"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. május 4., szombat

Budapesti "kisföldalatti"

A világ első földalatti vasútja Angliában, Londonban nyílt meg 1863. január 10-én. A budapesti volt erurópában a második.A "kisföldalatti" az államalapítás 1000. évfordulója tiszteletére készült el, és épp a Millennium évében adták át Budapest polgárainak.

1896. május 4-án került a nagyközönség használatába, nagyobb fennakadások nélkül szolgál ma is.

 1973-ig a vonal hossza 3700 méter volt, 9 földalatti és 2 felszíni megállóval. A szerelvények 2 perces időközzel közlekedtek, a legnagyobb mért napi utasszám 34 526 fő volt. A II. világháború végéig a további fejlődés nem folytatódott. Az akkori szokások szerint a földalatti vasút bal oldali közlekedésű volt. Az áttérés a forgalomirányító és biztonsági rendszerek átépítése nélkül lehetetlen volt. Erre a millenniumi földalatti korszerűsítésekor került sor.
 A millenniumi földalatti az Andrássy úttal együtt 2002-ben a világörökség része lett

/Forás: Wikipedia/


.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése