"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. május 25., vasárnap

Gondolatok

Ha a kút eldugul, és a forrás betömődik, mélyre kell leásnunk és a földet megbolygatnunk, hogy a kutat kinyissuk, és a forrást felszabadítsuk. Ily módon és hasonló célból kell bensőtöket felbolygatni, ha meg akarjátok találni az igazságot. Amint földben a víz,  úgy van az igazság a szívetekben elrejtve.

Különbséget kell tenned a lényeges és a lényegtelen között.Légy szilárd, miként a szikla, ami a helyeset és a helytelent illeti, lényegtelen dolgokban pedig mindig engedj másoknak.

Jiddu Krishnamurti

Jiddu Krishnamurti  ) indiai filozófus, író, teozófus és spirituális tanító volt.

Jiddu Krishnamurti - Az Élet könyveKrishnamurti 1934-ben azt mondta: "Miért könyvekből akartok tanulni, miért nem az életből? Nézzetek szét, állapítsátok meg, mi igaz, és mi hamis mindabból a kényszerítő erőből és kegyetlenségből, ami körülvesz benneteket, és rátaláltok az igazságra." Többször hangoztatott álláspontja szerint egyedül "az élet könyvét" érdemes "olvasni",amelyben az életerő állandóan hullámzik, és amit képtelenség a gondolatok börtönébe zárni. Az összes többi könyvben csupán másodkézből származó információkhoz juthatunk hozzá. "Az emberiség történetét magunkban hordjuk. A nagy mennyiségű felhalmozódott tapasztalat, a mélyen gyökerező félelmek, szorongások, fájdalmak, örömök és mindenfajta hitek mind-mind évezredek alatt halmozódtak fel az emberi tudatban. Mi magunk vagyunk a könyv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése