boldogság, barátság, szerelem.... tavasz........

Egyszer valaki megkérdezte egy száz éves bácsikától: "Hogy lehet, hogy te mindig boldog vagy?" Az öreg ezt válaszolta: "Minden reggel, amikor felébredek választhatok: Boldog legyek ma, vagy boldogtalan? ...és én a boldogságot választom..."

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:

Rádbízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.

Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!''   /Hamvas B./

 
 

Ne kívánj semmit gyorsan érni el,
És ne a kicsiny haszonra figyelj!
Mert aki gyorsan akar valamit elérni,
Az messzire nem juthat,
És mert aki a kicsiny haszonra figyel,
Az nem visz végbe nagy dolgokat.” /Konfuciusz/

A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.

Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.

Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni. / René Remacle:  A mosoly/

Shakespeare
Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(fordította: Szabó Lõrinc)

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.


A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.


Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.


Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!


Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz

.

Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát. Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall. A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek. Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.    /Tatiosz/