"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. október 20., csütörtök

Városok, legendák

Lőcse

Szeretne legendává válni? Ehhez gyönyörűnek, szerelmesnek, hűtlennek és árulónak kéne lennie vagy olyan személynek, akiről szívszorító regényt ír egy híres író, és  amelyben az élete erőszakos halál által ér véget. Korponay Júliának sikerült mindezt megvalósítania - ő volt ugyanis a lőcsei fehér asszony, egy olyan történelmi személy, aki élete egy részét a 17. és a 18. század fordulópontján élte át Lőcsén.

Ožďanyban született, Losonc mellett egy grófi családban. Egy császári századoshoz ment feleségül Lőcsére, amely az akkori monarchia fontos városa volt. Abban az időben harcok zajlottak Magyarországon, főleg a vallási ellentétek miatt. Ebben ay időben a császári labancok védték az erődökkel ellátott Lőcsét a felkelő kurucok ellen. Vezérük Rákoczi volt, akinek oldalán szolgált tiszti rangban Andrássy gróf, a híres nőcsábász. Amikor a lőcseiek megadták magukat,    a fiatal kapitány feleségét azzal gyanusították meg, hogy a  felkelők jóképű vezérét és katonáit egy titkos bejáraton a városba engedte. A festő fehér ruhában festette le őt, a képet  eredetileg a  várfalon helyezték el, a híres lőcsei Probstnerov család kertjében.

Jókay Mór, magyar író írt regényt erről a történetről, mindamellett nem lehet tudni, hogy mi volt előbb, a kép vagy a regény.



A lőcsei fehér asszony


Lőcse (szlovákul Levoča, németül Leutschau, latinul Leutsovia) város Szlovákiában, Eperjestől 40 km-re nyugatra, a Lőcse patak völgyében. Az Eperjesi kerület Lőcsei járásának székhelye. Az egykori Szepes vármegye legjelentősebb települése.

Területén már a 9. században szláv erődítmény állt.települést a 12. században kezdték benépesíteni a szászok, ez azonban nem a mai helyén állott, és a tatárjárásban elpusztult. A mai várost a tatárok kivonulása után a Menedékkőről visszatérő szepesi szászok alapították a Hernád lapályának jól védhető, kiemelkedő részén. Oklevélben 1245-ben említik először. 1271-ben már a szepesi városok szász tartományának fő helye, 1772-ig a szepesi szász kamaragrófság székhelye. Falai a 13. században épültek, majd a 15.16. században alakították ki ma is látható védműveit, melyek 44 ha területet kerítenek be, és ezzel az ország legjelentősebb települései közé számított. 1321-től árumegállító joga volt, majd 1323-ban szabad királyi város lett. Kereskedelme fokozatosan nemzetközi méreteket öltött, fejlett kézműipara, vásárai voltak. 1332-ben és 1431-ben tűzvész pusztította. 1440 és 1450 között a husziták többször támadták a várost, Mátyás innen indult kiűzésükre. 1526 után nagy szerepe volt a trónharcokban, majd a 17. századi harcokban. A város már a 16. század első felében protestáns hitre tért. A 16. században közel száz évig folyt az ellenségeskedés a szomszédos Késmárkkal, mely fegyveres összetűzéssé is fajult. 1550-ben és 1599-ben újra tűzvész pusztította. 1560-ban 2500, 1622-ben 1600, 1645-ben 2214 lakos pusztult el a dühöngő pestisjárványokban. 1630-ban Breuer Lőrinc itt állította fel nyomdáját, mely 1754-ig működött. Nyomdái és iskolái évszázadokig híresek voltak, számos neves személyiség tanult és tanított itt.


Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Szepesvár, Szepescsütörtök, Krasznahorka, Besztercebánya, Rimaszombat, Léva, Ipolyság, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Pozsony mind-mind a magyar történelem színhelyei voltak, éppen úgy, mint Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, Gyergyó, Gyimes, Csík, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Déva, Arad, Temesvár.





A szlovákiai (az egykori felső-magyarországi) Lőcse városa és a helyi gótikus templomban található oltár, Lőcsei Pál mester alkotása is felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése