"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. március 28., hétfő

A pilisi barlangrendszer...

Pilisben található Magyarország harmadik legnagyobb barlangrendszere. A 11 700 méter hosszú és 203 méter mély üregrendszer összekötése majd húszéves kutatás eredménye. A feltárt járatokban ráadásul a Dunántúl legnagyobb barlangtermei, valamint egyedülálló szépségű cseppkövek rejtőznek.A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Csévi-szirtek alatt elhelyezkedő, a Leány–Legény–Ariadné- és a Vacska–Rejtekút-barlangrendszerek összekötésével létrejött óriásbarlang nemcsak hosszúsága, hanem mélysége okán is a harmadik helyen áll Magyarországon. A leghosszabb, hazánk legismertebb és legrégebben kutatott barlangrendszere, az aggtelek-jósvafői Baradla–Domica a maga 25,5 kilométeres hosszával, második a budai Pál-völgyi–Mátyás-hegyi barlangrendszer (20,1 kilométer). A december 12-én, az Ariadné Karszt- és Barlangkutató Egyesület, valamint a Szent Özséb Csoport lelkes tagjai által összekötött járatrendszer ráadásul harmadikként tudta átlépni hazánkban a tíz kilométeres álomhatárt.

Hatalmas barlangtermekA Pilisszentlélek közelében található területen körülbelül száz évvel ezelőtt kezdődött a hévizes kialakulású barlangok kutatása. Felfedezésük egy régészeti feltárásnak köszönhető, melynek során kiderült az is, hogy közülük többet már az őskorban is használtak az emberek.
 / magyarnemzet.hu/portal/

/

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése