"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2018. szeptember 2., vasárnap

Szép tájakon - Galambóc vára


Az Al-Duna szerbiai szakaszának legjelentősebb várroma található Golubac (Galambóc) kisváros mellett. 

Galambóc előtt a Duna szinte tengerként szélesedik ki, több mint 5 km a távolság a két part között, míg a vár után már egyre keskenyebb. A Kazán-szorosoknál a folyam már 170-180 m szélességűre szűkül össze.


A vár helyén már a római korban is állt egy erősség, amit Columbaria-nak neveztek. Galambóc várát a szerbek építették, de hadjárata során Károly Róbert 1334-ben meghódította. A törökök először 1391-ben foglalták el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A várat 1427-ben szerződéssel Zsigmond király szerezte meg, de annak szerb kapitánya 12 000 aranyért átadta a töröknek. 1428-ban Zsigmond vette ostrom alá, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban Mátyás serege is ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint a törökök kézére került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta, de a XVIII. század elején újra a törököké lett, és maradt is egészen az önálló Szerb királyság megteremtéséig.
A festői szépségű vár szabálytalan alaprajzú, a Duna fölé magasodó kősziklán épült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése