"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. május 15., csütörtök

Az emberi test egyik csodája a tobozmirigy

A tobozmirigy embernél az agy közepén, a két félteke között elhelyezkedő parányi mirigy, mely toboz alakjáról kapta a nevét.

Az agyunkhoz nyéllel rögzülő, fenyőtobozhoz hasonló alakú mirigyről sokféle vélekedés volt már az orvos-történet során, tartjuk pl. “harmadik szemnek” is… 
 Kevesen tudják, hogy anatómiai bizonyítékai is vannak a harmadik szemnek. A régészeti leletként megtalált halak koponya részén fellelhetõek a nyomai. Napjaink állatai pedig egy tobozmirigy nevû szervvel rendelkeznek, ami a koponyába bejutó fénytõl függõen mûködik. Persze nem csak az állatokban, hanem az emberi koponyában is találunk ilyet; nálunk ez egy borsó nagyságú mirigy, ami mélyen, a koponyaalapi részen helyezkedik el, és ugyanaz a szerepe, mint az állatoknál: a látószerv által felfogott ingerekre (azaz közvetetten fényre) reagál. Koordinálja az éjszakai/nappali hormonális mûködést, valamint az alvás/ébrenlét ciklusát, azaz idegen eredetû szóval a biológiai óránk ún. cirkadián ritmusát.

Hogyan befolyásolja a melatonin az alvás/ébrenlét ciklusát?
Működésének mélyreható vizsgálata során kiderült, hogy egy melatonin nevű hormont választ el, amely a véráramba kerül. Normál körülmények között ennek szintje alacsony napközben mivel a beeső fény a tobozmirigyben gátolja a melatonin nevű hormon termelését, míg más hormonokra, melyek a nappali életben fontosak, serkentőleg hat.  A fény kihunyásakor melatonin termelődik, és álmosak leszünk.  Éjszaka emelkedik meg, szintjének csúcsa pedig éjjel 3-4 óra körül van(REM), majd fokozatosan csökken, ahogy közeledik az idő az ébredéshez. Meditáció közben is igen sok szabadul fel!
A tobozmirigy és a melatonin termelése tehát erősen összefonódik az alvás/ébrenlét ciklusával, és az utóbbi években – gyakran megalapozatlanul – egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítanak neki. Az kétségtelen, hogy a melatonin felelõs a hosszú utazáskor megjelenõ idõeltolódás által okozott problémákért. Ekkor ugyanis az történik, hogy a melatonin termelésének megszokott ciklusa és az azt szabályozó sötétség-világosság ciklusa már nem lesz szinkronban, aminek eredménye pedig fáradtság és rossz közérzet lehet. Az átálláshoz általában 5-6 napra van szükség. A melatonin közvetlenül a szervekre gyakorolt hatása ismeretlen. Az azonban mindenki elõtt ismert, hogy a fáradtság hatással van kedélyállapotunkra és teljesítõképességünkre.
Megnöveli a REM-ciklus hosszát, és élénk álmokat eredményez, emiatt alvászavar ellen adják. Hat a test hőmérsékletére, és álmosságot okoz. Befolyásolja az immunrendszert is, bár ennek módja még nem ismert. Antioxidáns – ennek következtében rákellenes – hatása van.

forrás:tudnodkell.inf.

A szem és a fény tehát nem pusztán az agy képalkotásában játszik rendkívül fontos szerepet, hanem közvetetten a hormontermelésben és a pihenésben is. Jóllehet nem vagyunk képesek annyira hasznosítani a napfényt, mint a növények, de semmiképp sem szabad lebecsülni jótékony hatását.

A homlok közepén kifejlõdõ harmadik szem a mitológiában és jó néhány kultúrában gyakran visszaköszönõ téma.
A tobozmirigyet Hórusz szemeként is szokták emlegetni, nem véletlenül. Számos képen láthatjuk a szinte tökéletes egyezést. Az egyiptomi rajzok Hórusz szemének ábrázolása egy az egyben egy ketté vágott tobozmirigyet, annak környezetét ábrázolják.

 


forrás:tudnodKell.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése