A hatodik érzék

E kifejezés legtöbbünkben misztikus érzéseket vagy kétségeket ébreszt, működését leginkább a vitatható tények vagy a természetfeletti területére soroljuk. Pedig a hatodik érzékről, vagy más néven, az érzékszerveken túli észlelésekről ma már nagyon is sokat tudunk.

Különleges emberi képességekről történelmünk kezdeteitől maradtak fenn legendák és leírások. A varázslók, sámánok, látnokok és próféták jóslatai-megérzései azt a meggyőződést alakították ki, hogy az ismert érzékszerveinken kívül más csatornákon keresztül is betekinthetünk a valóság eseményeibe. Ennek az ismeretlen és ritkának tűnő képességnek a rejtélyességét csak fokozta, hogy az ilyen úton szerzett ismeretek akár a jövőből is származhattak, gondoljunk például a bibliai jövendölésekre, a delphoi jóslatokra vagy akár Nostradamus látomásaira. Hatodik érzékkel kapcsolatosan ugyanakkor általános nézet az is, hogy azzal csak kevés kiválasztott rendelkezik, és ehhez született készségek kellenek.

 Mintegy százötven évvel ezelőtt, a spiritizmus túlvilágképének és médiumi gyakorlatának kialakulása idején már a tudomány is érdeklődni kezdett ez irányban. A médiumok – akik a holt lelkek földi tolmácsának is tekinthetők – ugyanis gyakran közöltek olyan információkat, amelyeknek, ha túlvilági eredetét nem is, de logikán és szervi érzékelésen túli jellegét mindenképp bizonyítani lehetett.
A múlt század elején már nyilvánvaló volt, hogy létezik egy olyan fizikailag megmagyarázhatatlan általános emberi képesség-együttes, amivel valamilyen szinten mindenki rendelkezik. Ezeknek a  képességeknek az egyik csoportját pedig éppen az olyan észlelések képezik, amit akár hatodik érzéknek is nevezhetünk. Az érzékszerveken túli észlelésekhez – Extra Szenzoros Percepció (ESP) – tartozik a telepátia, a távolbalátás és a jövőérzékelés. Kérdés persze ilyenkor, hogy ha ezek a képességek mindnyájunkban megvannak – márpedig megvannak, – akkor miért olyan kevés közöttünk a látnok és a jós.
A választ tudati működéseink eltérő szintekből álló struktúrájában találhatjuk meg. Az ESP információi ugyanis a tudattalan szintjén hatnak ránk, amit a tudatos akarat kevéssé befolyásol, illetve éber tudatosságunk elől is jobbára rejtve marad. Az ESP ennek megfelelően inkább öntudatlan módon épül be döntéseinkbe és cselekvéseinkbe, amit ráadásul – többnyire kusza – vágyaink befolyásolnak – az információkat jól, esetleg rosszul használva fel. Ilyen értelemben a kivételes tehetségek inkább a szavakra fordításban, a tudattalan tudatossá tételében tekinthetők kiemelkedőknek. Általánosan igaz ugyanakkor az is, hogy intuíciónk, ösztönös megérzéseink használatát mindennapi életünkben nem annyira a tanulással, sokkal inkább mindent értelmezni és megmagyarázni akaró késztetésünk háttérbe szorításával tehetünk teljesebbé. Zajos korunkban nyilván nem könnyű feladat megtanulni hallgatni, ehhez a régi idők tanulságait hívhatjuk segítségül.
A vallásgyakorlatok és más türelmes filozófiák útján visszafelé haladva rábukkanhatunk olyan módszerekre, amelyeket részben a mai ezoterikus tanítások is képviselnek. A cél ezekben nem egyfajta mágusi hatalom megszerzése, hanem saját belső összefüggéseink feltárása, sorsunk felismerése és elfogadása, ami már a változtatás első lépéseit is jelentheti. A hatodik érzék látványos működése önmagában még nem az emberi boldogság záloga, sőt ennek sokszor a fordítottja igaz. A tudat magasabb dimenzióit megoldatlan sorsukkal egybekötő emberek – legyenek bár sok tekintetben zseniálisak – gyakorta hontalan lelkek. Gyerekként, felnőttként a hatodik érzék velünk él, átszövi, alakítja életünket. Üzenete az érzések és a megérzések fontosságára utal, arra, hogy megmagyarázottnak tűnő valóságunk okozatai mögött lényegesebb okok rejlenek.

Forrás:
Paulinyi Tamás
parapszichológiai kutató

Egy híres példa

Életében Winston Churchill többször is megtapasztalta a hatodik érzék létezését. Az angol államférfi önéletrajzában is beszámolt élményeiről.
Az angol–búr háborúban a The Morning Post tudósítójaként fogságba esett.

• Miután megszökött a fogolytáborból, egy belső hang azt súgta neki, hogy a közeli településen egy brit polgárnál menedéket talál. Úgy is lett.
• Az első világháborúban egy alkalommal úgy érezte, hogy egy láthatatlan kéz ki akarja húzni a lövészárokból. Alighogy kiugrott, máris hullott a gránáteső a fedezékre.
• A második világháború alatt Londonban megint isteni erő mentette meg az életét. Churchill az autójában mindig ugyanazon a helyen ült, egy éjszaka azonban váratlanul helyet változtatott. Pár másodperc múlva lövedék csapódott be a kocsi mellett. Churchill meghalt volna, ha a megszokott helyén marad. Felesége kérdésére, hogy miért ült át máshova, azt válaszolta: „Amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy ismeretlen hang felszólított, hogy üljek át a kocsi jobb oldalára. Úgy éreztem, az őrangyalom azért oltalmaz, mert igazságos ügyet szolgálok.”
• 1940-ben, miután lelki szemei előtt megjelentek a minisztertanács épülete mögötti ház törött ablakai, azonnal figyelmeztette a lakókat, hogy hagyják el a házat. Néhány perc múlva a légnyomás betörte az épület ablakait.

Hétköznapi csodák

Mindenkinek vannak hétköznapi csoda élményei. Ilyen, amikor gondolunk valakire, és véletlenül összefutunk vele hosszú idő után egy váratlan pillanatban, helyen.

Vannak megérzéseink, beteljesült – esetenként irreális, váratlan – kívánalmaink. 

 Az élet több mint száraz racionalitás. A csoda a megélt mese, ami színessé teszi a világot. Megtanít bízni, hinni. A csoda és annak felismerése, fejlődésünknek egy apró szelete.

Ezért érdemes odafigyelni rá, érdemes a természetre csodaként tekinteni, abban élni, ám nem érdemes csupán csak a csodára várva élni.. A csoda csupán az élet egyik fűszere.