"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. március 21., szombat

Gyógynövények - Több mint 500 gyógynövény fajjal lehet majd megismerkedni a Gyógynövény-völgyben.


Gyógynövény-völgy nyílik a Balatonnál, ahol egész évben hazánk egyik legváltozatosabb gyűjteményével fogadják az érdeklődőket. Az évszaknak megfelelően több mint 500 gyógynövény fajjal ismerkedhetünk itt meg!
 A Gyógynövény-völgy megálmodóinak célja, hogy a Balaton-felvidék egyedülállóan sokszínű gyógynövényflóráját interaktívan és élményközpontúan mutassák be a nagyközönség számára,



Nincs olyan emberi település, és nincs olyan civilizáció, ahol a természetes környezet nem számított volna minden időben a gyógyhatású szerek kincses bányájának. Őseink bámulatos megfigyelőképességgel és éleslátással tárták szélesre a gyógynövények és természetes gyógyszerek tárházának kapuját. Nemzedékről nemzedékre örökítették át ezt a tudást. E tekintetben talán az ősi Kínában halmozták fel a legtapasztalatibb és legmélyebb ismereteket. Aztán a római birodalom figyelemreméltó haladást ért el a betegségek megelőzésében, a higiéniás körülmények javulásának köszönhetően. Megoldották a víztisztítást és a szennyvízelvezetést, de ismerték a fertőzés fogalmát is és járványok idején elkülönítették a fertőzötteket. A római orvoslásnak kiemelkedő alakja Dioscorides megalkotta minden idők egyik legátfogóbb herbáriumát, benne 600 gyógynövény leírásával és illusztrációjával. Az ezt követő korszakban szédületes fejlődésnek indult az orvoslás és benne a gyógynövények alkalmazása és a belőlük készült főzetek használata bekerült a köztudatba. Kolumbusz felfedezte Amerikát és addig ismeretlen gyógynövényeket hozott Európába. Az anatómiai ismeretek gyarapodása /hála például a reneszánsz géniuszának Leonardo da Vincinek,/ oda vezetett hogy a gyógyítok egyre hatékonyabban szálltak szembe egyes addig gyógyíthatatlanak hitt betegségekkel. Ez a-kor azonban még bővelkedett a sok tízezer áldozatot követelő járványokban elég ha csak a pestisre gondolunk. Azt ezt követő évszázadokban felfedezték a betegségekre igazán hatni tudó növényi és állati eredetű alkotó anyagokat, és azok hatás mechanizmusát és összetételét. Lassan megindult a „Nagyüzemi” gyógyszergyártás. Korunk embere, szinte nyakló nélkül szedi be a különböző kemikáliákat vélt vagy valós panaszaira. Feledésbe taszítva őseink a természetből merített hatalmas tudását.

Mind a fodormenta, mind a borsmenta alkalmas gyógyászati célra. Jók a levelek, és a virágok is. A világ legrégebbrõl fennmaradt orvosi leírása, az Ebers-féle papírusztekercsek is említik a növényt. Egyiptomból került Palesztínába, ahol adóként is elfogadták. (Lukács evangéliuma) Innen Görögországba került, ahol mitológiai történetet is olvashatunk róla: Pluto, az alvilág istene szerelembe esett a gyönyörû nimfával, Minthével. Pluto isten-felesége, Perszephoné féltékenységében azonban Minthét növénnyé változtatta. Pluto már nem tudta visszaváltoztatni szerelmét, de a növényt finom illattal ajándékozta meg, és a nimfáról nevezte el. A görögök és rómaiak a tejbe mentát tettek, hogy megakadályozzák megsavanyodását, étkezések után pedig emésztést elõsegítõül szolgált. Görcsoldó, nyugtatja az emésztõrendszer simaizmait. Segíthet megelõzni a gyomorfekélyt, serkenti az epekiválasztást. A mentával végzett inhalálás segít az orr- és a homloküregi és mellkasi problémákon. Számtalan baktériumot, valamint az ajak- és a nemi szervi herpeszt okozó vírust is elpusztítja. Ajánlják terhességi hányinger ellen is. Sebekre, égésekre, horzsolásokra, herpeszre eldörzsölt levelet, vagy illóolaj kivonatát tegyük. Frissen és szárított leveleibõl is készíthetünk teát. Ülõfürdõhöz egy vászonzacskót töltsünk meg mentával, csurgassuk rá a forró fürdõvizet. Amikor az elsõ virágok megjelennek, vágjuk le a talaj fölött 5-10 cm-re, és szárítsuk árnyékos szellõs helyen. Szirupot fõzhetünk belõle.

LEVENDULA
Ez az évelõ gyógynövény kertünk dísze. A levendula virága görcscsillapító, erjedést megakadályozó, felfúvódást szüntetõ, vízzel készült forrázata ideges szívdobogást, vérnyomást csökkent, migrént szüntet, szédülést, ájulást, ideggyöngeséget, melankóliát gyógyít, ezenkívül vizelethajtó is. Külsõ sérülés folytán elõállott duzzanatot és véraláfutást, égési sebet a fõzetébõl készült borogatással kezelhetünk. Olaját alkoholban oldva (1:10) szédülés, fejfájás eseteiben bedörzsölõszernek használjuk. Reumánál, idegességnél a fürdõvízbe csöppentenek belõle. Célszerû egy evõkanálnyi mézben 3-5 csepp olajat feloldani, és ezt önteni a fürdõvízbe. Kellemes illatú természetes molyûzõ a ruhásszekrényben, gyapjúholmik között.

SZEGFÛ
Virágszirmait salátába, gyümölcstortába, szendvicsekre rakjuk. Cukor, dzsem, ecet ízesítésére is használhatjuk. Virága borral felforralva frissít.
Szegfûszirup: 2,5 dl vízzel 2-3 dg friss szirmot forrázzunk le, áztassuk 12 óra hosszat. Szûrjük le, adjunk hozzá 20 dg cukrot, keverjük meg, töltsük üvegekbe. Frissítõ hatású.
/Temesvári Gabriella/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése