok szerint ez valószínűleg igaz a nagyobbakra. A kisebb, korai szakaszban lévő, egyszerűbb kristályok azonban lehetnek egyformák. A folyamatosan változó környezetnek és a H₂O rengetegféle kristályba rendeződési lehetőségének köszönhetően azonban az biztos, hogy nagyon sok fajta hópehely érheti el a talajt.

Jégkár a Börzsönyben

December elején az ónos eső hatalmas pusztítást végzett a hazai erdőkben. A kialakuló jég súlya alatt ágak szakadtak le, néhol egész fák dőltek ki.

 A legnagyobb mértékben a Pilis, a Börzsöny és a Bükk erdei károsodtak. Elsősorban a Magas-Börzsöny, a Nógrád megyei Diósjenő és a Pest megyei Kemence térségében keletkeztek károk, a 400 méter fölötti térszinteken. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák.

Már negyedik alkalommal esnek az időjárás áldozatául a börzsönyi bükkösök. A jelenlegihez hasonló jégtörés 1996-ban és 2001-ben volt itt, amikor több ezer hektárnyi erdőállomány, közel 100 ezer köbméternyi fa pusztult el. 1999-ben pedig a nyári esőzések nyomán olyan mélységig ázott fel az erdőtalaj, hogy az esőket követő viharos szélben egész hegyoldalnyi fa dőlt el, több 10 ezer köbméternyi fa veszett el úgy.

Bükk-fennsik

Hazánk talán egyik legszebb tája a Bükk, és a Bükk-fennsik.

 A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről kapta, amely itt közel 100 ezer hektáron terül el, és amelyet ezzel Magyarország legnagyobb összefüggő erdőségeként tartanak számon. A Bükk hegység középső része 1977 óta nemzeti parkká nyilvánított terület.

A Bükk legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület. A fennsík a Bükk hegység központi részének tekinthető. 7-800 méteres magasságával körülbelül 20 négyzetkilométeres területével Magyarország legnagyobb és legmagasabban fekvő karszt-fennsíkja.

A Szalajka-völgy a Bükk hegység és az ország egyik legszebb magashegységi jellegű völgye. A természet szinte halmozza itt a szépséget, de történelmi emlékeket is rejt a vidék.

A természeti értékek között tarthatjuk számon a Szalajka-patakot, a Sziklaforrást, a Fátyol-vízesést vagy az erdei tanuló-sétautat, a történelmi nevezetességek között az istállóskői ősemberbarlangot, a vidék ipari történetét megidéző Szabadtéri Erdészeti Múzeumot, a Mária-vasbányát és a közelben lévő történelmi várromokat: a tatárjárás előtti Éleskővár romjait és a Mátyás király korabeli lovagvár, a Gerennavár ma már alig felfedezhető maradványait.
A völgy fő értéke a sebes folyású Szalajka-patak. A Szalajka név egy régi mesterségre utal. Itt állították elő ugyanis az üveggyártáshoz nélkülözhetetlen alapanyagot, a hamuzsírt, amelynek latin neve sal alcalicus volt, s ebből képezték a szalajka nevet. A kb. 4 km hosszú Szalajka-völgyben folyó Szalajka-patak medrét több helyen mesterségesen megduzzasztották, a tavakban pisztrángot tenyésztenek. Nyáron a keskeny nyomtávú kisvasúttal is végig lehet menni a völgyön.

Vizek, pisztrángok

A 800-900 méter magas Bükk-fennsík töbreiben eltűnő víz egy hatalmas (mindmáig ismeretlen) barlangrendszert vájva, a hegy gyomrában 400-500 méter szintkülönbséget leküzdve tör elő a Szalajka-völgyben. A patakot három forrás táplálja. Egyik a Sós-forrás, amely egy nagy kősziklákból ered, és így vizét majd két méter magasról zuhogtatja le, és két melegforrás, amelyek télen sem fagynak be. A Szikla-forrásból kiömlő, egész évben egyenletes hőmérsékletű víz (9-12 °C) kedvező lehetőséget teremt a pisztrángtenyésztéshez. A Szalajka-völgyben a pisztráng valószínűleg őshonos, intenzív tenyésztéssel csak 1957 óta foglalkoznak.

A téli erdő

A szem

Hórusz szeme

A szem, mint szimbólum mindig is a varázserő jelképe volt, hiszen a szem a fény befogadásának szerve, így a világosságot, a látást, a tájékozódást, ezáltal az értelmet, a tudást, sőt a belső látást, a megvilágosodást is jelképezheti.

A legnépszerűbb óegyiptomi szimbólum is szem formájú.

Hórusz a legismertebb egyiptomi isteni hármasság tagja, Ozirisz és Ízisz gyermeke. Általában sólyomként vagy sólyomfejű emberként ábrázolják. A mítosz szerint Ozirisz halála után Hórusz lépett apja örökébe, hogy az égi törvény földi helytartójaként uralkodjon a világon. Szembeszállt a káosz istenével, Széthtel, és átmenetileg legyőzte őt - még ha végleg nem is pusztíthatta el a rendezetlenséget, a világegyetem másik arculatát. Így harca jelképezi a lelki rendezettség és tisztaság elérése iránti folyton megújuló erőfeszítést is. Hórusz testesítette meg a törvényt is, ezért ő lett a mindenkori egyiptomi fáraók példaképe és legfőbb segítője.

Az Udzsat-szem jelentése

Hórusz szemét az egyiptomi kultúrában nagyerejő varázsszimbólumként tisztelték, hiszen a sólyomistennek, az égi törvény, a fény és a szellemi hatalom istenének, a fáraók példaképének szemét ábrázolja. A mítosz szerint Hórusz a Széthtel vívott harcban ugyan elvesztette a szemét, de a kegyes istenek egy újat készíttettek neki. Az udzsat kifejezés is erre utal, „újat", „épet" jelent. Maga a szimbólum az egyiptomi emberiségmítoszok összefoglalásaként is értelmezhető. A szem alatti könnycsepp az emberiség születésére utal (a mítosz szerint Ré napisten könnyeiből születtünk), a szem végében látható spirál pedig az emberiség jövőjét, a szellemhez felemelkedő hosszú, ciklikus utat szimbolizálja.

Az Udzsat-szemnek több jelentése is van. Aszerint, hogy jobbra vagy balra áll, a Napot vagy a Holdat jelképezi. Végtelen isteni tudást szimbolizál, melyet a világ érzékszerveinkkel történő megismerésével szerzünk. Ugyanakkor állandó elővigyázatosságra késztet, mert figyelmeztet az Istenek állandó jelenlétére, és arra, hogy ők mindig mindent látnak.

Odin elcserélt szeme

Bár a skandináv mitológia nálunk nem olyan ismert, mint a görög vagy a római, legendás történetekben nem kevésbé bővelkedik. Odin, más néven Wotan, olyan figurája, akinek furcsa kalandjait szívesen hallgatták a tűz fénye mellett az ősi vikingek.

Az óészaki vallás azon az egyébként meglepően gyakorlatias tételen alapult, hogy semmi sem örök. Nem tételezték fel, hogy isteneik és világuk mindig létezni fog. Mítoszaik csúcspontja egy sajátos apokalipszis, a Ragnarök, melyben az istenek és szövetségeseik kerülnek szembe az óriásokkal és szövetségeseikkel egy gigászi csatában, melynek vége mindannyiuk pusztulása, ami maga után vonja az emberek világának pusztulását is. A csatát számos esendő bűn előzte meg, az istenek bizony sokszor megcsalták és becsapták az óriásokat, még gyilkosság is terhelte a számlájukat. Tisztában is voltak vele, hogy a leszámolás előbb-utóbb elkövetkezik, azért is győjtötték az elesett harcosokat a halott hősök földöntúli honába, a Valhallába, hogy a szükség órájában majd szaporítsák seregeiket.

Odin a csatatéren arany sisakot, fényes páncélzatot viselt, nyolclábú paripa hátán ült és varázserejő dárdát forgatott. Ha trónján ült, lábánál mindig ott hevert két farkasa, Geri és Freki, akiket vadászkutyaként használt, a vállán pedig két hollója foglalt helyet. Ha útra kelt, hogy a világot járja, rendszerint bő köpönyeget öltött, és egy széles karimájú puha kalapot, melyet mélyen a szemébe húzott. A kalap nem csupán az időjárás viszontagságaitól védte, arra is szolgált, hogy eltakarja azt, hogy csak egy szeme van.

Szemet, tudásért

Odin, akit legjobban talán a féktelen tudásszomj jellemez, egyszer olyan helyzetbe került, hogy tudásvágyát csak fél szeme feláldozásával tudta kielégíteni. Mert Odin, istenhez vagy emberhez képest szokatlanul, tisztában volt a tudás fontosságával. Ha köpönyegét felöltve útnak indult, azzal a céllal tette, hogy ismereteket győjtsön a világról. Sosem sajnálta utazás közben az időt arra, hogy beszédbe elegyedjen bölcs emberekkel, eltársalogjon óriásokkal, manókkal, szellemekkel.

Két hollójának, melyek a Hugin, azaz Gondolat és Munin, azaz Emlékezet neveket viselték, szintén az információgyőjtés volt a feladata; minden reggel elküldte őket, hogy repüljék be a világot, és számoljanak be mindarról, amit láttak. De mindezeket a viszonylagosan hagyományos módszereket még mindig nem találta elegendőnek, azt akarta, hogy belekóstolhasson az általa ismert legmélyebb tudásforrásba.

Az istenek lakhelyén, Asgardon keresztül nőtt egy hatalmas, ősöreg kőrisfa, az Yggdrasil. Ennek az egész univerzumot betöltő örökzöld világfának a csúcsa az égbe nyúlott, legfelső ága Odin csarnokára borította árnyát, törzse áthúzódott az emberek világán, gyökere pedig az alvilágig ért le. E gyökerek között rejlett egy kút, mely minden tudás és bölcsesség forrásaként szolgált. A kutat Odin nagybátyja Mimir őrizte. A kútban levő folyadék még a jövőt is tisztán visszatükrözte, így még az idők hajnalán felkeltette az istenben a vágyat, hogy részesülhessen a benne rejlő titkokból. Felkereste hát Mimirt, és kérlelni kezdte, hogy ihasson belőle. Nagybátyja tudatában volt a kérés súlyának, és ehhez mérten magas árat szabott a szívességért. Odin egyik szemét kérte érte. Ám aki úgy szomjazza a tudást, mint ő, az nem habozik: saját maga tolta ki egyik szemét, és adta át a kút őrének. Mimir azt a mélybe süllyesztette, ahonnan aztán az selymes fénnyel ragyogott ki.


Az óészaki mitológia számos egyéb Odin-történetet tart számon. De már ennyi is pontosan közvetít valamit, amit a legendák fontosnak tartanak: ha eredményt akarsz, a nagy áldozattól sem riadhatsz vissza. Ha valóban fontos, amit el kívánsz érni, megéri a szenvedés. És ez még akkor is igaz, ha tudjuk: semmi sem fog örökké tartani. /forrás: Zvara István/