Hezzam es járt a lüdérc
A tizennégyi háborúba én tizenhat eszendős vótam. Eppe a mü falunknál állott a front. Vaj hét családval béhuzakodtunk a pincébe. Vótak ott vénasszonyok,öregemberek, kicsi gyermekek, mindenféle. Alyan nekem való forma legén csak egy vót. Elkezdett az ingemet kerülgetni. Édesanyám észrevehetett valamit, mert erőst tiltott tölle. Még azt sem hagyta, hogy beszélgessek véle. Így há, egész nap csak lestük egymást. Mikor osztá, este elfútták a lámpást, a setétbe esszeszúrtuk a csóré lábunkat, s úgy vótunk. Én minden éjen úgy felbolondultam, hogy az ördögök vittek el. Sajnos, egy hamar vége lett a frontnak, s haza kellett menjünk a pincéből. Attól fogva ingemet még az utcára se csaptak ki, úgy féltettek. Mikor mentem a templomba, édesanyám akkor és utánam rikolytott, hogy harmadik harangszókor otthon legyek, mert ha nem, hajamot mind kitépi.
A fiatalság esent kezdett guzsalyakodni. Jártak a gyűlésbe.Nekem a szüvem hasadott el, hogy én es mehessek, de ingemet nem csaptak el semmiképp. Egy este hallom én, hogy édesapámék beszélgetik: apám megyen másnap reggel fuvarba, s nem jő haza estére. Na, gondoltam, akármi legyen, de én most elmenyek a guzsalyasba! Elighogy édesapám kihúzta a lábát, én kezdtem fújni édesanyámnak: Édesanyám, bár most az egyszer, hogy édesapám nincs idehaza, csapjon el a guzsalyasba! Anyám hallgatott egy üdeig, én folytattam: Há, nem eleget ülök itthon? S há nem eleget ügyelek a testvéreimre?S há, nem eleget dógozom evvel az átkozott kendervel? Hogy a nyavalya egye ki még a gyükerét es!
Na, eredj, eredj! Ne bornyúzd itt a fejemen! DE hallod-e? Ha én valamit megtudok, s neked a büzöd elmegyenm én a hajadot mind kitépem!
Amikor kezdett setétedni, megfogtam a guzsalyt, s én úgy mentem bé a lütőn, mind akit visznek.
A fiatalság imá esszegyült. A leányok fontak, a legények kártyáztak. Egyik-egyik leült a szeretje mellé. Én es fontam s az a legén leült melléjem. A orsó örökrétig esett ki a kezemből. A legén felkapta, de csak csókért adta vissza. Na, vót ott alyan fonás, hogy vége vót a világnak! Amikor kitőt a gyülés, a legén hazakésért ingemet, A kapuba jól megölelgetett, megcsókolgatott. Tisztáre kirekesztette az eszemet. Én onnatt se enni nem tudtam, se alunni nem tudtam.Csak a legén,s csak a legén!
Vót a házunk előtt egy kicsi fahidacska, s ha arra valaki realépett, akkor az bengett. Ez, a legén, mikor járt el a kapunk előtt, a lábával a hidat örökké megbengette. Akkor én kiszöktem az ajtón s bár egy minutára, reaneztem. Egy vasárnap estefelé halom én, hogy beng a híd. Kiszöktem az ajtón, hogy meglássam, de édespám utánam nyúlt, megragadta hátulról a hajamot: Nem mensz suba se. Nyomd le, ide ne, a likadot, míg szépen vagy! Azt akarod, hogy egy bitangot esszeszedj?! Akkor én readöccsentem az ágyra, s neki sírni. Lefeküdtünk de én csak sírtam tovább. Édesanyámék elfútták a lámpást, s a setétbe kezdtünk mondikálni. Mondom én: Hagyják el,mert elmenyek szógálni, s odamegyek ahova akarok!
Eredj, eredj, de osztá többet a lábodat ide bé nem teszed! Én elgondoltam, hogy alyan jól megvónék édesanyámék nélkül,ha az a legén ingemet elvenne. Melyen szép a haja, s melyen szép az orcája! Melyen jó meleg a szája s melyen kemén karjai vannak! Ahogy igy elmélkedem, még nem vótam elaludva, egyszer csak há, ott ül a legén az ágyam széjibe. Megörvendeztem, felnyújtottam a karjaimot, hogy megöleljem. Akartam kérdeni, hogy hogy jött bé? S há akkor az a legén csak kezdett reám jőni, kezde szorítgatni a nyakamot. Kezdtem sikolytani: Jaj, jaj, Nyuvadok meg, nyuvadok meg!
Szökjél ember, gyújtasd a lámpást! Mi baja van a leánkának?
Édesapám kiszökött az ágyól, lámpást gyújtott,s há ott a legén a ház közepibe. Apám csak felkapta a faragószékről a fészit, s a legénre emelte:
Az anyád ántikrisztussát! Ebbe a helybe esszeváglak! Erre a legén csak lobot vetett, nagy fényesség lett, szórta a tüzet: sergett a ház közepibe, osztá béhuzakodott az espár ajtaján, felhuzakodott a kürtön s elment. Mü ottmaradtunk s szinte kétségbeestünk. Mi vót ez?
Apám kezdett ingemet szidni: Te szerencsétlan! Nem megmondtam, hogy ne vesd belé az eszedet abba a legénbe? Most ideszoktattad a lüdércet. Jaj, jaj, mit tudunk tenni, hogy ne jöjjön ide többet az a lüdér? Jajgatódzott édesanyám a donyha alól. Nannyokám megszólalt a sutuban: Ó ne legyetek úgy kétségbeesve! Amikor fiatal vótam, hezám is járt a lüdérc. Majd megkenjük fokhagymával. Ugye s lett. Vaj három este ingemet csóréra vetkeztettek,megtörtek a kujak fokhagymát, koromval esszevigyitették s ingemet tetőtől-talpig békentek, Hát erőst csúf lehettem, mert többet a lüdérc nem jött, Most imán öreg vagyok, de azt a legént máig se felejtem el.
Kóka Rozália könyvheti újdonságát be sem kell mutatnunk, hisz egy sokunk által várva várt kötet, az Egy asszon két vétkecskéje című nagysikerű mű folytatása, testvérkéje, vagy inkább párja kerülhet az Olvasók elé, az Egy asszon, két asszon – Bukovinai székely és moldvai csángó népi szerelmes történetek – Eredeti gyűjtések alapján című könyv.
„Hosszú évek óta melengetem szívemben ennek a kötetecskének a tervét. Huszonnégy esztendeje, hogy elődje, az Egy asszon két vétkecskéje című könyvem először megjelent. Az abban megírt, számomra oly kedves, szomorú és vidám történetek műsoraim állandó „szereplői” lettek, az olvasók tetszését is elnyerték. Félig tréfásan, félig komolyan, újra és újra felvetődött bennem is, másokban is, hogy meg kellene írnom a férfiak „vétkecskéit” is.
Meg is ígértem könnyelműen kiadóknak is, olvasóknak is, de amint hozzáfogtam a munkához, mindjárt kiderült, hogy tévúton járok. A „vétkecskéket” is, a vétkeket is együtt követik el az asszonyok és a férfiak. Nem is beszélve a szerelemről, Isten ajándékáról, mely mióta a világ világ, munkál az emberek életében. Nő és férfi egyaránt kelletik hozzá.
A gyönyörű, a boldogító varázslat egyeseket egy életen át elkísér, mások egy életen át keresik, többnyire hiába.
A szerelemben csak a szerepek különböznek a férfi és a nő között. Nemünktől függetlenül, a szerelem áldását elnyerve, egyaránt lehetünk határtalanul boldogok és végtelenül boldogtalanok, erősekké és kiszolgáltatottá válhatunk általa.
Nincs hatalmunk felette!
A könyvemben szereplő legendamesék közül három, a két hiedelemmonda és az egyik tréfás mese – Az ördög és a vénasszony – a moldvai magyarok kultúrájának legarchaikusabb rétegeiből származik. A szinte hátborzongató hiedelmek, babonák, ördög és boszorkány képek napjainkban is elevenen élnek az idősek tudatában. A gyönyörű Lüdércszerető-t, a Szépasszon meg az ura című hiedelemtörténetet alig tíz esztendeje vettem fel a moldvai Lészpeden. Elbeszélőik szentül hittek benne, hogy megtörtént. Több évezredre visszamutató tükrei a moldvai magyarság gondolkodásának, életmódjának.
Valamennyi élettörténetet a bukovinai székelyek körében gyűjtöttem 1968 és 2011 között.”
Kóka Rozália
„Hosszú évek óta melengetem szívemben ennek a kötetecskének a tervét. Huszonnégy esztendeje, hogy elődje, az Egy asszon két vétkecskéje című könyvem először megjelent. Az abban megírt, számomra oly kedves, szomorú és vidám történetek műsoraim állandó „szereplői” lettek, az olvasók tetszését is elnyerték. Félig tréfásan, félig komolyan, újra és újra felvetődött bennem is, másokban is, hogy meg kellene írnom a férfiak „vétkecskéit” is.
Meg is ígértem könnyelműen kiadóknak is, olvasóknak is, de amint hozzáfogtam a munkához, mindjárt kiderült, hogy tévúton járok. A „vétkecskéket” is, a vétkeket is együtt követik el az asszonyok és a férfiak. Nem is beszélve a szerelemről, Isten ajándékáról, mely mióta a világ világ, munkál az emberek életében. Nő és férfi egyaránt kelletik hozzá.
A gyönyörű, a boldogító varázslat egyeseket egy életen át elkísér, mások egy életen át keresik, többnyire hiába.
A szerelemben csak a szerepek különböznek a férfi és a nő között. Nemünktől függetlenül, a szerelem áldását elnyerve, egyaránt lehetünk határtalanul boldogok és végtelenül boldogtalanok, erősekké és kiszolgáltatottá válhatunk általa.
Nincs hatalmunk felette!
A könyvemben szereplő legendamesék közül három, a két hiedelemmonda és az egyik tréfás mese – Az ördög és a vénasszony – a moldvai magyarok kultúrájának legarchaikusabb rétegeiből származik. A szinte hátborzongató hiedelmek, babonák, ördög és boszorkány képek napjainkban is elevenen élnek az idősek tudatában. A gyönyörű Lüdércszerető-t, a Szépasszon meg az ura című hiedelemtörténetet alig tíz esztendeje vettem fel a moldvai Lészpeden. Elbeszélőik szentül hittek benne, hogy megtörtént. Több évezredre visszamutató tükrei a moldvai magyarság gondolkodásának, életmódjának.
Valamennyi élettörténetet a bukovinai székelyek körében gyűjtöttem 1968 és 2011 között.”
Kóka Rozália
A Nap útja, akár egy kerek esztendőn belül, akár annak kicsiny másában, egy-egy napban nézzük, a földi életet meghatározó, törvényt adó kozmikus utat jár be, amely négy részre tagolja a téridőt. A téli napfordulón (Karácsonykor) születik a Fény (Jézus), amely a tavaszi napéjegyenlőség idején (Húsvétkor) lép diadalútjára. Ekkor sarjad a vetés is, és ekkor ünnepeljük az Új Életet. Csúcspontra az aratás idején (Sarlós Boldogasszony napjával) lép. Az őszi napéjegyenlőség idején (általában Mihály hetében) vetik újra a búzát, amely a földben elrejtve, a téli elcsendesülő, „leszentülő”, újraszülető állapotra készül. A Napnak ez az isteni eredetű szerepe alkalmassá teszi arra, hogy megidézze az érettünk emberré lett Istent. Ugyanezen jelentéstartalmat hordozza a négybe tagolt korondi tányér motívuma (1.ábra).
A szárnyas Nap a Kos világhónapjában a pun, az egyiptomi, a hettita, a szír, az asszír, a babilóniai műveltségben jelenik meg (2. ábra). Azon a vidéken ahol ezek a műveltségek kialakultak, ma már hiába keresnénk, de Kalotaszeg népe a mai napig őrzi e jelet. (3. ábra). Szinte valahány hímzésen, faragáson, de a bőrmunkákon is megtalálható az ősi szárnyas Nap, a tavaszi megújulás jele, amely az életnek, a léleknek, a fénynek a jele. A virágot őrző kör tetején a kettős-spirál a kitárulkozó fényre, a húsvétra utal. Ez a Kos jegy jele. A két spirál közötti forma: a fény pártája a tavaszi napéjegyenlőségkor diadalútjára induló Napról „beszél”. A napút íve ez. Az összetett jel közepén a Nap virágként jelenik meg.
.jpg)