1552. július 9-én esett el Drégely vára

Szondi György   katona, Drégely várának hős kapitánya volt.  1552. július 9-én esett el Drégely vára, amelynek török ostromát többek között Arany János is megénekelte Szondi két apródja című költeményében.

„Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik, mint ő, nemzetünknek áldozták életüket. Vannak köztük nagyobbak, kiknek élete és halála mélyebb és maradandóbb hatást gyakorolt az ország sorsárára: vannak olyanok, kik hatalmasabb eszközökkel rendelkezve, előkelőbb, fényesebb színpadra helyezve oly tettekkel szerezték meg a halhatatlanságot, melyek mögött a kis Drégely esete csekélységgé törpül. De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet élesztenének, mint Szondy György.”

A vár történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt. 1534-ben, amint az az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották.  Esztergom és Nógrád eleste után az érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi vár parancsnokává. Amikor Ali budai pasa a Hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára nagyon rossz állapotban volt. Falait megrongálta a villámcsapás, mely lőporát is felgyújtotta. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állott, melyhez járult még a király által fölfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 26 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondi és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét az egymás után íródott panaszos levelükben. I. Ferdinánd a levelek hatására elrendelte a vár védőinek pontos fizetését, és meghagyta a kamarának, hogy haladéktalanul szállítasson a várba lőport, ólmot és hadi szekeret. Ám I. Ferdinánd rendelkezéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt.
Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, akkor amikor 1552 július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya kb. 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Balassagyarmat felől zárta körül a várat. Drégely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekezett a túlerővel szemben.
Amikor a felhívásra Szondy nem adta meg magát, a pasa felgyújtotta a vár fapalánkját és Szondyt a sziklavárba szorította. Július 7-én a török a vár alatti Várbérczen sáncot emelt és onnan tarackokkal és mozsarakkal megkezdte a vár fővédművének, a kaputoronynak lövetését. Két napon át lőtte a várat, amikor a kaputorony beomlott, és a vár homlokzata rommá lett. Akkor Ali Szondyhoz küldte követségbe Márton oroszi papot, hogy megadásra bírja, de Szondy ezt megtagadta. Amíg a követség úton volt, Szondy az Arany János által oly remekül megénekelt két hadapródját Libárdyt és Sebestyént, valamint két előkelő török foglyot, drága skarlát ruhába öltöztetve Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletig megvédi és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje őket vitéz katonává.

Szondy ezután bútorait, ruháját, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, s az utolsó rohamot előkészítette. A pasa döntő erővel támadt a vár ellen, miközben Szondy a beomlott várkapu romján várta a török csapatot. Ahogy Arany János irja a Szondy két apródja cimű versében: "álla halála vérmosta fokán, díadallal várta be végét". A küzdelem rövid volt, kegyetlen de hősies. Szondy először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Szondy katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. Ali díszes temetést rendezett a példaadó hősnek, s katonái előtt Szondyról dicsőitő beszédet mondott, majd sírja fölé kopját tűzött.

A kapitány neve azóta is az önfeláldozó vitézség szinonimájának számít, emlékét és hősies helytállását számos irodalmi és képzőművészeti alkotás őrzi, nevét országszerte utcák és közterületek viselik.