
Ő az első a magyar színésznők közül, aki tiszta hangsúlyozással, a szavak elharapása, a szótagok felrángatása nélkül mondott verset, és mégis érvényesült a mondanivaló, a szándék, nem törte prózába ritmusát.
Vörösmarty vezette őt pódiumra először, és az ő szárnyaló ütemein tanult költeményt mondani, s ennek a művészetnek élete végéig csodált mestere maradt. Vörösmarty az ő elbeszélése nyomán írta, neki ajánlotta és vele szavaltatta először "Az árvízi hajós"-t.
Arany balladáit ő vitte elsőnek színpadra és pódiumra. Fenségesen és érző kedéllyel mondta a Rozgonyiné"-t, s az önkényuralom idején politikai kényszerűségnek engedve szavalta a pesti német színház színpadáról talpig gyászban az "Ágnes asszony"-t. Versmondásának szépségét Gyulai, Salamon, Greguss Ágost is emlegették. Hangját egy nemzet hallgatta gyönyörűséggel, s Bartók Lajos ennek a közérzésnek adott hangot, a kor kissé emelkedett stílusában, Jókainé halálára írt versében:
Most sírjatok! Az a valódi vég,
Kik százszor tapsoltátok a művészit!
Való gyász sebzi a haza szívét,
S a forrása bútól elvesztvén színét,
Halvány könnyekben felbuzogva vérzik!"
Kiváló művész, és kiváló ember volt, akihez bátran
fordulhat példáért a magyar színművészet, ha megfogyatkozik
emberségben, a szépség tiszteletében, mértéktartásban
és magyarságba.
Forrás:
/ Takács István
2008. szineszkonyvtar.hu/Laborfalvi Róza a visszavonulásáig, 1859-ig, a tragikai szerepkör „uralkodónője” volt, méltó követője csupán Jászai Mari lett. A művésznő 1886. november 20-án tüdőgyulladásban hunyt el Budapesten.
Jókai felesége, Laborfalvi Róza, a gyönyörű, ünnepelt színésznő sokat időzött a tűzhely mellett; aszalt szilvás orjalevese, sertésbordája nagy népszerűségnek örvendett vendégei körében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése