"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. június 12., kedd

Szimbólumok világa

A szimbólum a görög ismertetőjel, bélyeg, jegy jelentésű szóból származik, eredetileg a felismerést elősegítő valamely jel volt, egy kettévágott tárgy, amely egymásba illesztése és illése volt hivatott igazolni jogos tulajdonosát. Később már általánosabbá vált, elterjedt az irodalom, de a mindennapi nyelv területén is.

A szimbólumok mindig valami rejtett, megfejthetetlennek tűnő misztikus többletjelentéssel bírnak, amelyek a legtöbb ember számára vagy jelentéktelenek, vagy észrevétlenek, de leginkább megismerhetetlenek.

Különös képi nyelv a szimbólumok világa, ahol nem az érzékszervek, hanem a tudatos, elemző, bölcs emberi tudat a címzett.


A Yin és Yang szimbólum eredete Kína régmúltjába vezethető vissza. Ez a jelkép a kínai világszemlélet lényegét fejezi ki ilyen értelemben közelebb vitte a kínaiakat önmaguk megismeréséhez, és közelebb visz minket is önmagunk megértéséhez!



Hiszen mindannyian ezeknek az erőknek a hullámverésében élünk, ez hajtja át rokoni és munkakapcsolatainkat, s voltaképpen a teremtés egészét. A Yin és Yang egységét ismerve, más szemmel tekintünk majd embertársainkra, de magunkra és környezetünkre.

Ha változásban tudjuk szemlélni világunkat, ha megértjük, hogy az élet folyamatos átalakulás, mint az (évszakok körforgása, éjszakák, nappalok váltakozása,) Jobban eligazodunk majd a modern világ útvesztőiben.

Minden emberben van Yin és Yang csak a férfiakban több a Yang elem a nőkben pedig a Yin. Kettő kapcsolata állandó, folytonos (mint a jelkép tükrözi), egymást kiegészítő, szoros egységet alkotja meg az egészet.

A kínaiak úgy tartják, hogy a Yin és Yang az idők kezdetétől jött létre, mikor villám hasított a kozmikus őssötétbe és semmibe. Ekkor minden súlyosból és sötétből Yin keletkezett, miközben amire csak a villám fénye hullott, könnyű súlytalan Yang-á változott.

Kettő kapcsolata állandó, folytonos (mint a jelkép tükrözi), egymást kiegészítő, szoros egységet alkotja meg az egészet.

A kínai filozófiában a Yin és Yang jelkép a természet megfigyelésén alapul. Az égitestek csillagok, és bolygók ugyancsak Yin vagy Yang minőségűek , a Nap Yang, a Hold Yin.

A természetben szintén együttesen van jelen Yin és Yang a hegyek Yang míg a folyók Yin.

A Yin és Yang léte egy energiával átitatott világot feltételez.

A Yin és Yang kettősségén alapuló világszemlélet, úgy hiszem, segít megérteni a minket körülvevő valóságot és történéseit. Megvilágítja a bennünk magunkban rejlő ellentéteket, s lehetővé teszi, hogy összhangba kerüljön a körülöttünk áramló, hullámzó erőkkel, sőt, bizonyos mértékig uralmat is nyerjünk felettük!

A Yin és Yang ma az egész világon ismert szimbólum.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése