Népművészet - hímzések

 A népművészet igazán jelentős Magyarországon, kiemelkedő a pingálás, a varrás, a csipkekészítés, a fafaragás, fafestés és a fazekasság. Minden régió saját magára jellemző mintákat használ. A leglátványosabb alkotásokon – mint például a kalocsai és a matyó hímzés – a rózsa, a pipacs, a tulipán és a nefelejcs központi helyen szerepelnek mind a festészetben, mind pedig a kézzel hímzett textíliákon és ruhákon

A halasi csipke több, mint százéves hagyománya nemzetközileg ismert és elismert, ezáltal alkalmas arra, hogy a külföldiek Magyarországgal azonosítsák. A halasi csipke olyan egyedülálló magyar értéket képvisel, amelynek kultúrákat összekötő szerepe is van.
 
A matyó hímzés

Hogyan is született meg ez a gyönyörű hímzőkultúra?

Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög. A fiú kedvese sokat rimánkodott, hogy adja vissza neki, mire az ördög azt mondta: Akkor kapod vissza a szerelemedet, ha elém hozod  kötényedben a nyár  legszebb virágait! Bajban volt a lány, hiszen télvíz idején jártak. Ám végül is kitalálta, hogyan teljesítheti az ördög kívánságát. Ráhímezte kötényére a kert gyönyörű rózsáit és azt vitte cserébe a párjáért. Így szól a legenda.

A matyó hímzés hozzávetőlegesen 200 éves múltra tekint vissza, legkorábbról a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn. Az országosan  is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat a XIX. század utolsó harmadában Mezőkövesden  a piros-kék fonallal, az ún. cipés-madaras mintával kivarrt lepedők  váltják fel.

Kunhímzés

A Nagykunságban a múlt század közepén még élt egy nagyon szép, különleges hímvarrás: a kunhímzés. Innen terjedt el a Tiszántúl némely szomszédos részére s ebből alakult ki hódmezővásárhelyi szőrhímzés. A nagykunsági nép ízlése, díszítőművészetének sok jellegzetes vonása tükröződik ezekben a mintákban, színösszeállításban. Maguk termesztette kender fonalából házilag szőtt vászonra hímezték. A hímzőfonalat is maguk készítették a racka juh hosszúszőrű gyapjából. A fonalat házilag festették meg, sőt a festéket is maguk készítették hozzá. Ennek anyaga többnyire a ház tájékáról, meg határbeli rétségek gazdag növényvilágából került elő. A hímzett rózsák árnyalatos piros színét adó festéket a mályvarózsa sziromleveléből főzték. A barnát a dió leveléből és kopáncsából nyerték. A kék színt a bodzabogyó festéke adta. Hagymahajból a barnássárga árnyalatot kapták. A kifőzött szalma levével sárgára festették a fonalat, de felhasználták erre a célra a lóhúgy festékanyagát is. Ez utóbbiból nagyon szép sárga színt, amely igen tartós volt, nem hanyult. Felhasználták a fodormenta, rozmaring, bazsalikom, szeder, szőlő, szikfű, leanderlevél, vízililiom festékanyagát is. De pompás színeket nyertek bizonyos mocsári növények főzetéből is, melyeket rétjáró pákászokkal szedettek össze. Egyik -másik nagytapasztalatú öregasszony valóságos tudósa volt a festékcsinálásnak. Napokon keresztül főzték-áztatták a fonalat a festékben. A hat-nyolc féle árnyalatot úgy nyerték, hogy különböző ideig hagyták az anyagot a lében, vagy pedig száradás után ugyanabba többször beavatták. Minél türelmesebb és hozzáértőbb volt a háziasszony, meg az eladólány, annál több színárnyalatú és ragyogóbb fényű fonál került elő a festékes fazekakból.

Tipikus kunhímzés 

A mintát feloldott koromba mártott lúdtollal rajzolták az anyagra az ügyeskezű asszonyok. Leginkább kedvelték a három mezőre osztott mintát. A szélesebb középsőt két egyenes sötét vonal veszi közre. Ennek gyakoribb elemei: a rózsa, a szegfű, a négyszirmú nefelejcs, de előfordul tulipánszerű virág is. E hímzésre jellemzők az erőltetés nélküli naiv formák és a tiszta pasztel színek. Az egyszínű hímzés nagyon ritka. A többszínű mintát inkább kedvelték. Sajátsága e színezésnek, hogy a színek nagyon finom árnyalatokkal mennek át egymásba s az egyes mintaelemek közepük vagy szélük felé sötétednek, illetőleg halványulnak. Így a hímzés tűfestésszerűen hat.

Eredetileg párnavégeken alkalmazták ezt a szép hímzést, később került lepedőszélekre. A nagykun házak brendezésének fő ékessége volt azelőtt a magasra vetett ágy, a terítőn felül rakott gyönyörű párnákkal. Miként a régi nóta mondja:

Hímes párna három sorral

Az ágy tetején,

Felsepertem a ház földjét,

Jöhet a legény.

S bizony a legény megnézte a díszes párnákat, és ha egyebet nem is, az eladó lány szorgos kezének bizonyítékát meglátta bennük.

/Forrás: Kaposvári Gyula: "A kunhímzés történeti kutatásáról" című cikkéből/

Rábaközi hímzés:  A rábaközi hímzés jellegzetessége, a szimmetrikus építkezés. A minták nem csíkban helyezkednek el, bár ilyen is van, hanem a közepén elhelyezett vázából ill. a kosárból nő ki a kisebb nagyobb virág, inda. A motívumok elhelyezése a reneszánsz díszítési mód kompozíciós megoldásaira emlékeztet.

  

Kevés nép alkalmazott olyan sokféle motívumot, készített annyi feltűnően szép és nagy mennyiségű hímzést, mint a magyar. 

 

Ősi és magas szintű hímzéskultúránk bizonyítékaként, csodával határos módon, megmaradt egy igen értékes darab: a magyar királyok koronázó palástja.

A magyar királyok koronázó palástja, egész Európában a létező legrégebbi hímzés.

1031-ben készült Veszprémben, feltételezhetően Szent Imre herceg koronázására.

Magyar hölgyek készítették az arany selyem- és fémszállal dúsan hímzett selyembrokát palástot.

Vannak öltések a paláston, melyeknek magyar öltés a neve.