"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. március 3., vasárnap

Autók


Az autó (elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto: ön és a latin mobilis: mozgás szavakból) egy olyan, földön közlekedő, kerekeken guruló jármű, amely képes önálló mozgásra, nem egy másik jármű vagy állat mozgatja.

Az autó őstörténete szorosan összefügg a motoréval. Mióta az 1860-as években Denis Papin felfedezte a légnyomásos dugattyús gőzgép elvét, a lehetőségek száma megsokszorozódott (egyébként a száguldás szerelmesei mellett a háziasszonyok is áldhatják a nevét, ugyanis ő a Papin-fazék, ismertebb nevén a kukta megalkotója). 1769. október 23-án a francia Nicolas-Joseph Cugnot Párizsban útra bocsátotta saját gőzmeghajtású motorral rendelkező, igen tekintélyes méretű gőzkocsiját, ami a gőzmozdony és a gépkocsi közös ősének tekinthető. E járműnek még negyedóránként meg kellett pihennie, hogy elegendő gőz termelődjön a haladásához. Harminc év múlva az angol Richard Trevithick már finomított a szerkezeten. Az 1804-ben bemutatott járművet 8 tonnás súlya miatt kénytelenek voltak sínekre helyezni, s úgy működtetni - megszületett az első gőzmozdony! Az eredeti ötlet nem kevésbé volt ígéretes, s a fejlődés folytatódott: 1873-ban Amédée Bollée megalkotta az Obéissante-ot ("Engedelmes"), mely egyszerre akár tíz személy szállítására is alkalmas volt. A feltaláló emlékére Le Mans-ban máig megrendezik évente a világ leghíresebb 24 órás autóversenyét. A gázüzemű motorok rövid időn belül nagy sikernek örvendtek. Az első működőképes belső égésű motort 1860-ban a francia Étienne Lenoir szabadalmaztatta. Az egyhengeres járműben már megtalálható az elektromos fűtő- és hűtőrendszer. 1862-ben Alphonse Beau kidolgozta a négyütemű motor működésének elméleti alapjait. Munkáját 1876-ban a német Nikolaus Otto és Gottlieb Daimler folytatta. Nyolc év múlva Édouard Delemare-Debouteville elkészítette az első ilyen motort, mely egyesek szerint az első valódi automobil volt - hacsak nem tekintjük annak Karl Benz háromkerekűjét és kétütemű motorját. 

Sokan mondják, hogy a T-modellnél egyetlen autó sem volt nagyobb hatással az autózásra.
Hatalmas népszerűségnek örvendett, megbízhatósága, könnyű javíthatósága, egyszerű vezethetősége, nem utolsó sorban az alacsony ára miatt. Megalkotásában elévülhetetlen érdemeket szerzett típuskonstruktőre, a makói származású Galamb József.

Az első időben minden T-Modell fekete volt, mert ez a festék száradt a leggyorsabban. Ezzel kapcsolatban az az anekdota járja, mely szerint nagyon olcsón, nagy mennyiségű fekete festékre tett szert Ford, és emiatt lettek a T-Modellek feketék. Állítólag kijelentette: vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek.
 

Százra 2,8 másodperc alatt gyorsul, 750 lóerős, 395 kilométer per óra a végsebessége.

Itt a világ legdrágább autója! Érdekes az arca...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése