Ha erre jársz, várlak: 1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc

2012. augusztus 8., szerda

1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc

Mottó: „Az ember nem a jelen pillantat, nem a pillantati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől…” Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

1790. augusztus 8-án látta meg a napvilágot Kölcsey Ferenc a Himnusz szerzője. A hányatott sorsú költő nem hagyott maga után sok verset, mégis főművének első versszakát minden magyar ember kívülről fújja. A nemzeti imádság halhatatlanságot hozott a szerzőnek. A költemény megszületésének napját (január 22.) a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Idézetek

Az elfogadás bölcsessége

Az elfogadás bárminek a magadba fogadását jelenti, feltételek nélkül. Aki eleget élt, tudja, hogy a dolgok sokszor bizony “rosszul mennek”. Pontosan az ilyen időkben van szükség az elfogadás begyakorlottságára, hogy száműzhesd életedből a fájdalmat és a szomorúságot.

Az elfogadás nem gyengeség. Hallatlan erő és spirituális hatalom rejlik benne. Az elfogadással belső szabadságot vívsz ki magadnak minden helyzetben. Azt tapasztalod, hogy a változás nem kerül erőfeszítésedbe. Szabad vagy.

Az elfogadás nem jelenti azt, hogy nem cselekszel, nem kezdeményezel változásokat, és nem próbálsz meg célokat elérni. Az elfogadásban mégis egészen másfajta áramlatok motiválják a cselekvést. Ebben az állapotban kristálytisztán látod, hogy mit kell tenned, és egyszerre csak egy dolgot csinálsz, egy dologra összpontosítasz.

Az igazi változás mindig belül, nem pedig kívül megy végbe. Találd meg belül a Mostot! Bárkivel is kerülsz kapcsolatba, jelenléted megérinti, s hatással lesz rá a belőled sugárzó béke – akár tud róla, akár nem.

/Eckhart Tolle/

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
/Reményik Sándor/

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltûnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már. ( Márai Sándor)

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)

Egy csepp emberség

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerves üveget és feltöltötte kb 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg? Igen - válaszolták a hallgatók. Ezután elővett egy dobozt tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt, amiben homok volt, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. Az üveg valóban tele lett. - És most - mondta a prof - vegyék észre, hogy ez az Önök élete! A kövek a fontos dolgok: a családjuk , a gyermekeik, a barátaik, az egészségük, . Ha minden mást elveszítenének, az életük akkor is teljes maradna! A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak. Mint: a munkájuk, a házuk, az autójuk. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életükkel. Ha minden idejüket és energiájukat az apróságokra fordítják, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak. Fordítsanak figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságuk érdekében. Mindig lesz idő dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, tv-t nézni... Először a kövekre figyeljenek .

Beszélünk, néha úgy, hogy elfedjük vele az igazságot, néha úgy, hogy megtudjunk valamit a másiktól. Mondatok, szavak, beszéd, olyan kevés a csönd, de amikor beszélünk vajon
tudunk e kellő időben, kellő szót, jó szót mondani..

Próbálkozz tovább,

gyakran megtörténik, hogy az utolsó kulcs nyitja az ajtót...

Mire hasonlít egy ember lelke?
Nekem leginkább kertre. Születésünkkor csak egy zsebkendőnyi, szűz ,,földdarab", amibe szüleinktől kapott lélek magvainkat ültetgetjük. Ők segítenek tanácsokkal, példákkal, hogyan gondozzuk ezeket a hozott kincseket. Megmutatják, mivel öntözzük, hogyan ápoljuk, szerintük mi a gaz, és mi a virág. Ezek az első virágok és tanácsok.

Majd ahogy cseperedünk, a kertünk is velünk növekszik. Egyre több ember látogat be hozzánk, ahogy mi is másokhoz. Nyomot hagynak rajtunk. Tanításuk, jellemük, gondolataik, mind-mind belénk plántálódnak. Új lélekvirágokat hoznak létre, vagy a már meglévőket nemesítik, vagy változtatják gazzá. Még ők mutatják meg, hogyan gyomláljunk. De már záródik a kertkapu. Önállósodunk. Már a magunk elképzelései szerint irányítjuk a kertészkedést. Jól, rosszul, de már a mi kezünk nyoma van rajta, mi szelektálunk, hasznos és haszontalan, szép és csúnya között. Megmutatjuk a világnak, várva más embereket, dicsérjék, szeressék, amivé építettük azt az aprócska lélekdarabot, amit születésünkkor kaptunk.

Ők meg jönnek. Mi pedig beengedünk, bárkit. Még nem tanultuk meg, hogy nem mindenkit csupán a jó szándék vezet. Vannak a haszonlesők, akiket csak az érdekel, amitől nekik jobb. Az irigyek, akik csak azt nézik a tied mennyivel szebb vagy jobb az övéknél. A betegséghozók. Ők akkor boldogok, ha megfertőzhetnek. Ne legyél képes magad lelkét ápolni. Függjél tőlük, kerted szépségei, gyümölcsei csak az övék legyen. A pusztítók. Akiket csak a maguk lelke érdekli. Akik a tiedből tépnek ki mindent, hogy a színeket eltüntetve, csak az övék ragyogjon.

Már bezárod a kertkaput. Kerítést emelsz. Jobbat, rosszabbat. Olyat, amin át lehet látni, vagy magas falat húzol magad és a világ közé. Közben belül is változik valami. Lesz egy titkos kerted, a legféltettebb virágaidból. Az emberek most is jönnek-mennek, kukucskálnak át a kerítésen. Már megválogatod, nem nyitod ki bárkinek azt a kertkaput, és figyelsz rá, meddig engeded belépni rajta. Megtanulod kit, meddig engedhetsz be, mikor kell elküldened. Mások is felajánlják, pillants beléjük. Nézd, ők mit építettek. Van, amikor kicsit egybenyitod másokkal lelkedet. Érzed ettől tied is szebb, és reménykedsz, hogy találsz valakit, akivel, teljesen egybenyitva, közös új kertet építhettek.
/ismeretlen /