"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. május 18., szombat

Ezen a napon történt- május 18.

1920. május 18-án született a   lengyel származású Karol Wojtyla, akit a világ egyházi nevén II. János Pál pápaként ismert. A római katolikus egyház történetében ő volt a 264. pápa a sorban, aki a mindössze 33 napig uralkodó I. János Pál pápát követte a Szentszékben.

A Krakkó melletti Wadowiceben született Karol Wojtyla szellemi képességei ifjúkorában megmutatkoztak. Figyelemreméltó szorgalmával és tudásával kiemelkedő eredménnyel végezte el a gimnáziumot. A középiskola befejezése után a krakkói Jagelló Egyetemen folytatott filozófiai és lengyel filológiai tanulmányokat, melyeket a második világháború kirobbanása miatt kénytelen volt megszakítani.
1942-ben még német megszállás alatt állt Lengyelország, így csak titokban tudott a teológiai szemináriumokon résztvenni. Az egyház iránti erős elhivatottságának végeredménye végül az lett, hogy 26 éves korában pappá szentelték. Isten szolgájaként lelkigondozással foglalkozott a parókiákon, morálteológiát oktatott az egyetemen.

1958-ban avatták püspökké Krakkóban, majd öt évvel később érsekké. 1978. október 16-án a katolikus egyházban betölthető legmagasabb címet kapta meg: ezen a napon a Sixtusi Kápolnában összeült konklávé – viszonylag rövid tanácskozást követően – a nem éppen a legnagyobb esélyekkel induló Karol Wojtylát választotta I. János Pál pápa utódjának. II. János Pál pápa néven ő lett az első szláv származású egyházfő.



II. János Pál  nemcsak a katolikus egyház feje volt, ő  volt az a lelki vezető, aki először a történelemben  az egész emberiség spirituális vezetőjévé vált, a vallásra való tekintet nélkül.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése