"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. szeptember 1., hétfő

Egyed napja szeptember 1.

  Egyedet patrónusuknak tekintették a pásztorok, bár főképpen a koldusok, a nyomorékok és a leprások védőszentje volt. Régente Egyed napján fogták hízóba a disznókat, kezdték jobban őrizni a szürethez közeledő szőlőt, az erdőkben pedig ekkor harsant fel a szarvasbikák bőgésére választ adó vadászkürtök hangja.

A néphagyomány szerint Egyed napján kell kezdeni az őszi búza és a rozs vetését. Azt tartják, hogy aki ekkor elveti a gabonát, az bő termésre számíthat. E nap időjárásából is jósoltak: a meleg, napsütéses időből hosszú, szép őszre lehet következtetni, míg az e napon hullott eső, hideg évszakot jelez. Egyes vidékeken a szőlővel kapcsolatos hiedelmek is elterjedtek. A gazdák ekkor különböző gonoszűző varázscselekményekhez folyamodtak. Virradat előtt meztelenül járták végig a szőlőt, a négy sarkán összekötötték a gallyakat, hogy a gonosz szellemeket távol tartsák.
A népi kalendárium szerint, amilyen szeptember elseje, másodika, 11-e, és 21-e, olyan lesz a következő négy hét.



Fájl:Saint Giles closeup.jpg
Szent Egyed (latinul: Aegidius, franciául: Saint Gilles, olaszul: Egidio) bencés szerzetes (Athén, 640 körül – Saint Gilles-du-Gard, 720 körül), apát. A kubikosok, lókereskedők, pásztorok, szíjgyártók védőszentje, bőrbaj, elmebaj, himlő, nehéz nyavalya, rák, vörheny, marhavész, szárazság, terméketlenség, tűzvész ellen kérik oltalmát. Ünnepe szeptember 1-jén van.                             

Élete, legendája:
Szülei halála után örökségét szétosztotta a szegények között, s Galliába ment, ahol Provence-ban remetéskedett.
Legendája szerint az Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő kolostort alapított, melyet később róla neveztek el (Saint Gilles-du-Gard). A szent sírja a középkorban híres zarándokhely volt, ereklyéi ma Toulouse-ban vannak. Európa-szerte leginkább városok emeltek templomokat tiszteletére. 

Tisztelete Magyarországon :
Esztergomban már a 11. században őrizték koponyájának három töredékét. Tiszteletének másik hazai nyoma a Szent László király által 1091-ben alapított somogyvári Szent Egyed monostor volt, amelyet közvetlenül Saint Gilles-du-Gard bencés szerzeteseivel népesített be a király. Valószínűleg a bencés kapcsolatokkal függ össze, hogy 1209 óta a garamszentbenedeki apátság plébániája szintén Szent Egyedet tiszteli védőszentjeként.
 A hagyomány szerint Eger közvetlen szomszédságában, a felnémeti völgyben is állott valamikor Szent Egyedről elnevezett bencés apátság, bár ennek létezésére egyelőre nincs bizonyíték. A Vas megyében fekvő Peresznye község temploma szintén Szent Egyed tiszteletére van szentelve, mai formáját 1702-ben nyerte el. A felső-magyarországi szászok „cipszerek” (német: Zipser) által lakott városokban (Bártfa, Poprád, Ruszt) kialakult Szent Egyed tisztelet azonban már feltehetően nem bencés gyökerű, hanem közvetlen nyugati ihletésű, melyet a nyugatról a városokba érkező kereskedők, iparosok hoztak magukkal. A Kárpát-medencében több település is a szent nevére felszentelt templomáról kapta nevét (az egykori somogyi Szentegyed, a mai Illés Szlovákiában, az erdélyi Vasasszentegyed) és Vasasszentegyedivölgy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése