Nyári gyümölcsök - a sárgabarack

  Benne van az édesség a nyár, a napsütés, a puhaság, a kicseppenő sűrű baracklé.

A  kajszibarack Közép-Ázsiából származik. Honfoglaló őseink is ismerték a gyümölcs apró termésű vad ősét, amit egy óbudai múmiasírból előkerült barackmag bizonyít. A mostani fajtákat a török hódoltság idején kezdték el termeszteni.

A gyümölcsöt magas C-vitamin (10 mg/100 g) és karotintartalom (1,8 mg/100 g) jellemzi, ezen kívül jó élelmi rostforrás (3,6 g/100 g). Jellemző ásványi anyagai: kálium, kevesebb foszfor, kálcium, magnézium. Béta-karotinban - melyből a legtöbb a magyar kajsziban van, a legkevesebb a rózsakajsziban - az egyik leggazdagabb gyümölcsünk. A béta-karotin a szervezetben alakul át A-vitaminná. Ez a vitamin nélkülözhetetlen a szem ideális működéséhez, szembetegségek esetén pedig kiegészítő kezelésként is jó hatású. Erősíti a körmöket és a hajat.

A barack tápanyagai szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek és a rákos daganatok kialakulásának megelőzésében, erősítik az immunrendszert és fogyasztása jó hatású székrekedés esetén is. A természetes antioxidánsok közül kisebb mennyiségben tartalmaz likopint is, nagyobb mennyiségben pedig flavonoidokat. Mindkét vegyület gyulladáscsökkentő hatású, közömbösíti a szervezetben felszabaduló káros szabadgyököket, összességében pedig egészségvédő és betegségmegelőző szerepük van. Kutatások, kísérletek alapján ezek a vegyületek szerepet játszanak a rákos daganatok (például a prosztatarák) kialakulásának megelőzésében.

A gombóc:

Talán meglepő, de a gasztronómia kultúrtörténete által számon tartott első gombócok a mai Egyesült Királyság, ezen belül is Anglia konyháihoz, a pudingokhoz kötődnek. A 17. században Angliából Hamburgba érkező szakácsok és háziasszonyok ismertették meg ezzel a fogással a kontinens lakóit. Bár a könnyű angol puding nem tartalmazott sem kenyérféléket, sem a később alapvető táplálékká vált burgonyát, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva a receptúra (elsősorban takarékossági okokból) fokozatosan átalakult, s vált egyre népszerűbbé előbb Nyugat-, majd Kelet- és Közép-Európában.
A Klötze, a knédli a szegények konyhájának hétköznapi eledele lett. Bár különös kivételként fennmaradt olyan 16. századi német szakácskönyv, amely tartalmaz leírást a kendőbe kötött, vízben főzött, majd kemencében átsütött, szeletelt knédlifajtáról. Tésztájába hellyel-közzel apró húsokat is kevertek, jobbára azonban a kenyérrel gazdagított, húsmentes változat jellemezte a szegényebb néprétegek asztalaira került gombócféléket. A döntően német, morva területekről továbbterjedt 17-18. századi receptek ritkán tartalmaztak gazdag tölteléket: elsősorban az éhség csillapítására szolgáló, tápláló fogások voltak.
A társadalmi és kulturális átalakulások azonban a táplálkozási szokások és igények változását is magukkal hozták. A különböző húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel töltött, ízletes mártásokkal tálalt gombócok karrierje napjainkban is töretlen – a tészta és a töltelék is változik valamelyest, a népszerűségük azonban a kis konyháktól a csúcsgasztronómiáig töretlen.