"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. szeptember 23., péntek

A maori legendák emberevő madara

Valóban létezhetett az a hatalmas madárfaj, amelynek étrendjében az új-zélandi maori legendák szerint az ember is helyet kapott.

 Komputer tomográfos vizsgálatok segítségével bizonyították be, hogy a Haast-féle sasként ismert kihalt madár nem dögevő, hanem ragadozó volt. Mérete és testfelépítése alapján akár kisgyerekeket is elragadhatott magával. hatalmas testű rejtélyes Haast-féle sas (Harpagornis moorei) Új-Zéland hegységeiben élt és mintegy 500 évvel ezelőtt halt ki. A szárnyfesztávolsága elérte a 3 métert, a tömegét 18 kg-ra becsülik. Neve arra utal, hogy első maradványát Sir Julius von Haast fedezte fel az 1870-es években mocsári üledékekben.

A ma élő sasoknál jóval nagyobb madárról eddig is tudtuk, hogy leginkább a röpképtelen madarakra vadászott. A Canterbury Múzeum és az Új-Dél-Wales Egyetem kutatói a Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban ismertették legújabb vizsgálati eredményeiket. Komputer tomográf használatával számos koponyát, medencét, és csőrt tanulmányoztak annak érdekében, hogy rekonstruálják a madár agyának, szemeinek és gerincagyának méretét. Adataikat összehasonlították a mai ragadozó és dögevő madarak értékeivel, s ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a hatalmas ragadozó nemcsak a moákat, hanem a kis termetű embergyerekeket is fel tudta ragadni.

A vizsgálatok során azt is megállapították, hogy a sas nagyon gyorsan fejlődött ki a jóval kisebb termetű ősökből, s ezalatt testmérete jóval gyorsabban növekedett, mint az agya. Adataik alapján testmérete körülbelül tízszeresére nőtt a kora- és középső-pleisztocén során (1,8 millió - 700.000 évvel ezelőtt). Ez valószínűleg alkalmazkodás volt a jóval nagyobb termetű prédaállatokhoz, hiszen a fő táplálékául szolgáló moa elérhette a 250 kg-ot és a 2,5 méter magasságot. Számos fosszilis lelőhelyen találtak olyan moa csontokat, amelyeken jól láthatók a ragadozó madarak nyomai.

A Haast-féle sas körülbelül 500 évvel ezelőtt halt ki, amikor a betelepülő polinézek kihalásig vadászták a potenciális prédaállataikat, és erősen lecsökkentették a rendelkezésre álló élőhelyeket. Mielőtt a polinézek megérkeztek a szigetre 750 évvel ezelőtt, a terület legnagyobb lakói a madarak voltak (pl. a moa és a Haast-féle sas). Új-Zéland még a kréta időszakban, több mint 65 millió évvel ezelőtt elkülönült a többi kontinenstől. Ennek eredményeképpen, az emlősök hiányában a madarak töltötték be azokat az ökológiai fülkéket is, amelyeket általában a nagyemlősök népesítenek be. A Haast-féle sas azonban ritka az ősmaradvány anyagban, mivel soha nem fordult elő nagy számban. Csak a Déli-szigeten éltek, és valószínűleg soha nem volt egyszerre ezernél több költőpár a területen.


Forrás: Wikimedia Commons

Elképzelhető, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának legendás madarával, a pouakaival. A hatalmas madár a legendák szerint lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, és képes volt egy kisgyereket megölni.


A Bermuda-háromszög titka

Nincs olyan ember, aki ne hallott volna élete során a Bermuda-háromszögről. Misztikus, félelmetes és hátborzongató erővel bír, akár a neve hallatán is. A leginkább elhíresült tulajdonsága, miszerint bármi, ami a vonzásába kerül, eltűnik, vagy megsemmisül. Mi állhat a rejtély hátterében, mivel magyarázzák a tudósok ezt a rémisztő jelenséget?


A sajtó évtizedek óta említ olyan eseteket, melyek a Bermuda-háromszöggel kapcsolatosak, számtalan titokzatos eseményt írtak már le, és elemeztek valamilyen elmélet szerint.

A legelső eset, mely megrendítette az embereket, a közvéleményt, egy Mary Celeste nevű hajóval volt kapcsolatos. 1872-ben történt, hogy az angol Dea Gratia nevű hajó New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor találkozott egy igen furcsa hajóval. Közelébe érve a kapitány megdöbbenve tapasztalta, hogy a hajó a Mary Celeste, mely akkor már egy hónapja elhagyta New York kikötőjét, majd nyomtalanul eltűnt. A hajó kihalt volt, egy árva lelket sem talált rajta.


Szintén megrendítő eset volt a Cyclops nevű 19000 tonnás szállítóhajó esete, ami az amerikai haditengerészeté volt, ugyanis az induláskor 309 tengerészből egyetlen egy sem került elő.
És a két példa csak töredék, a rengeteg hajó és repülőgép eltűnése valóságos rémálommá változtatta sok ember életét. Tehát számtalan hajó süllyedt el úgy, hogy egyetlen túlélője sem maradt. De nemcsak hogy ember sem élte túl ezeket az eseteket, de még árulkodó nyomok sem maradtak, melyek alapján el lehetett volna indulni. Bár olyan előfordult, hogy az összes embernek nyoma veszett, a hajó pedig mindenféle sérülés nélkül előkerült. Sőt, az is megtörtént, hogy a hajó idővel előkerült, még az emberek is rajta voltak, viszont egyikük sem élt, de külsérelmi nyomokat nem találtak rajtuk. Többnyire a hajók és repülőgépek az eltűnés előtti pillanatokban semmilyen jelzést nem tudtak adni, teljesen megszakadt velük a kapcsolat.

De mi lehet a magyarázat?


Az köztudott, hogy a tengerek és óceánok alját néhol több tízezer kilométeres szakaszon repedésvölgyek tagolják. Ezek mentén az izzó magma áttörve a kérget az óceán aljára ömölhet, és ekkor érintkezik az óceán vizével. A feltörő láva sokszor hatalmas gáztömegek kíséretében érkezik. A gázok viszont a tengervíz áramlása közben elszakadhatnak attól a helytől, ahol felszínre törtek. Ezek a gázdús víztömegek aztán egyszer csak egy kiszámíthatatlan helyen és időben a felszínre kerülnek. A gázok a folyadéktól elkülönülnek, és intenzív pezsgés kíséretében a légtérbe lépnek. A gázok a víz felszínén, illetve bizonyos magasságig felhalmozódnak, és ott különféle fizikai és kémiai reakciókat produkálnak. Eszerint nem azért süllyed el a hajó, vagy zuhan le a repülőgép, mert a gázmérgezésben meghalt személyzet nem képes irányítani azt, hanem éppen fordítva: a gázömlés miatt süllyed el a hajó, vagy zuhan le a repülő, melynek következtében vízbe fullad a személyzet, vagy éppen gázmérgezésben hal meg.
A hajót irányítók, sajnos, előre nem érzékelhetik a veszélyt, csak akkor tapasztalják a bajt, mikor a hajó már a pezsgő vízben halad, akkor viszont már késő bármit is tenni. A hajó rohamosan süllyedni kezd. S még, ha a tengerbe is ugranak például mentőmellénnyel vagy akár csónakkal, azok is rohamosan süllyedni fognak.

S hogy a műszerek miért zavarodnak össze?


Az említett gázok tele vannak elektromos töltéssel, ráadásul ezek folytonosan áramlanak. Ennek hatására mágneses tér keletkezik, mely zárlatot okozhat az elektromos berendezésekben.
Sokan máig azon tanakodnak, vajon igaz-e az egész Bermuda-eset, vagy csak legenda és kitaláció. Ahhoz viszont túl sok szerencsétlenség történt már, hogy csupán mesekönyvbe illő történet legyen.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése