"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. szeptember 13., kedd

Népi fazekasság

A  néprajzkutatók véleménye szerint a magyar népi fazekasság olyan gazdag művészeti ágat fejlesztett ki, amely párját ritkítja Európában.

Mezőtúr a Nagyalföld középső részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Hortobágy-Berettyó partján fekvő város, elnevezését az Árpád-korban már ismert Túr folyóról kapta. A Váradi regestrum, írásos emlékművünk 1219-es bejegyzésében Túr falu megnevezéssel már szerepel településünk említése. Mezőtúr Nagy Lajos királytól nyerte el a mezővárosi rangot, aki Anjou-liliomos címert adományozott a városnak.  Mezőtúr a középkortól kezdődően vált az Alföld egyik jelentős vásárvárosává, kereskedelmi útvonalává a híres Túri vásárok révén.

Magyarország egyik legnagyobb népi kerámia gyűjteményét a Túri Fazekas Múzeum gondozza.


A helyi népi kerámiamesterség elismeréseként a mezőtúri fazekasság 2009-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára.




                                                A túri fazekasság aranykora, az 1870-1890 közötti időszakra tehető. A város több tucat műhelyében akkoriban kezdték el készíteni a zsemlyesárga alapszínű, ún. dudi edényeket. (Az Arad megyei Dud község határában működő bányából vásárolták ezt a sárgás, öntőfestéknek használt agyagot.)Mezőtúr már a 18. sz. végétől az Alföld legnagyobb korsós központja volt, bár a korsósok csak 1817-ben szerezték meg kiváltságlevelüket. Ekkor még zömében mázatlan edényeket, főleg fekete korsókat égettek. A legkorábbi, még a 18. sz.-i mezőtúri mázas kerámiát az úrasztali bor számára készült kétfülű zöld mázas kanták képviselik

A XIX. század vége a szecessziós, polgári stílusváltás időszaka volt Mezőtúron. Badár Balázs (1855-1939) fazekasmester egész magyar kerámiaművesség történetének egyik kiemelkedő alakja. A kiváló szakmai tudással rendelkező mester felismerte a váltás szükségességét, paraszti használati tárgyak helyett a polgári ízlésvilágnak jobban megfelelő dísztárgyakat kezdett el készíteni. Hamarosan országos és nemzetközi ismertségre tett szert, számtalan díjat nyert Budapesttől Párizsig, Brüsszeltől Debrecenig.

Csali kancsóklekváros szilke




barna méztartóaratókorsó, vizeskorsó, csörgőkorsó


Erdélyi fazekasság

A nagybányai edények közül a szilke tökéletes alakja díszítéssel párosulva igazán egyedi látványt nyújt. A sötétbarna alapon fehér, nagyrészt geometrikus jellegű minták szinte hímzésre emlékeztetnek.

A szász kerámiák jellegzetessége a festett, írókázott, illetve a zgrafitó technikával (karcolás) díszített tálak, edények, melyek az erdélyi kerámiák változatosságát és magas színvonalát tükrözik.

A bokály olyan edény, ami elsősorban Erdélyben volt népszerű. Az erdélyi nagy fazekas központokban, mint például Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Zilah, Nagyszeben, Brassó, Szászkézd készítették belőlük a legszebb példányokat.
Külön egységet képeznek a székely bokályok, amik zöld és sárga színezésűek. Ezekből egyes darabok karcolással készülnek és bizánci hatást tükröznek.


A barcasági kerámiák fehér alapon kékkel írókázottak. A nagyméretű besztercei szász tálaknál bizánci és itáliai hatás dominál, ezek sárga, zöld, kék színezésűek és karcolásos technikával készülnek. A vámfalusi tálaknál, tányéroknál szintén bizánci hatás érzékelhető.


482_4_470




494_4_470
483_4_470

/Les Gábor fazekas - népi iparművész/


1 megjegyzés:

  1. Sok benne az információ, sokat segített a Néprajzi gyűjteményben.Köszönöm a szerkesztőnek!

    VálaszTörlés