"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. február 23., csütörtök

Egy ősi város és 500 éves aranykincs

A Genezáreti-tó partján álló Hipposzt a Kr.e. 3. században alapították, s a Kr.u. 8 században, 749. január 18-án döntötte romba egy hatalmas erejű földrengés. A pusztítás oly nagy volt, hogy lakosai elhagyták a várost, ahová soha többé nem tértek vissza, de a későbbiekben sem telepedett meg itt senki.



A Haifai Egyetem régészei Artúr Szegal professzor és Mihael Eizenberg irányításával 2000-ben kezdték meg a feltárásokat. „A tizenkét ásatási szezon alatt rengeteg hellenisztikus, római, bizánci, valamint az Omajjádok uralkodásának idejéből származó leletet találtunk" - hangsúlyozták a régészek. Feltárták a 42 méterszer 42 méteres római fórum épületegyüttesét, az 55 méterszer 30 méteres római bazilikát, de napvilágra kerültek egy hellenisztikus szentély falai, egy kisebb színház, valamint két bizánci templom maradványai.

forrás:Múlt-kor



500 éves aranykincset találtak Namíbiában


Majdnem két évvel a felfedezését követően sikerült a felszínre hozni azt a 16. századi portugál hajóroncsot, amely vagyont érő arany- és műtárgyrakományával együtt mintegy 500 évig pihent a namíbiai Oranjemund város partjainak közelében.

A kiemelési munkálatokat irányító Webber Ndoro elmondása szerint a felszínre hozott 21 kilogrammnyi arany az utóbbi időkben világszerte előkerült elveszett kincsek legértékesebbjei közé tartozik. Az érmék mellett további értékes műtárgyakat, köztük fémrudakat, elefántagyarakat, ágyúkat és navigációs eszközöket is rejtett a Portugáliából Ázsia felé tartó hajó rakománya.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése