A bíboros illetlennek találta, ahogyan vacsoravendégei
vadásztőreikkel piszkálták ki a fogaik közé szorult maradékot az étkezés
befejezése után. Parancsot adott, hogy a tőrök végét kerekítsék le, és
ezentúl ilyen késekkel terítsenek a vendégeknek. Így született meg a ma
is használatos lekerekített végű kés.
/ezen a napon/
Bár az ősember
természetesen kézzel evett, már a kőkorszakból is maradtak ránk faragott
kő ivóedények, a Tigris-Eufrátesz vidékén egy ókori város romjai között
pedig agyag-, réz- és cserépedényeket találtak.
Az evőeszköz
A legutóbbi időkig a paraszti étkezésben a kanálnak és késnek volt
fontos szerepe. A kanál általában személyi tulajdon volt, melyre,
például némely palóc falvakban tulajdonjegyet véstek. A kanalakat a
konyhán tartották különféle kanáltartókban, kanalasban. Az úri
háztartásban a középkorban ismeretes volt az öblös fából készült
kanálforma, melynek először csak a nyelénél alkalmaztak ezüst díszítést,
majd a 15. sz. végén megjelent az ezüst és a cink kanál. A középkor
vége felé még nem mindenkinek volt kanala, és a közös kanállal való
étkezésnél a kenyérre csorgatva fogyasztották a folyékonyabb ételeket. A
kanál dísz- és ajándéktárggyá is vált, mivel a nyele díszítési
lehetőségként kínálkozott a fa- és csontművesek, ötvösök számára. A
parasztok kanala fából készült, a közös tálból való étkezéshez
alakították hosszú nyelűre és öblösre. – A kés a parasztember elsőrangú
fontosságú eszköze. Evésen kívül számos célra használja. pl. faragásra,
metszésre. Vásárban ) vagy vándorkereskedőktől szerezték be, és maguk is
alakítgatták a szaru- vagy fanyelű, rézzel, faragással cifrázott
késeket. – A villa szerepe a paraszti étkezésben a legutóbbi időkig nem
volt jelentős, általában a kéz ujjai vagy a kés helyettesítették. Az
étkezésen kívül különböző rendeltetésű kanalakat készítettek és
használtak, így sós, tejfölös, lisztmerő, tésztaszűrő stb. kanalat. A
speciális szelőkés, melyből egy darab volt, a paraszti háztartásban
kenyér és hús szeletelésére szolgált. A villának főként a sütésnél, a
hús forgatásánál volt fontos szerepe, ismeretesek paraszti használatból
tésztaszedő villák is. Az evőeszközök általában személyi tulajdonban
voltak. Mindenkinek volt kanala, csak a férfiaknak kése, evőeszközeiket
pl. lakodalmakkor ki-ki magával vitte, esetleg a csizmaszárba dugva. A
pásztorok, halászok, pákászok és a parasztok rögtönzött evőeszközei
voltak pl. a nádvillák, kanalas gém csőréből készített kanál stb..
A családi étkezés az üzleti, és partnerkapcsolat jelentős és meghatározó
színtere a fehér asztal, egy kis alacsony virágdísszel, esetleg
gyertyatartóval díszítve.A falat sokkal jobban ízlik, ha szépen
megterített asztal mellett fogyasztjuk el. Ezért gondosan kell teríteni,
akkor is, ha csak szűk családi körben ebédelünk, vagy vacsorázunk,
esetleg reggelizünk. Különösen vonatkozik ez a szabály a
vendégfogadásra.Ne tévesszük össze a fogalmakat, terítésről van szó és
nem edénykiállításról. Nem szükséges tehát az asztal edényekkel és
evőeszközökkel úgy megrakni, hogy ott mozdulni se lehessen. Nem a
hivalkodás a cél, hanem hogy a vendég jól érezze magát.
Az ókorban
kereveten heverve étkeztek, Perzsiából átvett szokás szerint. A
vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüstasztalkán, kis tálcákon,
feldarabolva kapták az ételt. És kézzel fogyasztották. Kanalat csupán a
leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak.
Ezekkel törték fel és ették meg a tojást. A régi görögöknél az a mondás
járta, hogy a lakomavendégek száma több legyen a gráciákénál, de
kevesebb a múzsákénál. A római birodalomban Lucullus lakomáján
virágszirmok hullottak a vendégekre. Néró vacsoraterme lassan forgott az
étkezés idején. Petronius a Satyriconjában leírta: művészi megmunkálású
bronztálakban hozták az ételt, és aranykupáját ki-ki hazavihette. Amúgy
többnyire ónedényekből táplálkoztak, egyes nézetek szerint ez a fém
visszafogta a termékenységet.
A középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a
szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót
használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán
vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az
egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig
kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse.
A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit
Mátyás király felesége, Beatrix révén hamarosan Magyarországon is
használtak. Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás olyan
gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor
Péter pedig egy erdélyi lakoma leírásakor említi, hogy kését mindenki
maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd
visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a
fatányérok közepén ónbetét volt. Kezdetben az inasok telerakták az
asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel,
gyümölcsökkel. Hamarosan rájöttek: ez így áttekinthetetlen. A fogások
egymást követő feltálalása ezután alakult ki.
A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést. Az
üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba. Az
európai terítési szokásokat a 18-19. században vették át hazánkban. A
Gundel-dinasztia sokat tett ezek elterjesztéséért. Gundel Károly például
leírja a Vendéglátás művészete című munkájában, hogy a kényelmes
étkezésnek elengedhetetlen feltétele a megfelelő méretű és magasságú
asztal. A világítás pedig - szerinte - akkor jó, ha a hölgyek
fesztelenül érzik magukat. Tehát: a fény legyen elegendő, de ne túl
éles. Rugó emelte a gyertyát mindig megfelelő magasságba. A reneszánsz,
barokk székek még merev, kemény támlájúak voltak. Magyar bútortervező,
Breuer Marcell találta fel a test formáját követő támlásszéket.
Viszonylag későn, a 19. század közepén, a biedermeier idején jelent meg
az abrosz. Damasztból készült, gyakran csipkeszegéllyel. Az asztalkendő
már korábban is ismert volt, részben a cipók letakarására, részben
kéztörlésre használták. Az asztalok dekorálására már az ókorban is
figyelmet fordítottak. A 18-19. századi csendéletek tanúsága szerint
akkoriban terjedtek el a virágdíszek.

1.
Szervírozó kanál: ezzel szedhetjük ki a különböző ételeket a tálból (pl.: burgonya püré)
2.
Kávés kanál: Kávéhoz, és kaviárhoz használható.
3.
Teás kanál: Egyel kisebb méretű mint a normál leveses kanál, teázáshoz, gyümölcsökhöz és desszertekhez használatos.
4.
Koktél kanál: hosszú nyelű apró fejű kanál, fagylalthoz és nagy adag desszertekhez, jeges kávéhoz ajánlott.

Sokszor azt se tudjuk melyikhez nyúljunk... |
5.
Salátás villa: A hideg előételeket, salátákat esszük vele.
6.
Desszert kés: a sütemények, édességek fogyasztásához használhatjuk.
7.
Hagyományos villa: Bármilyen étkezéshez ezt használjuk, kivéve halételekhez.
8.
Hagyományos-kés: Minden esetben ezt tesszük az asztalra kivéve ha hal az étel.
9.
Leveses-kanál: Levesekhez terítünk vele.
10.
Halas villa: Ha halat tálalunk, akkor a hagyományos villa helyére halas villát teszünk.
11.
Hal-kés: Ha halat tálalunk, akkor a hagyományos kés helyére a különleges végű hal-kés kerül.
Ezeken kívül terítetünk még:
Coctail villa: Érdekes ívelt fogazatával tengeri ételeket, olajbogyót, és a tenger gyümölcseit fogyaszthatjuk.

Koktél villa |
Steak kés: A húsok szeletelésére szolgál, általában élesebb mint a hagyományos kés.

Az éles steak kés |
Vaj-kés:

Csak a kenésre alkalmas... |
A vaj kenéséhez és kenhető sajtokhoz használatos, életlen, kicsi csak kenésre alkalmas.
Az étkezési etikett betartására többek között azért is érdemes
ügyelnünk, mert az evőeszközökkel kapcsolatosan számos hiedelem is
kialakult, márpedig ha nem vagyunk figyelemmel e szabályokra, könnyen
lehet, hogy megbántjuk babonás vendéglátónkat, asztalnál ülő
ismerősünket. Többfelé élő hiedelem például, hogy nem szabad kést tenni a
villa ágai közé, ha az asztalra tett villa ágai felfelé állnak. Azt
mondják, az előírás megszegője veszekedni fog az asztaltársával, ha
pedig egyedül étkezik, azzal, akivel a legközelebb leül enni. Ha a
vendég az evés befejezése után a kést és a villát egymáson keresztbe
fektetve hagyja a tányéron, azt jelenti, hogy az étel pocsék volt, és
balszerencsét kíván a szakácsnak.