Makovecz Imre 1935. november 20-án Budapesten született, de élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon, itt ismerte meg a paraszti életforma ritmusát, ízeit, mértékeit, rítusait. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményévé vált.
A Budapesti Műszaki Egyetemen 1959-ben építészmérnöki, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán építőművészi diplomát szerzett, 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott. Néhány kollégájával az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezett, a sorozatos “betartások”, adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet.
Első figyelemreméltó munkája a paksi templom: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület országos hírnevet hozott számára. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom, míg a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast modellez. Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltő piliscsabai épületegyüttesén, jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.
Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható héttornyos épület bárkaszerűen bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. E művéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést.
Makovecz Imre száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Szándéka az volt, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba. Emberközpontú, “látó” házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), amivel a “belső lényeget” kívánja kifejezni, azt, hogy az épület lény.
1987-től tanára volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának, 1992-ben az akkor megalakult Magyar Művészeti Akadémia elnökévé választották, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Iparművészeti Főiskolán.
Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Prima Primissima díjat. 2008-ban Teleki Pál-érdemérmet kapott, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal tüntették ki. 2010-ben Zala megye, 2011 júniusában Budapest díszpolgárává választották. 2011. szeptember 10-én még átvette a Szent István-díjat az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.
Makovecz Imre konzervatív közéleti személyiségként is ismert volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése