Az egyházi liturgiában már az első századoktól fogva gyökeret vertek a jeruzsálemi bevonulást felelevenítő szertartások. 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák-hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstaninápolyban, majd a XI-XII. században Rómában is szokásba jöttek a virágvasárnapi szertartások. A hívek által magukkal hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyítathatóan a VIII. század közepére nyúlik vissza.
Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal hozták összefüggésbe. Az olajágak a békét jelképezték. Azokban az országokban - mint hazánkban is -, ahol ritka a pálma, helyette barkát szentelnek meg a papok virágvasárnap. A néphit betegségektől óvó, gyógyító hatást tulajdonít a megszentelt barkának.
A szentelt barkához számos hiedelem fűződik. A legelterjedtebb szerint ha a templomból jövet lenyeljük egy szemét, az megvéd a betegségektől, főleg a torokfájástól. Egyes helyeken úgy tartják, hogy a megszentelt barkát nem szabad a házba bevinni, mert akkor nyáron sok légy lesz, ezért azt a padlásra, ablakba, házereszre akasztják. Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen. Más helyeken, például Gyimesben csak a szentelt barkát lehet bevinni a házba, mert ha megszenteletlenül kerül oda, elhullnak a csirkék és egyéb aprójószágok. Virágvasárnapi szokás több palóc községben az úgynevezett kiszehajtás, azaz a tél temetése. A lányok egy szalmabábut női ruhába öltöztetnek és körülhordozzák a faluban, azután levetkőztetik, a szalmát pedig elégetik vagy vízbe dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket.
Virágvasárnapon tilos a munka, és főként a mulatság. A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot. A népszokás szerint ekkor jó elvetni a virágmagvakat, mert szebbek és illatosabbak lesznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése