"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. december 11., csütörtök

December 11 - NEMZETKÖZI HEGY NAP

2003-ban tartották meg először a NEMZETKÖZI HEGY NAPot, mely a 2002-ben rendezett „A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született. A nemzetközi nap célja, hogy felismerjük, milyen alapvető szerepet játszanak a hegyek életünkben, és átérezzük annak felelősségét, hogy megvédjük környezetüket.

Kárpátok- Kárpát medence

A Kárpátok az Európai Központi Hegységrendszer 1500 km hosszúságú keleti része, Ausztriától Szerbiáig. A földrajztörténelem szerint újidő harmadidőszakában gyűrődött fel, az Eurázsiai-hegységrendszer tagja. Közrezárja a Kárpát-medencét.



 A Kárpát-medence az északi féltekén, Európa közepén található, nagyjából egyenlő távolságra az Északi-sarktól és az Egyenlítőtől, valamint az Ibériai-félsziget nyugati partjától és az Urál hegységtől. Éghajlata átmenetet képez az óceáni, a kontinentális és a földközi-tengeri mediterrán éghajlat viszonyai között, domborzatát és növényvilágát tekintve pedig Európa három nagy tájának; Nyugat-Európának, Kelet- Európának és a Balkánnak találkozóhelye. A magyar haza kulturálisan ugyanígy metszéspontjába került a szláv, a germán és a neolatin népek és nyelvek világának, vallásilag pedig a nyugati típusú (római katolikus és protestáns) kereszténység határvidékévé vált az elmúlt évezred során. 

Kárpát-medence a Földnek az a helye, mely emberi számítások szerint a legnagyobb katasztrófák bekövetkezése esetén is védelmet nyújt az itt lakóknak: szélsőségektől mentes éghajlat, jéghegyek olvadása, viszonylagos földrengésmentesség, hurrikánok, tornádók, ciklonoktól való védettség. Rendkívüli adottságokkal rendelkezik. 

Éghajlati, növényzeti, állatvilágbeli területek határain fekszik. A tejességet megidézve mind a 4 évszak gyönyörűségeinek részesei lehetünk. Itt mindenből megvan az élet továbbviteléhez szükséges minimum, a mag. A megélhetéshez minden energiaforrás és nyersanyag rendelkezésre áll. A földi egység jelképeként megtalálható minden tájforma, az ásványok és kőzetek széles skálája, minden gyógyvíz és gyógynövény, ami a világ más részein csak külön-külön, részletekben, hiányosan fordul elő. Természeti kincsekben, nyersanyagokban, erdőkben, vizekben, nemes és drága kövekben gazdag, a növényvilág széles skálájával rendelkezik és bővelkedik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése