"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. május 21., kedd

Egy testmozgással töltött óra két órával növeli meg az élettartamot.

A rendszeres jógázás kedvező hatással lehet a szívritmuszavar leggyakoribb fajtájával küzdő emberek állapotára - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A jóga a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében.

A jóga célja a testi és a szellemi erők felébresztése. 

Az Indus-völgyi civilizáció romjai közül 6-7 ezer éves, meditáló jógikat ábrázoló képek kerültek elő. Több kutató az ősi Rig-Védában véli felfedezni a jóga eredetét, amit Kr. e. 1200 és 1500 között írtak. Az első írott emlék Patandzsáli, a Kr. e. 4. században élt indiai bölcs szútráiból maradt fenn, az összes többi jógakönyv tulajdonképpen erre alapozódik. A jóga elméletének és céljainak részletes kifejtése megtalálható az Upanisadokban, amely Kr. e. a 8. és 4. század között keletkezett.

Jóga a gyakorlatban

A régi jógik hite szerint ahhoz, hogy az ember harmóniában legyen önmagával és környezetével, össze kell hangolnia testét, elméjét és lelkét. Ennek módja a jóga három fő összetevőjében rejlik: gyakorlatok, légzés és meditáció.
A jógapozíciók vagy ászanák olyan gyakorlatok, melyek célja a gerinc, a mirigyek és a belső szervek megfiatalítása. A különböző pozíciók elősegítik az egészség javítását és a betegségek leküzdését. A pránájamák speciálisan kifejlesztett légzőgyakorlatok, amelyek növelik a tüdő kapacitását, és több oxigénhez juttatják a szervezetet. A tudatos légzés segít leküzdeni a stresszt, és ellazítja a testet.A meditáció ellazít minket és növeli a koncentrációs képességet. Tudatosabbá és éberebbé tesz minket a bennünk és körülöttünk történő dolgokkal kapcsolatban.


A jóga mindenekelőtt gyakorlati út, amelyen mindent magunknak kell elérnünk és megvalósítanunk. Senki sem adhat nekünk egészséget, boldogságot, elégedettséget. Ezeket sem megvásárolni, sem külső eszközökkel elérni nem lehet. Bennünk rejlenek és csak saját erőfeszítésünk gyümölcseként találhatunk rájuk és valósíthatjuk meg azokat.

Egyes kutatók szerint egy testmozgással töltött óra két órával növeli meg az élettartamot.
Igazán hatékony "orvosság"!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése