"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. március 25., szerda

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust.

 A magzat fogantatásához kapcsolódó analógiás mágia, valamint az évszázados megfigyeléseken alapuló népi bölcsesség szerint ezen a napon indul meg igazán a mezõk növényeinek növekedése, ekkor érdemes gyümölcsfát oltani, szemezni. Ekkor használták fel a február 10-én, Skolasztika névnapján levágott, és a pincében tartott oltóágakat. A reggeli mise után, akit tehette indult a gyümölcsösbe oltani. A régi szõlõ és gyümölcsgazdák azt vallották, hogy "az ember ilyenkor Szûz Máriával olt almát."
A göcseji néphit szerint az ekkor oltott fát nem szabad letörni vagy kivágni, maguktól kell elkorhadniuk. Ha mégis kivágják, vér folyik belõle. Székelyföldön az e napon oltott fákra rontás ellen piros szalagot kötöttek

A tápiógyörkiek féregûzõnek használták a lemetszett gallyacskákból rakott tüzet, Szegeden a méhek mézelõ kedvét serkentették a kaptár elé állított gallyal.

A Bánátban ugyancsak a tudomány által analógiás mágiának nevezett bûbájjal éltek: vörösbort ittak, hogy az újonnan ültetett fák vére növekedjék, pattogatott kukoricát ettek, hogy a rügyek kipattanjanak. A meddõ asszonyok sem maradtak tétlen, föltétlenül a férjükkel háltak ezen a napon.

A pásztorok is ehhez a naphoz kötik a tavasz kezdetének egyik pillanatát: „Gyümölcsoltó indítja meg a mezõt a növekedésre. Gyümölcsoltó elõtt, ha vasharapóval húzzák is kifelé a füvet, akkor se gyün ki a fõdbül. De ha elmúlt gyümölcsoltó, akkor, még ha kalapáccsal verik vissza, akkor is eljön." A hal is felveti már magát a vízben, mondták a halászok.

Gyümölcsoltó Boldogasszony hozza haza az énekesmadarakat is. A budaörsi gazdák kitárt istállóajtóval fogadták Isten madarát, a fecskét. Számos idõjárással kapcsolatos jóslat is kötõdik ehhez a márciusi naphoz, a délvidéken például a hangos békakuruttyolásból még 40 napi hideg idõre következtettek. Gyimesben úgy gondolták, ha rossz idõ van, akkor kellemetlen tavaszra lehet számítani. És mivel mindennek az ellenkezõje is igaz, az Ipoly mentén azt vallották, hogy Gyümölcsoltó hidege, a téli hónapok megölõje.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése