"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. augusztus 2., péntek

Történetek



Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival. Caruso már egész halom aktát teregetett elé, ám a postás csak rázta a fejét: – Drága uram, értse meg a helyzetet... Nem néhány garasról szó... Ez több, mint háromezer líra... Honnan tudjam, hogy ön tényleg Enrico Caruso, az ismert tenorista... És ha mégsem az, akkor tönkre vagyok téve... Caruso felvágta bikafejét. – Nyissa ki a fülét, kedvesem... Talán sikerül bebizonyítanom. Azzal kieresztette a hangját, és elénekelte legkedveltebb nápolyi románcát. A produkció közepére már jókora tömeg sereglett a posta köré, és hatalmas tapssal pecsételték meg Caruso személy-azonosságát. – Megkaphatom végre a pénzemet? – kérdezte a tenorista. – Signor Caruso – rebegte bűnbánóan a postamester. – Én egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ön az, akinek mondja magát. De túl nagy volt a kísértés, hogy elszalasszak egy ilyen kivételes alkalmat, amikor ingyen hallgathatom meg a világ legszebb tenorhangját!





Megkülönböztetett bánásmód Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája,  aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában. Egy éjjel Szomory hazatért és a másnapi határidő közeledte miatt azonnal íróasztalához sietett, hogy megírjon egy cikket a mindig előre odakészített óriási árkus papírosra. Amint azonban tekintete az asztalra tévedt, homloka elfelhősödött. Az íróasztalon ugyanis összegömbölyödve aludt a macska, éppen a papíroson. Szomorynak nem volt szíve felkelteni az édesdeden szunyókáló állatot. Így hát nem tehetett mást, lábujjhegyen odament az íróasztalhoz, fogta a tollat, bemártotta a tintába, és körülírta a macskát.



A galamb neme

Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgondolkodott, majd határozottan így válaszolt: – Feltétlenül hímnemű. – Miből gondolja? – Mert elképzelhetetlen, hogy egy nőnemű lény állandóan olajágat tartson a csőrében anélkül, hogy egyszer is kinyitná...

Kínos népszerűség

Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra. Kocsizás közben sokan felismerték a két hírességet, és a járókelők sűrűn lengették feléjük kalapjukat: – Kínos dolog ez a nagy népszerűség – panaszkodott Goethe –, mindenki köszön nekem... – Kár ezen bosszankodni – nyugtatta meg Beethoven. – Lehet, hogy nekem köszönnek.

A világ urai

Kiplingtől, a világhírű angol írótól  egy társaságban  megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők? – Természetesen a férfiak – felelte hamiskás mosollyal az író. – De ki kell kérniük a feleségük hozzájárulását. Szégyen és gyalázat ...

Adós, fizess!

Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt. Jenő bácsi hosszú ideig törzsvendég volt a háború előtti New York kávéházban, minden délben ott ebédelt. Megállapodott a főszakáccsal, hogy amíg ő ebédel, a kutya is megkapja a maga adagját, és ő ezért havonta bizonyos összeget fizet: Néhány napi idomítás után, amikor az író leült ebédelni, a kutya automatikusan ment a konyhára a maga kis ebédkéjét elfogyasztani. Néhány hét múltán Jenő bácsi összeveszett az egyik pincérrel, ezért kimaradt az étteremből, és ezt követően a közeli Kulacsba járt ebédelni, ahol a kutya ebédje ügyében ugyanúgy megállapodott a főszakáccsal. Két hónap múlva azonban Kálmán Jenőt megállította az utcán a New York főszakácsa, és rátámadt: – Hallja, Jenő úr! Szép alak maga, két hónapja nem fizeti a kutya ebédjét. Jenő csodálkozva válaszolt: – De hiszen én már két hónapja nem járok magukhoz ebédelni. – Az lehet, hogy maga nem jár – mondta erre a szakács –, de a kutya igen! Kálmán Jenő azonnal rájött, mi történt. A haspók kutya, nem törődvén azzal, hogy gazdája kimaradt a New Yorkból, ott is megebédelt, hiszen ő nem veszett össze senkivel. Ez a kutya volt az első a világon, amelyik adósságot csinált. Mit mást tehetett volna a gazdája, rendezte a számláját.



Ellenállhatatlan vágy

Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Este, az előadáson sikerült is elrontania a nagyjelenetet. Előadás után így fakadt ki a művésznő:

– Mondja kérem, miért lett maga színész?
– Mert ellenállhatatlan vágyat éreztem a világot jelentő deszkák iránt.
Mire Jászai komor királynői fenséggel válaszolt:
– Akkor miért nem lett asztalos?



Forrás: Művész-világ.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése