"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. október 11., szombat

Felvonók, liftek

1887. X.11. Alexander Miles of Duluth amerikai feltaláló szabadalmaztatott egy önműködő ajtókkal rendelkező felvonót, mely működés közben a felvonó összes emeleten lévő ajtaját zárva tartja.

A legrégebbi általunk ismert felvonó a mintegy ötezer éves tibeti lift. Tibet magas szikláin használták a szerzetesek, kapcsolatot teremtve a külvilággal, de megtartva elzártságukat. Egy csigán átvetett kötél egyik végén a szállításra alkalmas kosár, másik végén egy változtatható tömegű ellensúly volt.

Első adat európai felvonóról i.e. 230-ból származik, amit a görögök használtak először. Arkhimédész i.e. 236-ban személyek és terhek emelésére kézi mozgatású készüléket tervezett.

Néró 64-ben készíttetett egy 40 méter magasra emelő felvonót aranypalotájába. Félt a lezuhanástól ezért felhúzatta a fülkét a legfelső emeletre, beszállítatta a tervezőt, majd elvágatta a kötelet. A fülke aljára erősített vastag kecskebőr tömlő, amit levegővel, lazán felfújtak – kisebb ütésektől eltekintve - megvédte a tervezőt.
A római Colosseumba 32 színpadtechnikai felvonót építettek, melyből 12-nek a maradványai ma is láthatóak.

Európában a királyi, főúri családokban elterjedten használták a felvonókat, de ezek nem nevezhetők biztonságosnak. Feljegyezték, hogy Marie Antoinette szerencsésen túlélte a díszes járószék leszakadását.
Kempelen Farkasnak sokat köszönhet a bányaipar. A bányászati felvonók biztonságos üzemeltetéséhez jelentősen hozzájárult.


A tibeti felvonót nem számítva az első ellensúlyos felvonót Velayer építőmester készítette a XVII. században.



Forrás: Dr. Márton László: A Magyar Felvonóipar Története
/részlet  /

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése