Beszélünk, néha úgy, hogy elfedjük vele az igazságot, néha úgy, hogy megtudjunk valamit a másiktól. Mondatok, szavak, beszéd, olyan kevés a csönd, de amikor beszélünk, vajon tudunk-e jó és rossz, valami szabadítót is mondani a másiknak? Kinyilnak előttünk utak, lehetőségek, és becsukódnak. Vajon akkor, amikor beszélünk valakivel, eszünkbe jut-e néha, hogy talán ez az utolsó szó, amit mondnunk neki, vagy talán az első, ami elindítja őt valahová.
Az idő szoritásában a sokfelé rohanás és beszédkényszer világában vajon van-e a másik számára szabadító szónk, azaz lehet-e olyan viszonyt kialakítani a másikkal, hogy ne csak várjunk tőle, ne csak utasítást adjunk, hanem a számára a maga helyzetében valami jót, valami áldásosat, valami szabadítót, valami továbbvivőt, valami reménységet keltőt mondjunk......
/Harmati Béla 2004. Egy csepp emberség/
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
/Túrmezei Erzsébet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése