A tavaszvárás vagy még inkább téltemetés gyökerei egészen az ókori római szaturnáliákig nyúlnak vissza. Ilyenkor a rómaiak a tél és a sötétség miatti félelmüket eszeveszett ivászattal, evészettel, mulatozással próbálták legyőzni, és mindezt ráfogták Szaturnusz istenre, akinek a tiszteletére rendezték a hosszan elnyúló ünnepséget. Persze így sem múlt el hamarabb a tél, de legalább addig is kellemesen töltötték az időt. A középkori vallási intolerancia ugyan megpróbálta kiirtani ezeket a pogány hagyományokat, de a télutálat ünnepe oly szívósnak bizonyult, hogy a későbbiekben karneválok és farsangi játékok formájában élt tovább. Ezen tradicionális népszokásokból válogattunk ki ötöt, melyek ha nem is hozzák közelebb a tavaszt, de felettébb izgalmasak.
DőrejárásA dőrejárás annyiban hasonlítható a busóhoz, hogy mindkettő télűző, bolondozós felvonulás. Kétségkívül a busó a népszerűbb, de a dőre volt előbb, így ezt tekinthetjük az alapnak. A meneten kizárólag férfiak vehetnek rész, ők öltöznek be mindenféle hajmeresztő ruhába, és természetesen a női szerepeket is ők játsszák el. Ilyenkor imitálnak esküvői menetet, ördögöket, medveidomárokat, fontoskodó mesterembereket, akik mindenfélékkel "zaklatják" a falubelieket, és természetesen innen sem hiányozhat a telet jelképező bábú és az egész napos jókedv. A dőrejárás tulajdonképpen az ókori farsangi kultusz leghitelesebb maradványa.
Kiszézés és bábégetésTalán ez a legnépszerűbb télűző szokás, melynek keretein belül egy szalmabábot végighordoznak a faluban, majd rituális keretek között elégetik. A bábu a telet, a hideget, a rontást és úgy általában a rossz dolgokat jelképezi, a tűz pedig a tisztító, illetve gonoszűző szerepet tölti be. Ehhez nagyon hasonló szokás a kiszézés, ahol szintén egy bábu a főszereplő, amelyet első körben szépen felöltöztetnek, majd körbehordozzák, a végén pedig levetkőztetve általában egy folyóban köt ki.
SardózásA sardózás tulajdonképpen egy adománygyűjtő népszokás, ennek van egy társrendezvénye is, amit egy héttel előtte a lányok ülnek, annak tananaj vagy talalaj vasárnap a neve, a sardó eredetileg csak a fiúké. Ilyenkor a legények házról házra járták a falut méretes nyársakkal, amire az ajándékba kapott szalonnát és kolbászokat húzkodták föl. Közben persze tavaszváró dalokat énekeltek, volt, ahol külön dudás kísérte végig a falun a menetet. A csúcspont persze a nap végi falatozás volt, ahol az elfogyasztott étel- és italmennyiséggel arányosítva fordult melegebbre az idő.
Tüzes kerékVoltak helyek, ahol nemcsak a rosszat akarták elűzni a tűzzel, de jónak is segíteni akartak, jelen esetben a Napnak. Egy ősi hiedelemnek köszönhetően az emberek ugyanis azt hitték, hogy a tél végére a Nap annyira legyengül, hogy ki is aludhat, és akkor aztán a gonosz szellemek életre kelnek, és átveszik az uralmat a Földön. Így építettek egy kereket, amelyet aztán meggyújtottak, és ezt görgették le a falu határában egy dombról, jelezvén a pislákoló égitestnek, hogy tartson ki.
TyúklopkodásÉszakon egy másik igen fura népszokást is kötöttek a tavaszváráshoz, méghozzá a tyúklopkodást. A csapatokba verődött ifjak egyik fele szóval tartotta a falubelieket, míg a többiek belopóztak a házakhoz, és mindenféle élelmet összelopkodtak a kolbásztól a szárnyasokig. Szegény tyúkokat csak a kezdetekkor molesztálták, a későbbiekben már csak a tojásokat lopkodták ki a madarak alól. Az élelmet aztán eladták, az árából pedig jót mulattak. Bár kegyetlennek tűnik a dolog, de nagy részben színjáték volt ez is, és ebben a farsangi időszakban nem volt tilos a lopás sem. Később aztán ez is szelídült, és már csak jelképesen gyűjtöttek tojásokat a házaktól.
/Forrás: Borsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése