"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2010. december 20., hétfő

Az év utolsó napjai.....

December 21 - Tamás napja.
Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik. Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták. Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani. Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták. A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik. Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony. Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért. A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit. Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.

December 24 - Ádám-Éva napjaAz adventi időszak utolsó napja. Sok hiedelem kapcsolódik a naphoz: tilos volt: fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez bajt hozhatott a családra.
Sok helyen böjtölnek Szenteste, ünnepi ételnek halat esznek. A karácsonyi étkezéseket különleges szertartásokkal szabályozzák, amelyben az abrosznak is fontos szerepe van. E napon állítunk karácsonyfát. A karácsonyfa állításának szokása német földről került hozzánk. Egyébként sok népnél visznek ezen a napon a lakásba élő növényt, örökzöldet, az állandó megújulás jelképét.
December 25 - Karácsony napjaEredetileg a téli napforduló ünnepe. A kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus megszületését. Jézus Krisztus születésének emléknapja, a család ünnepe. Tiltott dolog volt a munka. Ez a nap a betlehemezés ideje. Az éjféli misevégző harangszóval fejeződött be a születés szent időszaka.
Legismertebb karácsonyi népszokás, a betlehemezés dramatikus formában adja elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti királyok látogatásáig a cselekményeket. A betlehemezés kerete legtöbbször profán pásztorjáték.
Karácsony és Újév között járnak házról házra a regősök. Fiatal fiúk csapata különböző zajkeltő eszközök kíséretében ősi elemeket tartalmazó rítuséneket énekel, amelyben a samanizmus maradványai és a téli égbolt képe helyet kap.
A legények kopott ruhában bocskorban vannak. Szent István szolgáinak mondják magukat, a csodaszarvasról énekelnek, aki égitesteket hordoz két oldalán, szarvain pedig gyúlatlanul égő gyertyákat tart. Minden versszak végén, mintegy varázsigeként, elhangzik a "hej regő rejtem" refrén. Legvégén fiatal párokat regölnek egymáshoz.
December 26 - Karácsony másodnapja
István napja. István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról
házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke. István napja, termésvarázsló nap. Ha zúzmarások a fák, és kisüt a nap, akkor a hiedelem szerint jó makktermés várható.
December 27 - János napjaKarácsony harmadnapja. December 27. János napja. Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.
December 28 - Aprószentek napjaAprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.
December 31 - Szilveszter napjaA polgári év utolsó napja, Szent Szilveszter pápa ünnepe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése