"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. február 10., vasárnap

Szerelmi szimbólumok

 Feng shui

Delfinek párban

A minószi kultúrában istenként tisztelték a delfineket, a görög hagyomány szerint a krétai hajósokat maga Apollón vezette delfin alakjában Delphoiba.


Delfin ábrázolások a krétai knósszoszi palota (Kr. e. 1700–1500 között) freskóin és vázaképein is fennmaradtak.Delfin ábrázolások a krétai knósszoszi palota (Kr. e. 1700–1500 között) freskóin és vázaképein is fennmaradtak, amiből egyrészt érzékelhető, hogy alkotói kiválóan megfigyelték ezeket az állatokat, másrészt az is, hogy kedvelték őket.
A delfin Aphroditének, a tenger istennőjének és Apollónak a szent állata is volt.
Ez alapján lehet a legtöbb köze a szerelemhez és a párkapcsolathoz, hiszen Aphrodité (nevének jelentése: a tenger habjaiból kiemelkedő) a szerelem, a szépség és a szexuális gyönyör istennője a görög mitológiában. A római mitológiában Vénusznak nevezték. Azért ábrázolják kagylón, mert a tenger habjaiból kagylókon emelkedett ki és szépségével elvakította Olümposzt.
Egy ókori legenda szerint a delfinek egykor emberek voltak, s csak Dionüszosz parancsára öltöttek hal alakot.


 

A mandarin kacsapár a hűség jelképe A mandarin kacsapár a hűség jelképe
 . A holtomiglan-holtodiglan kapcsolat szimbóluma, hiszen a kacsapárok életük végéig együtt maradnak, és közösen nevelik utódjaikat. Ezért Kínában a menyasszonyi ruhákra gyakran festenek, hímeznek mandarin kacsapárt.
Kínában a menyasszonyi ruhákra gyakran festenek, hímeznek mandarin kacsapárt.Kínában a menyasszonyi ruhákra gyakran festenek, hímeznek mandarin kacsapárt./
Sokszor ajándékoznak a házasulandóknak olyan képet, ahol a mandarinkacsákat lótuszvirág és lótusz gyümölcs kíséretében ábrázolják. Ezzel kívánnak bőséges gyermekáldást az ifjú párnak.

/forrás: szimbólumok használata a feng shuiban/6/

Magyar szerelmi szimbólumok

Milyen tárgyakkal varázsoltak őseink szerelmet? Milyen szimbólumokkal erősítették és erősíthetjük ma is a párkapcsolatokat? A jelek üzenete a szerelemben, a szerelmi jóslás, a szerelmi ajándékok szimbolikája a mai ember számára is izgalmas téma.
 
Jelek üzenete a szerelemben
 
A régi korok szemérmessége és szigorú nevelési elvei, korlátai szükségessé tették, hogy a szerelmesek szimbólumokon keresztül üzenjenek egymásnak. A régi világban az emberek jelekből is értették egymást és figyelték a jelek üzenetét. A párválasztásnál, párkeresésnél is voltak olyan egyértelmű jelek, amelyek mutatták azt, hogy a kapcsolat merre tart. A komolyabb udvarlóknak már zsebkendőt is hímzett a lány, s ezzel egyértelműen a fiú tudtára adta, hogy viszonozza az udvarlását.  A komoly udvarló kalapjára rozmaringágat kapott, ami az örök szerelem jele. A lányok viselete is elárulta, hogy éppen eladósorban vannak vagy már házasok, asszonyok.

Szerelem a magyar térrendezésben

A házhoz kötődő hagyományok között is vannak olyanok, amelyek a szerelemhez kapcsolhatók. A magyar nyelv is gyönyörűen mutatja az udvarlás fázisait: kertelni, udvarolni, házasodni. Ezek a fokozatok nagyon szépen mutatják, ahogy a fiú egyre közelebb kerül a lányhoz, mivel a ház női szimbólum. Ha a lány nem viszonozza az udvarlást még az udvarba sem engedi be a fiút, ha igen, akkor a házba is bejöhet. Amikor távozni készült a fiú mindenkitől elbúcsúzott a házban, csak a lánytól nem, így adta tudtára, hogy szeretné, ha kikísérné. 

A szerelmi szimbólumok termékenységet, összetartást, boldogságot sugároznak és ezt programozzák  tulajdonosaiknak a nap huszonnégy órájában. Az ember lelke örül, amikor ránéz egy-egy festett, faragott, hímzett tárgyra. Ezt az érzést erősíti az, hogy ezek a szimbólumok egy ősi rendet, egy világnézetet sugároznak. Olyan gondolkodásmódot, amiben minden ember tudja, hogy hol a helye a világban és a szívével is látja, érzi és éli az életet. A szimbólumok olyan „segítők” a hétköznapi életben, amelyeket bárki használhat.
/Magyar térrendezés/ 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése