"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. november 25., kedd

1802. november 25.

  A könyvtárak védőszentjének, Alexandriai Szent Katalinnak ünnepét követő napon I. Ferenc, Magyarország királya aláírta az alapító okiratot, amelyben Széchényi Ferenc folyamodványának megfelelően engedélyezte a gróf könyvgyűjteménye nemzetnek történő adományozását és nyilvánossá tételét. Az égi és földi hatalom jegyében és jóváhagyásával ekkor jött létre nemzeti könyvtárunk.
 Akkor az alapító ezt Bibliotheca Regnicolaris-nak nevezte, vagyis a Szent Korona országaiban (az alapítás pillanatában: Magyarországon, Horvátországban és Erdélyben) lakók nemzeti könyvtárának.

Első nemzeti közintézményünk, az Országos Széchényi Könyvtár mintegy 13.000 nyomtatott könyvet, 1200-nál több kéziratot, sok száz térképet, címereket, metszeteket tartalmazott, s - más bel- és külföldi tékák mintájára - érmegyűjteménnyel is rendelkezett. 
. Az intézmény fenntartásához szükséges pénzügyi alap megteremtését a társadalom magára vállalta. Országgyűlési felhívásra a vármegyék és városok közönsége előbb önkéntes felajánlások, majd kötelező járulék formájában bocsátotta rendelkezésre a legszükségesebb összegeket. Emellett számottevő segítséget jelentettek egyes mecénások kisebb-nagyobb alapítványai is. Az összegyűlt tőkevagyonra támaszkodva az 1808/VIII-as törvénycikkel az országos rendek életre hívták a Magyar Nemzeti Múzeumot, s az így újonnan létesített intézmény keretébe illesztették be a Széchényi Könyvtárat, mely ettől kezdve a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára nevet viselte. A könyvtárról leválasztott érmegyűjtemény pedig idővel a múzeum egyik osztályának alapja lett.
A Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épületébe, mely a társadalmi áldozatkészség maradandó értékű tanúbizonysága, 1846-1847 folyamán költözött be a könyvtár és a múzeumi osztályok. 1949-ben Országos Széchényi Könyvtár néven az intézmény újra önálló lett. A rendelet a könyvtár új jogállása mellett rendeltetésével is foglalkozott. Az intézmény 1985-ben költözött új helyére, a Budavári Palota F épületébe.
A nemzeti könyvtár gyűjtőkörébe tartozik alapítása óta:
  • minden Magyarországon megjelent, bármilyen nyelven íródott mű;
  • minden magyarul megjelent mű;
  • minden nem magyar nyelven és nem Magyarországon, de magyar író vagy közreműködő által írt mű;
  • végül minden magyar vonatkozású, nem magyarul és nem Magyarországon megjelent mű.
    forrás:Országos Széchenyi Könyvtár
      
    Kölcsey Ferenc: Himnusz kézirat 1-2. oldalnagyobbanPhilostratus-corvina 0001rPhilostratus-corvina 0001v

     

     

    Írás- és könyvtörténet
    Az emberben már ősidők óta élt a vágy, hogy gondolatait, érzéseit, emlékeit valamiképpen rögzítse. 
    Az írás előzményei között tarthatjuk számon:
    - tulajdonjegy (billog) – Ázsia állattartó népei használták állataik megjelölésére
    - rováspálca – ez adósságok számontartására szolgált (a pálcán a bevágások száma utalt az összeg
    nagyságára – sok van a rovásán…)
    - csomójelek – az inkák használták különbözővastagságú és színű zsinórok és kötött csomók
    tömegéből állt, számadatokat rögzítettek vele.
    - kagylófúzérek: irokéz indiánoknál a kagylók számának és színének meghatározott jelentése volt. 
     
    Az írás megjelenése a sumérekhez fűzıdik (a Kr. e. 4. évezred végén). A sumér ékírás leegyszerűsített
    képi jelekből állt. A fejlődés során a képjelek fogalomjelekké alakultak, aztán a fogalomírás ábrái 
    egyre jobban összekapcsolódtak az egyes szavak hangalakjával és fokozatosan szó- és szótagírássá alakultak.
    Mezopotámiában kezdetben kőre, fára, bőrre írtak, de amikor ezek hiánycikké váltak, más 
    íráshordozó felületet kezdtek használni. Ezen a területen nagy mennyiségben található agyag, ebbe 
    karcolták írásjeleiket, így születtek meg az ékírásos agyagtáblák. Kezdetben felülről lefelé, 
    függőlegesen írtak,később   jobbról balra vízszintesen (az írásirány változásának valószínűsíthető  oka, hogy kezükkel elkenték a megírt sorokat.

    Egy másik fontos íráshordozó a korban a sztéle – dombormővel díszített feliratos oszlop. Leghíresebb
    közülük Hammurapi – babiloni uralkodó – törvényoszlopa.
    Az ékírás megfejtői  Grotefend és Rawlinson.

    Az emberiség első könyvei az agyagtáblák voltak. A táblákat napon szárították, vagy kiégették. A
    hosszabb szövegeket csak több agyagtáblára tudták leírni, ezért az egymást követőtáblákat
    megszámozták, vagy őrszókkal (az utolsó sor alá odaírták a következő  oldal első szavát) látták el és
    csontgyűrűkkel összekapcsolták. Ilyen agyagtáblákon maradt ránk pl.: a Gilgames-eposz.
    forrás: könyvtártörténet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése