"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. május 27., hétfő

Az ásítás



Az ásítás a legrejtélyesebb jelenségek egyike. Szinte minden gerincesnél megfigyelhető, de az élettani funkciója még a mai napig sem teljesen tisztázott. Az ember rendszerint akkor ásít, amikor fáradt vagy álmos, ezért sokáig arra gyanakodtak, hogy az ásítás kiváltó oka az agy oxigénhiányos állapota. Hippokratész már i. e. 4. században felvetette, hogy az ásítás arra szolgál, hogy az ember kiűzze az agyából a rossz levegőt, és növelje benne a jót. Ennek elterjedt modern változata, hogy az ásítás hozzájárul a vér oxigénszintjének emeléséhez és a szén-dioxid-szint csökkentéséhez.

Ez az elmélet mára bizonyítottan megbukott. Egyrészt mérésekkel igazolták, hogy az ásításkor - a gyors levegővétellel - kevesebb oxigén jut a szervezetbe, mint a normál légzéskor. Másrészt kísérletek sorát végezték, ahol csökkentett oxigéntartalmú és szén-dioxidban dús levegőt lélegeztettek be, és egyszer sem növekedett az ásítás gyakorisága. Arról nem is beszélve, hogy ma már tudják, hogy a 11. héttől kezdve a magzat is ásít az anyaméhben, ahol ily módon semmiképp sem juthat plusz oxigénhez.

Az ásítás hűti az agyat?
Az egyik legújabb elmélet szerint az ásítás célja, hogy hűtse az agyat. Andrew Gallup, a Princeton Egyetem viselkedéskutatója kimutatta, hogy az ásítás gyakorisága évszakoktól függően változik, és az ember kisebb valószínűséggel ásít, ha a külső hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet. A Frontiers in Evolutionary Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az évszakos különbözőség arra utal, hogy az ásítás az agyhőmérséklet szabályozásának egyik módja.


A tanulmány során egy téli időszakban az arizonai Tucsonban arra kértek 80 találomra kiválasztott gyalogost, hogy nézzenek meg ásítozó emberekről készült képeket, és azt figyelték, vajon ásítani kezdenek-e válaszul. Ugyanezt a vizsgálatot elvégezték nyáron is. A képek láttán résztvevők fele ásított télen, és csupán negyede a nyári időszakban.

Az eredményekből a kutatók arra következtettek, hogy az ásítás hűti az agyat. Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen úgy lenne a logikus, ha az agyat inkább nyáron kellene hűteni. A kutatók elképzelése szerint azonban az ásítás az agyat hőcsere által hűti, a rendszer pedig nem működik egy forró nyári napon.

Az ásítás ragadóssága
Amikor a fenti kísérletben a kutatók ásítós képeket mutogattak a vizsgált személyeknek az ásítás kiváltására, azt a régóta ismert jelenséget használták ki, hogy az ásítás ragályos. Mindenki számára ismert, hogy ha ásítoznak az ember körül, vagy akár ha csak beszélnek az ásításról, hamar átragad a többiekre. Az ember ásítani kezd akkor is, ha csak olvas az ásításról, vagy ásító emberek képeit nézegeti.
A ásítás ragályosságát idáig az embernél, a csimpánzoknál és néhány majomnál, valamint a kutyáknál figyelték meg. Az, hogy miért ragadós az ásítás, egyelőre ugyanúgy tisztázatlan, mint maga a funkciója. A kutatók elképzelése szerint az ásítás - a ragadós nevetéshez és síráshoz hasonlóan - közös élmény, amely erősíti a társas kötődést. Molly Helt, a Connecticuti Egyetem klinikai pszichológusa úgy véli, hogy ez a viselkedés képes oldani a stresszt egy élénken figyelő csoportban, és segíti a nyugalom érzésének elterjedését a csoportban.
/forrás: origo tudomány /részlet/

Babonák és hiedelmek

az ásítással kapcsolatos hiedelmek és magyarázatok szinte kultúránként, vallásonként eltérőek... Az elegáns és merev francia kultúrában két ember egyidejű ásítása azt jelentette, hogy egyetértenek abban, amiről beszélnek. Az angolok szerint az ásítás az ördög műve. A gonosz szellemek ugyanis így jutnak be szájon át a testbe. Azért kell eltakarni a szájunkat, hogy megállítsuk őket.
 Egy másik változat szerint   ásításkor azért kell a száj elé tenni a kezet, mert az ásítással eltávozhat az ember lelke a testéből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése