"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. február 23., hétfő

Mesék Mátyás királyról

 Szamár a csillagász és csillagász a szamár
Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:
– Lesz-é eső?
A csillagász feltolta a szemüvegét, és mondta:
– Felséges királyom! Nem lesz eső, mert nagyon szép idő van, indulhatunk!
Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt, hogy mi ennek a jelentősége. Azt mondja a juhász:
– Felséges királyom! Szamaram valahányszor a szavát hallatja, bőven hull az esőnek harmatja!
Megint megkérdezte a csillagászt, akkor is azt mondta:
– Szép idő lesz.Az időjós (népmese)
A juhász csak mondta:
– Felséges királyom, ne indulj el, mert nagy eső lesz!
De a csillagász csak azt mondta, hogy nem lesz. Nem haladtak egy félórányira, amikor nagy zivatar és nagy eső lett, még a csillagásznak a pápaszeméről is csurgott a víz.
Akkor azt mondta Mátyás király:
– Szamár a csillagász és csillagász a szamár.


Mátyás király és Kinizsi

Történt egyszer, hogy Mátyás király a Bakonyban, Nagyvázsony környékén vadászott. Nagy meleg volt; a király beüzent a barátok klastromába, hogy erősen megszomjazott.
Mindjárt futottak a barátok, és aranykupában finom somlai bort hoztak a királynak.
De Mátyás király hozzá sem nyúlt, hanem azt mondta:
- Ilyen melegben nem iszom bort.
Meghallotta ezt a malomajtóból Kinizsi Pál, az erős molnárlegény, aki éppen malomkövet forgatott. Beugrott hát a korsóért és futott vele a királyhoz. Amikor  odaért, azt mondták a barátok:
- Ejnye fickó, hát a tálca hol marad?
Visszafut Kinizsi, felkapja a malomkövet és azon nyújtja a korsót.Mátyás király és Kinizsi Pál első találkozása.
Mátyás királynak megtetszett az a derék legény. Ott nyomban nekiajándékozta Nagyvázsonyt. Szót váltott vele, bevette seregébe, aztán harcba küldte a török ellen.
Amikor Kinizsi bátorságával is kitűnt, Mátyás még jobban megszerette, és egyszer azzal bízta meg, hogy követségbe menjen a török császárhoz.
De Kinizsi, aki a csatamezőn nem ijedt meg a töröktől, semmiképpen nem akarta vállalni ezt a kitüntetést.
A király így biztatta:
- Jó hívem, Kinizsi Pál! Ha a török a te fejedet leüttetné, én a fejed helyébe harmincezer török fejet vágatok le!
- Úgy bizony  - mondta erre Kinizsi -, de a harmincezer fej közül egy sem illik úgy Palkó nyakára, mint ez a mostani fejem.

Mátyás meg öreganyó húslevese


Mátyás vadászgatott erdőrengetegben
sok vadásztársával egybekeveredten.
Déltájt, míg a szakács ebédet készített,
elsétált a király, és el is tévedett.
Elmúlt a délidő, aztán esteledett.
Királyunk megfáradt, és elcsigázódott,
mikor pislogó fényt pillantott meg amott.
"No, ide benézek" -gondolta jó Mátyás -,
"éjszakára veszek itt magamnak szállást."
Öreg anyóka ott, erdő mélyén lakott.
"Adj' isten jó estét, édes öreganyám!"
Kopogtatott, és így köszönt be a király.
"Néked is szép fiam, adj' isten néked is!
Mi járatban erre, amerre madár sincs?"

Eltévedtem Anyó, sűrű lett az este,
vadásztársaimhoz utat nem lelem meg."
"Ha világosságban nem találtad őket -
egyet mondok fiam, kettő lesz belőle -,
éjjel az erdőben reménytelen eset.
Ám itt ez a dikó, ezen megpihenhetsz,
van nekem egy tyúkom, megfőzöm azt neked."
Térült-fordult Anyó, tyúkot kopasztotta,
főzött abból levest a királynak nyomba'.
Megmelegedett a király szíve, mikor
elébe került a finom leves, bizony.
Megolvasta, hogy hány zsírkarika van a
párolgó levesnek tetején, és mondta:
"Nem tudod te, anyó, ki vagyok én, ugye?
Bizony Mátyás vagyok, magyarok vezére."
"Jaj fiam, kegyelem, meg nem ismertelek,
és királyhoz illőn meg sem tiszteltelek!"
Válaszolt Mátyás így:"Bizony megtiszteltél
elégedett vagyok: megettem leveskéd.
Utolsó tyúkodat adtad a vendégnek,
jól megkopasztottad, megfőzted levesnek.
Kapsz aranyat tőlem, mégpedig épp annyit,
ahány zsírkarika leveseden úszik."
Vette Mátyás király a pénzes iszákját,
s öntötte asztalra anyóka aranyát.

Ekkor kopogtattak kunyhónak ajtaján:
örvendett sok vitéz királyuknak láttán:
"Hej, urunk, királyunk, esszük a te lelked,
már az egész erdőt bejártuk mi érted!
Miért jöttél ily messze? Utat elvétetted?
Aggodalmunk, mint a tenger teéretted!"
Látták a kísérők a tenger aranyat,
kérdezték a királyt, mi oka van annak?
Mátyás meg elmondta annak sorát szépen.
Gondolta egy kukta, aki ott volt éppen:
"Így gazdagszom én meg, király leveséből.
Főzök zsíros levest holmi jó kövérből..."

Ahogy eltervelte, aképp cselekedte,
a húslevest már másnap elkészítette.
Sejtette a király, honnan is fú a szél,
méregbe gurulva, ím eképpen beszél:
"Hej kukta, ne, te ne! Miféle leves e'?
Egy zsírpacni ennek az egész teteje!
Leves ez, te kukta? Ördögadta dolga:
nem leves ez, csupán leves utánzata.
Itt egy arany, vegyed!Egy arany az árad,
egy zsírkarika, mi leveseden árad.
Egy zsírfolt az egész: ilyféle levesek
királyi asztalon nem gőzölöghetnek!
Kapsz tőlem aranyat! Olyat, mint kevesek!
Pusztulj udvaromtól, többé ne lássalak,
aranyért levest főzz más-más királyoknak!"

Kókadt fejjel hagyta el kukta a királyt,
sok aranyat akart, ami néki nem járt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése