"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2019. július 12., péntek

Július hónap

 Bizony még a nyár legmelegebb hónapja, a július sem mentes a szélsőséges hajlamoktól. Ilyenkor kúszik a legmagasabbra a hőmérő higanyszála, jut uralomra a tikkasztó forróság, ám ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránktörő heves záporok, esetleg jégesők.


Mindenesetre ez az időszak már végképp a nyár legnagyobb munkájára, a gabona betakarítására összpontosította a régi gazdaemberek figyelmét. Szép időt vártak ilyenkor, Szent Jakab havában a régi öregek, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.

E hónapban már a nappalok fogynak; a Nap e hónap 23-a tájában az Oroszlán jegyébe lép.
 
Július hónap a nyári mezőgazdasági munkák fő időszaka, ráadásul a földeken dolgozók helyzetét csak nehezíti a forróság – nem csoda, ha ezekben a hetekben talán más hónapokhoz képest ritkábbak a jeles napok.
Július 2. vallási ünnep: Sarlós Boldogasszony napja. A keresztények a Jézussal terhes Szűz Máriának Erzsébetnél, Keresztelő Szent János majdani anyjánál tett látogatására emlékeznek ekkor – Keresztelő Szent János éppen fél évvel Krisztus után született, amit június 24-én, Szent Iván napján ünneplünk. (Iván a János szláv változata).

Számos népi hiedelem, hagyomány is kötődik az időponthoz. Az ezen a napon szedett gyógynövények, gabonafélék szentnek számítottak, a szerszámokat ilyenkor megáldatták... Sőt, ehhez a naphoz kapcsolódva, annak folytatásaként másnap kora reggel is ünnepi rítusok szerint kezdtek hozzá az aratáshoz. Az életet jelentő kenyérgabona tiszteletéről szól mindez, amely mindmáig tovább él a Krisztus testeként tisztelt szent ostyában. A Sarlós Boldogasszony elnevezés arra is utal, hogy egykoron az asszonyok vágták a gabonát sarlóval, és a férfiak szedték a kévét – ez a munkarend csak később, a jóval nagyobb fizikai erőt kívánó kasza használatának elterjedésével változott meg.

Bár nem néprajzi jellegű, de a magyar történelmi köztudat szempontjából feltétlenül kiemelkedő két esemény is e hónaphoz köthető. Július 22. az 1456-os nándorfehérvári győzelem emléknapja; a hónap utolsó napját pedig nemcsak a segesvári ütközet időpontjaként, hanem Petőfi halálának napjaként is számon tartjuk.

Ezekben a nyárközepi hetekben is érdemes figyelnünk az elmaradhatatlan időjós napokra. Ha ötödikén, Sarolta napján esik, akkor rossz dió- és mogyorótermés lesz. Ha Illés napján (20-án) dörög az ég, azt mondják, Illés szekere zörög. Két nappal később, 22-én, Mária Magdolna napján viszont nagy valószínűséggel esik az eső – hiszen Mária Magdolna bűneit siratja. Jakab napja hosszútávú előrejelzésre is alkalmas: ha 25-én menetelnek a hangyák, nagy hidege lesz a télnek...

A BÖLCSEN RINGÓ BÚZAKALÁSZOK


"Még az aratás kezdete előtt vitte ki az alig "ötévecske" kislányt a szélben ringó búzamezőre ,majd a dédapó belekezdett.
-Látod kis aranyom azt, amit én?
-Mit nagyapa ? - kérdezte természetes módon az akkor még aprószent anyám, nem elvéve ezzel az öreg türelmét
Hááát, A a kalászokat! Vannak olyanok , melyeket oda-vissza sodor a szél, de a lehajtott fejűek csak ringanak, mert erős gyökerekkel kapaszkodnak a földbe.
-Miért? - így kutakodott tovább a gyermeki kíváncsiság, amikor a bölcs öreg még nagyobb türelemmel belekezdett:
-Azért angyalom, mert a szélben össze-vissza himbálódzók feje üres, a lehajtott fejűekében pedig ott lapul az érett búzaszem, amiből lesz az Élet, mert tudod, mi így hívjuk a kenyeret.
Ezek is olyanok , mint az emberek: A hebehurgya üresfejűek sodródnak a széllel minden fele, de a bölcs, a lehajtott fejjel gondolkodó okos mindenütt megállva a helyét, csak a kitűzött célja irányában halad! -Így szólott dédnagyapám útravalója, ami után nem sokkal véget is ért az aratás, s a vékába már az új búzából őrölt liszt került. Dédanyám ebből sütötte kemencéjében, a "búbosban" az új kenyeret, azaz az Életet.
Az én kis Kíváncsi Fáncsi édesanyám mellette is ott sertepertélt. Segítő szándékkal, de mégis feltartva a mamát, aki a szobába parancsolta az én leendő anyámat ,oda .ahol "búbos" véget ért. Anyám, eltelve a kenyérsütés illatával, próbálta elütni az időt: ,kislányosan cicomázta magát a különböző fésűkkel és kenceficékkel.
A baj csak az volt . hogy akkor még nem érte fel tükröt. Pipiskedve is csak a feje búbja fért be a Mária kép alatti foncsorba! Ebből lett azután az igazi nagy galiba. Pontosabban akkor, amikor szorgos dédnagyanyám sorra vette ki a hosszúnyelű lapáttal a ropogósra sült cipókat, amelyeket a tiszta szobába vitt. Az egyiket éppen a tükör alá tette! Az én anyám azonnal felismerte a kerek cipó adta lehetőséget, s csak úgy, "mezténláb" ráállva a friss kenyérre, pótolta a hiányzó centimétereket, amelyek már a tükörben látható arcával együtt tették számára elérhetővé a falusi " make-up "-ot. Eltelve magától bodorította a haját a dédanyám fésűivel, magára kenve minden kencét. A "bibi" csupán az volt ,hogy a tiszta szoba ajtaja résnyire nyitva maradt !
Dédapám ezen a résen át mindent látott, de akkor még csendben maradt . Vélhetően azért, mert galamblelkű jósága nem engedte elfenekelni apró kis szentjét, de mélyen vallásos emberként méltó penitenciát eszelt ki hiú unokája számára! Napok teltek el, amikor a dédapó újra elvitte sétálni szeretett unokáját. Az öreg nagy hirtelen kezdett bele a szokásosan tanulságos új meséjébe.


Az "egyszer volt, hol nem volt" úgy folytatódott, hogy Ő bizony hallott arról a hiú kis fruskáról, azért, hogy magát kicicomázza a tükörben, amit nem ért fel, rá állt az "életre", azaz a kenyérre. A több ,mint száz szónak ,ha nem is egy ,de rövid lett a vége. Közelebbről az, hogy a kis fruska, miután lefeküdt aludni, reggelre kővé vált! Isten és "Élet" ellenes nagy bűne miatt!

Ahogy azt nem rég az édestől megtudtam, a séta ezek után nagyon nagy csendben folytatódott. Hazáig anyám is, Dédapám is mélységesen mélyen hallgatott.
Több, mint hét évtized után tudtam meg, hogy édesanyám akkor este nagyon nehezen akart az ágyába bújni!
Már fiatal asszony voltam, amikor még reggelente mindig tapogattam magam, ha elzsibbadt a karom, mert azt hittem, hogy kőbálvány lettem!- mesélte anyám, akitől, mint mondja, talán senki sem szerette jobban a bölcs öreget, akinek szigorúsága a legszeretőbb szívet rejtette talán az egész világon. No meg azt a tapasztalatot, amely az üres és tele búzafejek történetével tanított meg engem is az Élet, azaz a kenyér megbecsülésére.

Percze Miklós"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése