"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. szeptember 27., szombat

Végetér a szeptember

A virágok és más növények préseléssel való megőrzése  az egyik legrégebbi díszítési mód, ahogy az emberek nem csak otthonukat szeretnék szépíteni, de egyben a nyár szépségét is próbálják megőrizni.

Préselés hatékonyságaMikrohullámú sütő

Préselés előkészítése

Ha már megvan, hogy milyen virágokat szeretnénk hazavinni, akkor érdemes a szállításra is alaposan odafigyelni. A legjobb, ha egyből száraz papírok közé tesszük őket, hogy ne gyűrődjenek, és ne változtassák nagyon az alakjukat.

Otthon tegyük őket szépen eligazgatva egymás mellé az újságpapírokra, figyelve arra, hogy ne érjenek egymáshoz. További rétegeket megfelelő vastagságú újság lapokkal válasszuk el egymástól.
 
Virágok a lakásban - ideális szobanövények a feng shui szerint

Aloé

Az aloénak szintén nagyon sok pozitív hatást tulajdonít a feng shui. Feltölt energiával, segít túljutni a saját lustaságunkból fakadó problémákon, ezért a lakás bármelyik pontján eredményesen alkalmazhatjuk.

Egészséget, gazdagságot és békét hoz, vagyis magába foglal minden olyan vágyat, amire általában törekszünk. Bármennyi aloét tarthatunk otthonunkban, hiszen a feng shui alapján kizárólag pozitív hatással lehet életünkre, ráadásul annak minden egyes területén.
Aloé

Fokföldi ibolya

 

A fokföldi ibolyánk szintén olyan hatásokat tulajdonít a feng shui, amelyek az élet rengeteg területén segíthetnek a boldog, kiegyensúlyozott mindennapok megteremtésében. Feltölt energiával, segíti a jókedv dominanciáját s nem utolsó sorban megnyugtató harmóniát áraszt maga körül.

Nyitottabbá, a többi ember iránt érdeklődőbbé és fogékonyabbá tesz bennünket, így segít a barátságok elmélyítésében. Pozitív gondolkodásra és életigenlésre sarkall, ideális helye a nappali,
forrás: bien.hu

Őszi diszek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése