Emlékezzünk....

Égi szeretteimhez

Ti  akik
csillagok
útján jártok,
szerető szívvel
emlékezem rátok.
Amikor én gyertyát gyújtok,
gondolatban velem vagytok.
Gyertya lángja égig emel,
körbefon, és
fénnyel
ölel.

Mindenszentek...

Öt feledhetetlen pillanat 
/Illés Sándor/


   

 Különös
álmom volt az éjszaka.Azt álmodtam, hogy értem jött a halál.
Lefekvés után órákig nyitott szemmel hánykolódtam, emlékezve és a halálra gondolva. Ahogy az öregek szokták. Egyszer csak úgy éreztem, hogy könnyűvé válok és lebegek. Ekkor lépett be hozzám a halál. Nem olyan volt, amilyennek lefestik,  vagy elképzelik. A halál egy angyal képében érkezett Talán ő volt eddig az őrangyalom, de most lejárt a szolgálat, megszűnt a megbízatása. Szánya nem volt, de anélkül is lebegett és dicsfény ővezte a fejét.
Leült az ágyam szélére, megsimogatta a fejem és azt mondta: Lejárt az idő, mennünk kell. És én nem féltem, földöntúli boldogág kerített hatalmába.
Felkecmeregtem majd a szekrényem alsó fiókjából előszedtem a kis utazótáskát és körültekintettem, mit is csomagoljak bele. Mit vigyek a hosszú útra?
Az angyal ekkor megfogta a kezem, amely éppen a mama fényképéért nyúlt. "Nem kell a fénykép" - mondta. A mama képe meg a fiamé, zokogtam fel és vacogni kezdem. Ez minden kincsem.. Ahova megyünk, ott találkozhatsz majd velük, úgyis , már várnak rád egy virágos réten.
Alkudozni próbáltam. Hátha megesik rajtam a szíve. De csak mosolygott,... az ember ne fényképet vigyen, hanem a szívét. Oda csak szívvel lehet belépni.Mi van a szívedben? Őrzöl-e benne valamit, amit kár volna itthagyni.Tudom, nagyon sokat szenvedtél. Ezért megengedem, hogy életed legszebb öt pillanatát magaddal hozd. 
Öt legszebb pillanata hosszú életemnek, Talán az egyik, a legelső az, amikor a mama kezét fogva megálltam a régi falusi iskola előtt. A tanyáról érkezett kis parasztgyerek átlépi az élet első küszöbét. Most hallom annak a régi csengőnek a hangját is bennem harangoz, örök harangszóm amely utat mutat. 
És aztán éreztem annak a későbbi pillanatnak a mámorító hatását, amikor egy zivataros, szörnyű éjszaka után lerogytam egy réten és zokogni kezdett bennem a boldogság, amit csak az élve maradottak értékelhetnek igazán. A háború iszonyatában..
 De akadtak más nagy és boldog pillanatok is. Ez ..alkonyatkor a Duna-parton ültünk a kedvessel.Szembe velünk a túloldalon a lemenő  nap. Mintha lángra lobbant volna a világ. Pedig csak a szívem égett. És megkérdeztem, eljössz e velem? azt válaszolta, akár a világ végére is ....és mentünk, kéz a kézben.
Vagy az a pillanat amikor megszületett a fiam, kihez most elvisz a halál angyala...
Visszaemlékszem arra  a napra, mikor kezembe vettem az első könyvem festékszagú példányát és nyomtatásban olvastam a nevem. 
És akkor hosszan eltűnődöm, ugyan mi lenne az ötödik kivánság, amit magammal vihetek.? Eszembe jut egy őszi kép, ültem a kertben, s egy fáradt lepke  libegett az elhervadt rózsa fölött. Nincs már illata, méze. Ernyedten lehullott a lepke a rózsabokor tövében. Meg kell halni? ez jutott eszembe és intettem az angyalnak:  "Mehetünk!..."

erdő csodái 2.

Erdély.... Szent-Anna tó

 

Szent Anna-Tó      A néphagyományban mind mai napig élő  rege szerint a tó helyén valamikor égbenyú- ló bérc emelkedett. Vele szemben egy má- sik hegy kopár sziklái ostromolták az eget.  A két hegy csúcsára két gonosz testvér,  Gáspár és Sándor grófok építettek várat,  egyikük ezüstből, a másik pedig aranyból.    Az egymással versengő, civódó grófok  állandó rettegésben tartották a környékbe- li lakosságot.    Egy alkalommal egy gazdag utazó, aki  gyönyörű négylovas hintón érkezett Sándor  úr várához, éjjeli szállást kért a vár urától.  A kapzsi gróf, miután nem tudta rábeszélni  vendégét az irigyelt fogat eladására, koc- kajátékon elnyerte tőle. Eldicsekedvén  szerzeményével Gáspár grófnak, az fogadást ajánlott.-miszerint, ha ő egy nap le- forgása alatt sokkal szebb és drágább fo- gatot nem szerez, akkor vagyonát öccsének adja.  Gáspár ördögi tervet eszelt ki:  a környék falvaiból összeszedette a nyolc  legszebb szüzet és gyönyörű lószerszám- mal ellátva befogta őket a legszebb hintó- jába. A szerencsétlen teremtések azonban  meg sem bírták mozdítani a kocsit. Erre  Gáspár gróf - szőrnyű haragjában - osto- rával rávágott a fogat élén levő legszebb  lányra, akit Annának hívtak. Isten meghall- gatva a fájdalomtól térdre rogyott Anna  könyörgését, szőrnyű téletet hozott: meg- mozdult a föld, megnyíltak az ég csatornái,  s az istentelen grófok várai a várhegyekkel  együtt, nagy robajjal a mélységbe zuhantak. Helyükön másnapra egy sötét vizű tenger- szem tükrözte vissza a felkelő nap sugarát.  Így nyerte el a tó a Szent Anna-Tó nevét.

Barangolás - szép tájak, városok /saját fotók/

Amalfi    /Olaszország/

Vezuv  /Olaszország/

Ausztria    /Voralberg/

  Zürich    /Svájc/

Budapest .....

Parlament

Virág..

Megtanultam, hogy AZ emberek elfelejtik Amit mondasz éS elfelejtik, Amit teszel.

AZ egyetlen , amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.

Gesztenye....

 
 Tarbay Ede: A hiú törpe


Törpe ül a gesztenyefán,
vadgesztenye-törpe,
feje barna, a sipkája
zöld és csupa tüske.

Feje fölé esernyőt tart:
- kopp! - kopog a zápor;
lics-locs eső, amint eláll,
lemászik a fáról.

Térül-fordul, tócsát keres,
megy a sáros partra,
megnézi, hogy elég zöld és
szúrós-e a sapka?

Amíg hajlong, zöld sipkája
toccs! a vízbe toccsan,
így bosszúsan tovább sétál,
ma sem tudni, hol van

szerelem-haikuk

 Hiányzol kedves,

Mint nappalnak napsugár,

S holdfény az éjnek.



Ölelés repít

Puha angyalszárnyakon

A Mennyországba.




Csókok virága

Egyesíti lelkünket

A Mindenséggel.




Boldogság vára

Bánat tanyájává lesz,

Amikor elmégy.




Örömmel várlak

Vissza karjaimba, ha

Tudom, hogy eljössz...

szép képek.....

http://www.jcdurand.ca/Monde/Tour.html

HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

Robert Burns

HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN
Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szívemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!

Vers

Reményik Sándor :

A Göncöl szekerén


Derült az este, csendes, csillagos.
Túl minden szenvedélyen, lázon,
Én a Göncölszekerén kocsikázom,
Ott, ahol ember embert nem tapos.
A derekaljam: széna, illatos,
A Göncölszekér szénával tele,
Kaszáltak már az égi réteken,
S lelkemnek sohse volt ily fekhelye.


Hanyattfekszem s az ürbe bámulok,
Friss széna, illatos: a derekaljam,
A pici földtől be messze szakadtam!
Köztem, s közte ezer csillag-távol.
És mily csend van itt, milyen hallgatás!
Nincs berregés, nincs ostorpattogás,
A Göncölszekér csak úgy megy - magától...


A Göncölszekér biztosan halad,
Rúdja nem törik, fékje nem szakad,
El nem ragadja semmi;
Ó jó itt fenn az örök bolt alatt,
Az örök szénás-szekeren pihenni.
Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt,
Kelnek szívemben új melódiák,
A végtelenség árja szinte fölvet...


S mégis jó volna fejem alá tenni
Egy kis maroknyi édes anyaföldet.
 

őszi hangulat....

A csendes őszi eső,
karcosan éri arcomat,

 fáj az érzés,
az elmúlás és ez a nyomott hangulat.
A fák szórják az enyészetnek levelük,
a sárguló fű színnel telik meg velük.
Hullnak a szép virágok,
elhervadnak szívemben is már az álmok.
Vágyakat söpröget bennem az őszi szél.
Fújja, ez az érzés csak ennyit ér neki.
A táj szépségeit az enyészet eszi.
A havas téli napon,
mikor már érzem a kandalló melegét,
kibontja a téli csend is a szépségét.
Szenvedélyes szívvel úgy várom a tavaszt,
hogy lelkem rózsafáján virágot bontson az.
A gyümölcsérlelő nyár,
A tájak, a vizek a hegyek, mind rám vár.
Szórja a Nap az aranyszínű nyilait,
élvezem a tüzes nyár izzó vágyait.
Az őszi eső közben áztatja arcomat.

Kányádi Sándor:    Ősz eleji kívánság

A vadludak és a darvak
már az égre ékelődnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

A fecskék is készülődnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenőknek,
hosszú őszt a maradóknak.

Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok hűvösödnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

Gyapjasodnak a kis őzek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenőnek,
hosszú őszt a maradónak.

A csend hangja...

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.  /Márai/

 

A csendet vágyom,
egy lágy ölelést,
néhány könnycseppet,
mit a boldogság ajtaján hagyott rés
....kettőnknek engedett.

Kellemes délutánt.....

Őszi versek.

Ül az őszi napon
három kis anyóka,
fonogatnak, pereg
szaporán a rokka.

Öreg ujjbegyük közt
nem is kenderszálak,
fonallá a napnak
sugarai válnak.

S lemenőben a Nap
azért ragyog vissza
finom fonalukat
nehogy elszakítsa
!Weöres Sándor!

„Cigánykerék küllőn

nyár fordult az őszbe,

ezer színt hullatott

a múlt időre…”

Balogh József: Ősz

Szétszakadt a felhő,

-záporoz a zápor-

nincs ki összeöltse,

ősz van, ősz lett a mából.

Hosszabbak az éjek,

nagyobbak a csöndek,

egy-egy bátor madár

száll neki a ködnek.

Utcaseprő-szélben

levél pördül táncra,

sok lehulló társa

vele együtt járja.

Csanádi Imre: Alma

Érik az alma,

hajlik a gallya,

fűre hajlik, mint egy sátor,

sok édes almától.

Szedjük,

kapjuk,

habosra harapjuk, -

a többivel mi legyen?

Holnapra hagyjuk!

Tasnádi Varga Éva: Köd-anyóka

Köd-anyóka

bő ruhája

száll folyóra,

őszi tájra.

Jobbra billen,

balra lebben,

játszik minden

őszi kertben.

Tejfehéren,

dagadozva,

mintha éppen

dunyha volna.

Végigtáncol

alvó házon,

simogatja,

hogy ne fázzon.

Hab-köpennyel

betakarja,

fehér lesz a

patak partja.

Versenyt száll a

pajkos széllel

s átkarolja

őt az éjjel.

//

a rovásírás

 Ott, hol a vágyak az égig érnek,
És a csillagok közt élsz
Megérint a Fény

Ott, hol a bánatod elhagy Téged,
Hol az időd is megáll
Nem megy tovább

Ott várok Rád
Ha erre jársz

Ott, hol eléred a messzeséget,
Hol a pirkadat ránk talál

Ott, hol könnyű a nehézséged
Hol a szeretet vigyáz Rád

Ott várok Rád
Ha majd erre jársz

 Rovásírás..... egy cikk az 1864. évi "Koszorú" hetilapból..

 Az Enlakai Egyház ősi székely betűkkel írt fölirata.

 Georgius Musnai. Csak egy  az Isten.

Hogy ki volt az említett Musnai György,  és mikor készült a fölirat, talán örök titok maradt volna, ha a kérdésre az egyház mennyezetén lévő több latin fölirat egyike teljesen határozott megfejtést nem szolgáltatna,..

magyarul..

 -
"Ezt egyházat , mely a kegyetlen tatárok dúló kezei által 1661-ben hamúba dőlt, s a jenlakai /ma enlakai/ és martonosi lakosok jótéteményéből és isten iránti kegyes buzgóságából  az egy igaz isten tiszteletére mennyezettel fedeztetett, festői mesterséggel diszesiti 1668-ban Musnai György, Árkosi  János lelkipásztorsága idejében.    

Musnai György , mint nevéből is következtethetjük Musnára való székely volt, a magyar és székely népnél oly kedves és maig is divatos tulipantos modorban saját és népe izlése szerintlegdiszesebben kifestette. Az egyszerű székely mester az őseitől örklött és a nép által megértett székely betűjelekkel midön fölirta, nem gondolt rá, hogy fölirata alig egy század mulva saját honfiai előtt érthetetlen rejtélylyé válik..

E kincs felfedezése Orbán Balázs érdeme.  hű megörzése és föntartása az összes székelységnek nemzeti becsületben járó honfiui kötelessége. Mert ha a székely föld gyönyörű balladáira, mint népköltészetünk legszebb virágaira minden mivelt magyar elragadtatással tekint, ha a régi magyar nyelv sajátságait tanulmányozó nyelvész a székelység maig is élő de mindikább enyséző szójárásaiban örömmel ismer a gazdag kincserekre, :
a magyar régiségbuvar bizonyosan nem kisebb kegyelettel és lelki élvezettel fogja az enlakai szerény egyházban régi nemzeti írásunk ereklyéjét szemlélni, azon írásét, melynek eredete ázsiai ősi honunkra utalva, a nemzetünk irott történelmét megelőző századok homályába vész, azon írásét, mely fajunk őskori miveltségének egyik bizonysága. /Szabó Károly/

A rovásírás nem csak szent örökség, .... nemes feladat. Legyünk büszkék őseinkre, az ő útjukon egyetlen lépés sem vész kárba!

A Szent-Anna tó legendája

A Szent-Anna tó legendája

Réges régen, mikor még  tán itt se vótunk, csak az eleink elei ha éltek

ebbe a világba, élt egyszer egy táltos legény. Híres volt ez

ugyanvalóst, mert belelátott a jövőbe, ha ráolvasta a szót a betegre

meggyógyultak azok. Vót neki egy varázslatos furulyája, mint mondják

az Életfa ágából faragta ezt egy garabonciás, s  ha a táltoslegény ezt

megfútta földnek, víznek, égnek szellemei , ízei jöttek elő s

engedelmeskedtek neki. Fekete subájának hátára varrták a Napot,

előre meg a Holdat s a Csillagot s ha a legény meglengette a fekete

suba szárnyait vihar kerekedett  vagy bár a jégesőt is elűzte. Nem is

hívták másként, a legényt , csak Fekete Táltosnak.

Messzi földről hoztak betegeket, megszállottakat, ördöngöseket s a

legény meggyógyította őket s soha nem kért mást a gyógyításért csak

egy fekete kavicsot, kicsike kűt,  s mondta, ebből építi ő fel  azt a

Kaput, ami összeköti majd az e világot a túlvilággal s akkor elevenek s

hótak tudnak kibe járni, nem kell már a haláltul féljenek az emberek.

Meghallotta ezt az Öregördög s igen megmérgelődött.

Mondja szógájának Durrumónak

-  Ejsze, menj csak s híjjad ide azt a híres Fekete Táltost.

Megyen Durrumó s mondja a Fekete Táltosnak, hívja ám az Öregördög.

Nevet a Fekete Táltos, mondja, hogy ő ugyan nem megyen, mert tánc

van a faluba s hét jánnyal táncol egyszerre.

Na, mongya setéten Durrumó, hát hozzad magaddal a jányokat is,

táncojjanak a pokolba is, nálunk is szeretik a vigadalmat.

Nevet a Fekete Táltos s kérdi a táncoló leányokat.

-              Jöttök e velem mulatságba?

-              Mind jövünk! Mind jövünk! ? felelték a lányok.

Mennek alá az alvilágba s megállnak az Öregördög palotájánál.

-              Ördög hozott Fekete Táltos! ? köszöntötte az Öregördög ?

Eljutott híred az alvilág urai elé.

Azért is hívtalak legyél a vendégem, ökröt süssetek, bort hozzatok s

legyen hét nap s hét éjjel lakodalom.

-              Gyógyítgattam , óvtam én az embereket felséges

Öregördög ? felelé a Fekete Táltos ? Emberéletbe kárt nem tettem,

jeget hajtottam, gyengét segítettem. Mit akarsz...mit akarsz te tőlem?

-              S nem is hibáztál sose öcsém? ? kérdezte az Öregördög ?

-              Nem hibáztam bizén bátyám, mert az én varázserőmet az

Öregisten adta s míg őtet szógálom bajom nem lehet!

-              Igyál öcsém s mulassunk! ? mondta az Öregördög s ment a

vigalom, folyt a bor, táncoltak a leányok.

Mikor már jó borközibe hangulat vót  kérdi megint  az Öregördög a

táltost.

-              S mibe van a te erőd öcsém, hallom mán a hótakat is

felakarod kelteni...

-              Nem  titok az erőm ördögkiráj ? nevetett borközibe a Táltos ?

Addig nem lehet az erőm elvenni, míg emberíz,  elevenek lelke nem

szárad rajtam.

-              Úgy! -  mondta az Öregördög s nemsokára mondta vége

vagyon a mulatságnak kiki mennyen merre lát.

Megköszönte a Fekete Táltos a vendégséget s szól a jányoknak,

mennyenek , indujjanak.

Igen ám, de a Pokol pitvarába ott áll a hétfejű sárkány .

-              Mit akarsz sárkánykégyó? ? kérdi a Táltos - Nem tudod talán

mi az Öregördög vendégei voltunk s menyünk hazafele ?!

-              Innét eleven ember nem szokott elevenen kimenni! ? mondta

a sárkány s oda is köpött szurkos fortyogós pokollángját a kapuba ? Ez

az alvilág, lelkes ember ide bejön ki nem mén!

-              De az annya se sirassa! ? dühült meg a Fekete Táltos ? Mire

véjjem ezt?

-              Te mehetsz- mondta a sárkán y- te táltoslegény vagy, jársz

kélsz az alvilág s az emberek világa között, de a hét jány marad!

Sírtak a jányok mint a záporeső de bármit próbáltak, varázslás, szép

szó nem segített, ott maradtak a pokolba. A Fekete Táltos meg

kitessékelték , mennyen már, mennyen.

Nem volt mit tenni, felment az emberek világába a Fekete Táltos.

Hát éppen hoznak neki egy beteg gyermeket.

Próbájja gyógyítani  , mondja rá a ráolvasást...hát nem használ az

semmit, meg is halt a gyerek.

Jön a jégeső szaladnak az emberek a Fekete Táltoshoz, veszi az a

varázsfurulyát, fújja, fújja majd kilikad a tüdeje,  de nincsen annak egy

szikra hangja. S mind elverte a jég a határt...

Haragudtak az emberek, nem is ment már senki a Fekete Táltoshoz.

Fogta ez magát felkereste az Öreg Táltost, aki volt vagy százesztendős

s fenn lakott a Horda hegy barlangjába.

Elmondja neki a táltoslegény mi történt.

Mondja az öreg, mert emberéletet adott az ördögnek, a hét jány lelkit,

ezért  elvette az erejét az Öregisten s nem is kapja vissza, míg a

jányokat vissza nem hozza a földi életbe.

Fogja magát a Fekete Táltos megy vissza a pokolba. Beengedik. Megy

keresi a hét jányt, hát ott vannak azok az Öregördög palotájába, a

kirájné mellett. S hiába a gazdagság pompa sírnak , rínak, mert6

nincsen napsütés, nincsen szabadulás a pokolba s rínak ejsze, had

vinné őket valaki vissza a fenti világba.

Megáll a táltoslegény a kiráné  palotája előtt s híjja a jányokat.

Megfogják az őrzők s viszik a kirájjány elé.

-              Mit akarsz itt Fekete Táltos- kérdi a kirájné. ? Nem tudod, az

életivel játszik ki a palotámba hívás nélkül jön? Tűz égeti a húsát,

kutyák isszák a vérit, az Öregördög átka elvezi élettyit!

-              Tűz vagyok én magam, kutya vagyok én  magam ,saját vérem

iszom én, átok vagyok én emberek átka...mitől félnék?

Nézi nézi a kirájné a legényt.

-              S olyan jó e nálatok a fenti világba?

-              Nálunk a fenti világba Nap süt nem a pokol lángja, madár

dalol s nincsenek sárkánykégyók...nálunk nyári  éjeken jányok s

legények dalolnak a Holdnak s a csillagoknak s virágkoszorút kap a

jány ha szeretve van.

Nézi nézi a kirájné a legényt, nézi nézi  a síró leányokat.

S azt mondja.

-              Ha megszöktetlek titeket magatokkal visztek e ?

Nézi a legény a kirájnét

Ördöngös szép menyecske volt az Öregördög felesége.

Azt mondja a táltos:

-              Ha megszöktetsz mindőnket , otthont kapsz  a  házamba,

kenyeremet megosztom veled.

Mondják a jányok.

-              Ha hazajuttatsz minket otthon vagy a házunkba, Napnak

Holdnak ünnepélyén velünk vigadsz majd s nem kell a pokolban élj.

Megperdül az ördögkirájné a sarkán s elmond egy varázsigét s hát a

táltos átváltozik egy feketehattyúnak s a lányok  egy -  egy szem búza

magnak.

-              Na Fekete Táltos, vegyed a csőrödbe a hét szem kölest s

vigyázzál, meg ne szólalj bárki kérdezne, te csak repülj , repülj átall az

alvilág kapuján, én a hátadra ülök s majd beszélek helyetted.

Felrepül a fekete hattyú, fogja ám a hét szem búzát a csőribe.

Kirepülnek a palotából.

Meglátja az Öregördög. Megkérdezi.

-              Hova mégy szép feleségem?

-              Jaj, uram, csak sétálok kissé ezen a hattyún... Bejárom a

tartományt, gyönyörködöm hatalmadban...

Repülnek, repülnek s huss mire minden pokolfajzat észrevenné 

kirepülnek az alvilágból.

Szaladnak az ördögszolgák s a sárkánykégyók mongyák az

Öregördögnek né, megszökött a kirájné.

Na megy az Öregördög fekete felleg képibe repül utánuk.

Utoléri őket s mondja:

-              Ej, te  Fekete Táltos, a vendégem voltál, asztalomnál ettől s

most meglopsz?

-              Ne szólalj meg ! ? mondta a kirájné ? felső világban nincs

hatalma már rajtad, kihoztad a jányokat a pokolból, erődet

Öregistentől visszakaptad!

-              Ej, Fekete Táltos! ? mennydörög  a felhőből a pokol

fejedelme ? Asztalomnál ültél s most meglopsz!  Elviszed szép

feleségem , aki elhitte hazug szavad nem tudja, hogy asszonyhúst

eszel, szűzjányvért iszol mint minden táltos s neki is hazudtál,  mert

mihelyt hazaérsz vele megölöd, húsát megeszed,  vérit megiszod!

-              Ne higyj neki kirájné! ? kiáltott dühösen a Fekete Táltos s hát

abban a pillanatban kihullajtotta a hét szem búzát a csőriből s azokba

a setét felhőből egy egy villám csapott s kormos üszökként estek a

földre.

Még egy villám meg belevágott a hattyúba s a kiréjnéba , kiket már

nem védett a táltos erő a jányok elholtával s hulltak lefele, bele

egyenesen a Szent Anna tóba.

Ott, ahova a hét szem korommá égett búza hullott  egy ? egy fekete

virág nőtt ki. Mesélik leányok s legények keresik a fekete virágokat, azt

mondják megholt kedvesét kapja az vissza ki ilyet talál.

A Szent Anna tón minden száz esztendőbe , tavaszi teleholdkor

megjelenik egy fekete hattyú... A Fekete Táltos lelke  benne de csak

egyet tud szólani , egy jajkiáltást mibe sírva keres hét szép jányt meg

a szép kirájnét, de senki nem felel neki s  elmerül a tóban.

Mondják régi vének, volt ki látta a fekete hattyút s aki visszafelel neki,

annak teljesedik egy kívánsága.

A fekete virágok ma is nyílnak a Hargitán Aki megtanájja, jól vigyáz rá,

nagy szerencse, nagy varázserő van ebbe.

 A magyar nép ősköltészetének gyökerei a vallás, nevezetesen az őskultusz világába nyúlnak vissza. Az ősök szellemének tiszteletével együtt járt tetteik emlékének megőrzése és felelevenítése. A halotti tor és emléktorok alkalmával elbeszélték a halott nevezetes tetteit, vadállatokkal, emberekkel és elemekkel vívott küzdelmeit. A hadászatban, harcban kiváló hősök, vezetők, fejedelmek, hadvezérek tetteit mesés elemekkel tarkítva, kerek elbeszélésbe, gyakran ritmikus sorokba foglalták és mesélve, dalolva, szavalva adták szájról-szájra. Egy idő után a vallási szempontok háttérbe szorultak és megszülettek a hősmondák. Az élő vezérek és fejedelmek tetteiről hősi énekeket, dalokat szereztek és ezeket az elődökről szóló énekekkel együtt immár hivatásos énekmondók adták elő a lakomák fűszeréül. A hősmondák mellett a nép ajkán mesék keletkeztek, melyeknek középpontjában csodás természeti tünemények, szörnyállatok, az ember sorsát irányító jó és rossz szellemek, tündérek, boszorkányok, ördögök és a szellemekkel cimboráló varázslók álltak. A kereszténység felvétele után e régi mondák és mesék egy részét újak kiszorítják és csak néhányat őrzött meg közülük középkori történetírásunk és népi hagyományunk. Ezek a nép lelkébe olyan erősen beleivódtak, hogy hősi énekeink, balladáink és meséink minden idegen hatás ellenére megérték a mát. Balladavilágunkban és népmeséinkben ma is ott van egész Belső-Ázsia, Közép-Ázsia és a Kaukázus.

Jó reggelt....

A harmat tánca

Hajnali harmat
levélen ülve
gyémántcsepp, benne fény
hegedülget.

Pirkad az égalj,
az éj már távol,
napsugár lángol, a
harmat táncol.

Táncol a harmat,
szól hegedűje,
ráül az éjre,
eltűnik csendbe'

Eltűnt a harmat,
csönd ül a tájon,
napsugár pihen,
s levél az ágon.
/Révész L./

/

Az utolsó táltos

Magyar monda, Wass Albert nyomán

Badacsony vén hegyén, a Balaton kék vize fölötti bazaltszikláinak üregeiben, barlangjaiban sok-sok száz évvel ezelőtt itt rejtőzködtek az Öreg Ősten utolsó hűséges szolgái és ide menekült az utolsó magyar táltos is. Sok éven keresztül élt itt barlangokban, bújdokolva a papok és német-bizánci lovagok elől. Rejtekhelye feltáratlan maradt és az Öreg Ősten hű szolgájára senki sem talált rá.

A táltos már nagyon megöregedett, elhatározta, hogy elhagyja Badacsony hegyének hű védelmét és a nyugati gyepük világát elhagyva biztonságos helyre megy.

Egy szép, napsütéses téli reggel elhagyta búvóhelyét és elindult, át a Balaton vastag jegén, gyalog, nyugodtan, békésen. Tarisznya vállán, őseitől örökölt módon elkészített szárított hús és pogácsa, tűzgyújtó szerszáma. A hóna alatt vitte kincsét, amit élete árán sem adna, cserzett bőrbe csomagolva.

A tihanyi apátság őrszeme a tó jegén meglátta a magas szikár öregembert és riadóztatta a zsoldosokat. Szemük előtt lebegett a veszprémi Gerhard úr által kihirdetett vérdíj.

A tihanyi zsoldosok állig fegyverzetben, csörömpölve eredtek az öreg táltos nyomába.

Az öreg hallotta, de nem fordult hátra. Ha táltos lován lenne, akkor nem érnék utol! De az öreg nem gyorsított, nem fordult meg, csak ment és ment a saját nyugodt, biztos tempójában. Tudta, hogy élete Isten kezében van és nem ember szándékában.

A távolság csak csökkent és csökkent az üldöző zsoldosok és az öreg táltos között. Az Öreg Ősten nem hagyta cserben hűséges szolgáját, hatalmas recsegéssel, ropogással beszakította a Balaton jegét a zsoldosok alatt, kik mind odavesztek. Az öreg biztos léptekkel ment tovább! „Hála néked és áldás, vizeknek Ura!” mormogta.

A nép hálából emlékezik az Öreg Táltosra, a jég ma is sokszor megreped, és ezt azóta rianásnak nevezik.

Aznap halászok adtak szállást, ételt, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Tavaszra az Alföldet is elérte, ott a pusztai népek, testvérként vendégelték meg. Marasztalták, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Szíve húzta, csak húzta.

Elérte Erdély hegyeit. Melegség öntötte el, de lábai és teste nem bírta, összeesett. Egy kunyhóban tért magához. Egy asszony hajolt fölé.

- Ki vagy te, asszony? – kérdezte az öreg táltos.

- Látó vagyok, népünket gyógyítom, anyámtól tanultam – felelte a rimaasszony.

Az öreg féltette az asszonyt, mert úgy tudta, boszorkánynak kiáltják és elégetik. De a rimaasszony megnyugtatta :

- Régen nem, Kálmán király törvénybe iktatta, hogy boszorkányok nincsenek!

Az öreg megnyugodott, majd hozzátette :

- Áldja őt a Magyarok Istene!

Az öreg táltos békében maradhatott így a rimaasszonynál tavaszig.

De az öregnek mennie kellett, át Erdélyen, a Maros völgyén. Ment patak partján, hegygerincen, míg nem a hegyek és a fák az Égig nem értek. Ez Székelyföld! Az öreg táltos hazaért!

Az öreg táltos pár évig élt a székelyek között. Észre sem vette, hogy ősi hitét, vallását ismerik a Székelyek, akik nem felejtenek és hittérítő kereszténység nem térítette el őket. Őrzők voltak ők. Ősi szokás szerint bocsánatot kértek a fától mikor kivágták, s állattól mikor elejtették. Áldomást ittak, az első loccsantást az Anyaföld kapta, a tüzet földdel oltották el. Ismerték őstörténetünket, megőrizték rovásírásunkat. Vasárnaponként lementek fa templomaikba hogy a szeretet vallása szerint hallgassák Jézus cselekedeteit. Az Öreg Őstenük mindannyiukat egyformán szereti.

Az öreg táltos érezte, hogy hívja magához az Öreg Ősten. Kiválasztotta a Székelyek közül a legrátermettebbet, a legbölcsebbet, a legbátrabbat.

Felvitte a Székelység legmagasabb hegyére, minél közelebb Őstenéhez. Alattuk a fenyvesek, patakok, rónák, a dolgos magyar népek. Lábuk ősi földön, fejük az Égben. Ketten voltak, az Öreg Őstenen kívül senki sem hallotta szavaikat, senki sem láthatta őket.

Az öreg táltos lassú, nehézkes mozdulatokkal kicsomagolta a cserzett bőrbe tekert titokzatos tárgyat. Nem szólt, némán, nyugodtan tette. Egy kardot vett elő, markolata aranyból, pengéje fényes mint a nap. Ősi rovásírás rajta.

- Isten kardja! – kiáltott fel a Székely, ki ismerte a rovásokat.

- Géza fejedelem úr óta őrizzük, sok elődöm életével fizetett érte, de rejtekhelyét nem árultuk el.

Az öreg Táltos átadta Isten kardját a Székelynek, azzal, hogy minden évben egyszer a magas hegyre vigye fel, ott bontsa ki, tisztogassa meg és csavarja tiszta ruhába, hogy ha pedig az ő ideje is lejár, gondoskodjon új őrzőről.

A Székely átvette a kardot, fejet hajtott, és így szólt:

- Esküszöm az élő Egyistenre, a napra, a holdra, a vizekre, a szelekre a szent földre, hogy Isten Kardját életem árán is megőrzöm. Földanya ne fogadja be testemet, Vízapa lökjön ki magából, lelkem legyen átkozott, ha esküm megszegem.

Így volt ez évszázadokon át. A Székely nép azóta sokat szenvedett, de Isten kardjának gondját viselik. Esküjüket őrzőről őrzőre elmondják, pontosan úgy, ahogy azt az első őrző székely tette.

Isten kardja ma is ott van náluk, az utolsó Táltos akaratának eleget téve. Egy székely, ismeretlenül, névtelenül egy évben egyszer eltűnik székelység legmagasabb hegyén, hogy eleget tegyen fogadalmuknak.

Minden őrző tudja az utolsó táltos búcsúszavait : „Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.

őszi mozaik

amíg őriz a szemed

"... Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, - lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ... Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, - egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ... /Kipling/"   

 

az Ősz színei, ízei....

vers haiku

Szeretlek téged,

mint szomjazó virágok

a hűs cseppeket...

a sivatag szépsége

      a SIVATAG SZÉPSÉGE ABBAN ÁLL,  HOGY VALAHOL REJŐZIK BENNE EGY KÚT

Ha majd az ősz

Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

/Wass A./

Képek

Szivárvány...

Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
nehány percre egy színes szivárvánnyal

 Wass Albert - Szivárvány

 

Devecseri Gábor

Csak

 

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belémerülni,

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.