Lassan búcsúzik a február....

Február 24. – Mátyás napja /jégtörő Mátyás/


A február végi jeles napok közül talán a legismertebb 24-e, Mátyás, a jégtörő. Az elnevezés ikongrafikai hagyományokra vezet vissza. Mátyás apostol vértanúságának eszköze a szekerce volt. Ezért a templomokban mindig szekercével ábrázolták. A nép képzelete a szent ünnepe és a közelgő tavasz között kapcsolatot teremtett: az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Erdélyben az a hiedelem járta, ha Mátyás napon nem indul meg a jégzajlás, hogy Mátyás a jégtörő csákányát még pár hétre éleztetni adta.




Mátyás vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. "Ha nincs, jeget csinál, Elrontja, bontja, ha talál, A jeget olvasztja Mátyás, Töri, és rajta likat ás..." - többek között így emlékeztettek a réges-régi magyar kalendáriumok télutó havának ma is nagyon népszerű időjóslatára. Van egy szólásunk is, miszerint: Mátyás, Gergely két rossz ember - ami arra utal, hogy legtöbbször hideg, szeles idő szokott lenni ezen a két napon.
A néphagyomány szerint: „Mátyás szűre ujjából ereszti ki a tavaszt”, És „neve napján osztja ki a madaraknak a sípokat, hogy hozzáfogjanak az énekléshez”.
Az e napi időjárásból jósoltak a termésre, tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést, a szeles idő kevés tojást jelzett.Ha az idő havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében. A gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, azzal indokolva, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat. Eső esetén attól tartottak, hogy a jég elveri a termést, és a szőlő savanyú lesz.Számos hiedelem fűződik a Mátyás-napi tojáshoz. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy hibás vagy nyomorék lesz. Másutt verekedősnek, marakodósnak tartották.
A halászok, ha ezen a napon bárminemű halat fogtak, azt Mátyás csukájának nevezték, és ez egész évre szerencsét jelentett, bő zsákmányban reménykedhettek.
Jégtörő Mátyás napjához - az ismert és említett hiedelmek mellett - több babonaság is kapcsolódott. Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár, vagy ahogy a Dunántúlon sokfelé mondták, a zséter.
Ismert szólás: „Topogva jár, mint Mátyás után róka a jégen.”

Február hónapja
azért olyan kurta,
fogyatékján már a
kolbász meg a hurka.

Márpedig a télnek,
azt mindenki tudja,
nemcsak kívül, bévül
is kell a jó bunda.

Addig tart tehát, míg
akad a padláson,
minek jó étvággyal
a nyakára hágjon.

De ha már se gömböc,
se kolbász, se hurka,
február hónapja
magát összehúzza.

Mintsem hogy tengődjék
spenóton, salátán,
inkább egy-két nappal
hamarabb odébbáll.

Fölül az utolsó
ródlira, szánkóra,
nehogy még a hó is
kifogyjon alóla.

/Kányádi S./