"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. május 7., kedd

Talizmán


A talizmán ‘apró tárgy, amely a babonás hit szerint minden bajtól megóvja azt, aki magánál hordja’.

Nemzetközi szó a spanyol talisman nyomán, ez az arab tilszamán (‘bűvös kép’) átvétele, amely a késő görög teleszma (‘misztérium’) szóból, a teleó (‘véghezvisz, megvalósít, felszentel’) származékából ered.

Ma sem ritka, hogy valaki szerencsét hozó tárgyat, amulettet hordjon magánál, ám a régi korokban ennek különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezek a tárgyak lehettek a szerencse, de akár a szerencsétlenség „mágnesei” is, ezért különös odafigyeléssel kellett kiválasztani vagy elkészíteni őket

Néhány híres talizmán története napjainkig fennmaradt. Ennek oka vagy tulajdonosa személyében, vagy pedig a talizmán erejében rejlik.

Napóleon egyiptomi hadjárata során egy királyi sírban talált szkarabeuszt tartott magánál, s úgy vélte, ez kölcsönözte a szerencsét számára. Ám amikor sikeres hódításai hatására a dicsőség a fejébe szállt, elajándékozta a szkarabeuszt, s ettől kezdve a szerencse elpártolt tőle.
Fia, II. Napóleon is hitt az amulettek erejében, ő azonban egész életében egy kevés francia földet hordott magánál, melyet saját kezével ásott ki.

Az orosz cár, II. Miklós nem bízta a véletlenre: kétféle amulettet is viselt. Az egyik egy gyűrű volt, melyen egy Krisztus keresztjéből származó piciny fadarabot tartott, a másik pedig egy aranyóra. Úgy tartotta, ha ez az óra leáll, óriási veszély csap le a cári családra.
 Az indiánok egyszerű kavicsokból, ágacskákból, csontokból készült amulettel is magukhoz tudják vonzani a jót. Ők hisznek a természet erejében, és abban, hogy a jó szellem mindenben ott rejtőzik. Aki tehát a neki megfelelő kavicsra rátalál, magához vonzza a szerencsét is.

Az egyiptomiak úgy vélték, a bolygók ereje a drágakövekben rejtőzik. Ez a hit évezredek óta tartja magát. „A növények között vannak hasznosak és károsak, de a kövek között egyetlen sincs, mely ártalmas lehetne – írta Orpheusz kr. előtti 7-6. században A kövekről című 774 hexameterből álló versében, amelyben a drágakövekből áradó varázserőt énekli meg.

A hit szerint Salamon pecsétje (a két egymásba forduló háromszög) mindenkinek szerencsét hoz.Ezt a jelet több vallás is magáénak tartja, valójában már jóval Salamon előtt is létezett, de állítólag ő is e jel segítségével uralkodott a szellemeken, embereken, állatokon. Nagyon gondosan készítették az aranyművesek, mert tudták: ha egyet véletlenül elrontanak, oda a varázslat.



A talizmán tehát nagyon sokféle lehet. A legfontosabb, hogy aki viseli, higgyen benne. Mert a tehetséget, a tudást leginkább a hit és az önbizalom tudja megsokszorozni.

Minden csillagjegynek megvan a maga féme is

KOS – KOS Gyémánt, ametiszt, szárd-ónix (+ vas)
BIKA – világos zafír, moha-achát, karneol (+réz)
Ikrek – hegyikristály, berill, topáz, akvamarin (+higany)
RÁK – smaragd, kalcedon (+ezüst)
OROSZLÁN– rubin (+arany)
SZŰZ – jáspis, smaragd (+bronz)
MÉRLEG – gyémánt, berill (réz)
SKORPIÓ – topáz, ametiszt (+vas)
NYILAS – sötét zafír türkiz, gránát (+cink)
BAK – ónix, krizopráz (+ólom) Vízöntő – kék zafír (+platina)
VÍZÖNTŐ kék zafír (+platina)
HALAK – krizolit, fehér zafír (+ón)

/astronet, talizmánok/


A szerelmi talizmánok közül a leghíresebb Medici Katalin medalion talizmánja .
Ezt a talizmánt, melyet korábban apácák hordtak a betegségek távol tartására,
az egyik thüringiai kolostor gyűjteményéből szerezte meg a későbbi tulajdonosa,egy férfi.
Később derült ki, hogy a kalandos utat bejárt medál, eredetileg a szerelmes Medici Kataliné volt,
 melyet számára mágusai és asztrológusai készítettek.
 
A Vénusz talizmánja kerek, csiszolt rézlemez.
A négyszög minden számsorának összege a 175-öt adja.
Másik oldala a bolygót ábrázolja.
Hiányosan és érzékien öltözött nőalak, a combjánál Cupido áll.
Kezében zeneszerszámokkal, feje fölött a Vénusz.
Mindezt vassal véssük rá, amikor a Vénusz jó aspectusban áll,
a Hold, a Bika vagy a Szűz első fokában.
A talizmánt göngyöljük selyembe.
Csodálatos ereje van a talizmánnak, megszerezhetjük vele mindenki szerelmét,
és bármennyire gyűlöl valaki, ha csak egyszer poharába mártjuk, elszáll minden haragja”.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése