"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. október 28., kedd

Ahány ember, annyi jellem - szól a mondás.


 Az emberi jellemre vonatkozó első könyv már az ókorban megszületett. Theophrasztosz, Platón és Arisztotelész tanítványa, az athéni Lükeion nagy tekintélyű vezetője volt az, aki "Jellemrajzok" c. könyvecskéjében elsőként tárgyalta a témát.

"A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait.

S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet.  "
/Márai Sándor /


 Minden embernek két énje van, az egyik a valóságos, a másik, amit kifele mutat.  A kettő közötti különbség igazán érdekes, hiszen minél nagyobb a "hézag" a mutatott és a valós jellem között, annál kétesebb értékű az adott egyén jelleme. Van a tudományos, a becsületes, a szorgalmas típus, aki egy általa kitűzött cél érdekének rendeli alá magát, vagy egyszerűen csak végzi a dolgát és nem akar másnak látszani, mint ami.  A másik véglet , akinek tulajdonképpen egy szavát sem lehet elhinni vagy legalábbis fenntartásokkal.  E két különböző és az emberi jellem színes palettájának szélein lévő típus elég ritka, a többség a két határeset között helyezkedik el, a finom átmenetek hálójában. Van olyan ember, aki általában a valós képet mutatja magáról, de egy bizonyos, számára kiemelten fontos területen szeret , szeretne , többnek, jobbnak látszani. Vagy a megrögzött hazudozónak is lehetnek őszinte pillanatai, ha valami rendkívüli esemény miatt leveszi - elveszíti álarcát.

"Úgy tűnik, mintha mi emberek a természettől semmit sem tanultunk volna meg, vagy csak a dolgok egyik felét, a vetélkedést.."

" Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
 A szemünk sír , az ajkunk nevet.
 Azt hisszük másról, hogy boldog talán
 S irigykedünk egy-egy szaván.
 Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
 Gondolatai tiszták s szabadok,
 S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
 Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
 Oly furcsák vagyunk mi emberek,
 A szemünk sír ,az ajkunk nevet.
 Hazugság az egész életünk,
 Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"
(Dante)

Az emberek megítélésében három tulajdonság fontos: tisztesség, intelligencia és energia. Az első nélkül a másik kettő halálos.

Minden jó tulajdonság valami fogyatkozásba fajzik; a takarékos közel van a fösvényhez, a bőkezű a pazarlóval rokon, a derék majdnem párja a hencegőnek; a nagyon jámborban van már egy kis szenteskedés; éppen annyi bűn van az erényben, mint amennyi lyuk Diogenes köpenyén.

Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van.



"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése